Feladta a küzdelmet a Deák téren megkéselt 18 éves Martin szervezete, írja a Bors.




Mint arról mi is beszámoltunk, a fiatal cigány négytagú társaságával szórakozni indult múlt szombat éjszaka. A bulvárlap szerint "Martin egyébként nem szokott inni, de aznap kivételt tett, és mint a vele egykorúak, szolidan, de jól érezte magát". Éjfél után két órával már éppen hazafelé tartottak, amikor "szóváltásba kerültek" egy másik bandával. (Pontosabban, mint megírtuk, a cigányok miatt robbant ki a konfliktus.) A vitát végül a szintén 18 éves K. Zsolt zárta le, aki egy késsel fejen szúrta Martint. A fiú összerogyott, és az unokatestvére próbálta meg a sérülést ellátni a mentők megérkezéséig. Zsolt elmenekült a helyszínről, fél nappal később találták meg a rendőrök az otthonában.

Martint életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Két napig lélegeztetőgépen tartották, utána annyit javult az állapota, hogy képes volt önállóan lélegezni.

Lingura Kitti, a fiú anyja csütörtök délután a Borsnak elmondta: gyermekének mindössze egy százalék az esélye a felépülésre.

Péntek délben a családtagok feketére változtatták a Facebookon a profilképüket (elvégre az a legfontosabb), és az anya bejelentette fia halálát.

"A késelő családja az édesanyával nem vette fel a kapcsolatot. Nem kérdezte meg, miben segíthet, és nem kért bocsánatot" - készíti fel már előre az olvasókat a bulvárlap a várható magyarellenes vérbosszú "jogosságára". Mégis hogyan kérdezhetnék meg, hogy miben segíthetnek, ha az eset óta kiirtással fenyegetik őket?







Egy kis kulturális hagyományőrzés:







Frissítés: "jól tette, hogy megszúrta"

Ezt üzente állítólag a késelő rokonsága. A pontos körülményeket továbbra sem ismerjük.

Kapcsolódó: Újabb infók a Deák téri késelésről: a cigányok részegen "beszólogattak" a magyar fiúnak és a barátnőjének, Ramszeszke is megsérült

Korábban írtuk: Kevin, Ramszesz és a többiek - kivételesen nem a késelő, hanem a megkéselt fél a cigány az Erzsébet téri esetben