Ugrás a cikkhez
Reklám

Lakossági bejelentés alapján jelentek meg a rendőrök 2023. január 17-én egy csernelyi lakásnál, ahol holtan találták az ott lakó 83 éves nőt.




Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, a rendőrök azonnal megindították a büntetőeljárást és megkezdték a helyszíni szemlét.

A nagy erőkkel megkezdett, intenzív és aprólékos nyomozás eredményeként a rendőrök még aznap este azonosították és elfogták azt a helybéli 14 éves "fiút", aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint az elkövető 2023. január 16-án jelent meg idős ismerősének lakásán, ahol "vita alakult ki közöttük", majd ennek során bántalmazta is a nőt, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának ügyészi indítványozására is - közölték honlapjukon.

Frissítés: Levike ártatlan, csak meglökte a nénit...

"Elszámolási vita" miatt verhette halálra a 83 éves L. Ilona nénit egy mindössze 14 esztendős gyerek a Borsod vármegyei Csernelyen. Az idős asszony vérbe fagyott holttestére kedden este találtak rá, a szomszédjában élő Z. Leventét pedig még aznap elfogták - írja a Blikk.

– Este tízkor jöttem a fiaimmal a háza előtt, amikor megláttuk, hogy az ajtaja ki van nyitva. Kiabáltunk neki, de nem szólt vissza senki. Miután beléptünk, szörnyű látvány fogadott: hanyatt feküdt, véresen – magyarázta a lapnak Radics Norbert. A fiai sokkot kaptak, ő pedig azonnal hívta a segélyhívót, de az asszonyon már nem tudtak segíteni. Az áldozatról csak jókat tudott elmondani, mindenki szerette és tisztelte a faluban.

Gyilkosa már korábban is betört hozzá, akkor több tízezer forintot zsákmányolt tőle.



Levike, az ártatlan

Ilona néni gyermekei külföldön élnek, a legközelebbi Magyarországon élő hozzátartozói a testvérei. Az egyikük fia szerdán délelőtt megrendülve pakolászott az idős asszony elhagyatott portájánál.

– Úgy tudom, bejárt hozzá segíteni a szomszédban élő kisfiú, aki pénzt akart tőle, ezen pedig összevesztek. Különösen szörnyű az egész, hiszen éppen most akart utazni a fiához Kanadába szegény. Mivel olyan a környék, már este mondták a rendőrök, jobban tesszük, ha elvisszük a megmaradt értékeket, ezért jöttünk most ide – mondta a szerencsétlenül járt asszony hozzátartozója.

A "meggyanúsított gyermek" anyját nem találták otthon, a rendőrök nem sokkal korábban vitték el Ózdra kihallgatásra.

A párja börtönben van, a tíz gyermekével két éve költöztek ide Bükkszenterzsébetről. Sok gond volt velük, a helyiek finoman szólva sem örültek az érkezésüknek.

– Biztosan nem ő tette, csak ráfogják. Akármi történt a faluban, mindig Leventét vették elő. Egyébként nem volt rossz, csak kiszámíthatatlan. Járt át a szomszédba Ilonához gyújtóst hasogatni. A testvérem annyit mondott, valamin összevesztek, mire az asszony leköpte őt, erre ő pedig kicsit meglökte, amitől elesett – adta elő az egyik testvére a szokásos cigány mesét.

Azt mondta, nem viselte meg őket a gyilkossági ügy, ugyanis biztosak benne, hogy "Levike" ártatlan.

2. frissítés: Levike ott se volt... testvérei röhögtek, miközben gyilkolt

3. frissítés: nincs olyan ház vagy porta, amit ne tört volna fel

A helyiek azt mondták a Borsnak, hogy amikor meghallották, mi történt, azonnal sejtették, hogy ki lehetett az elkövető.

„Amikor megtudtuk, hogy baj lett, szinte mindenki egyöntetűen tudta, hogy ez a fiú volt a tettes. Amióta itt van ez a család, csak a gond van velük. Nincs már olyan ház vagy porta, amit még ne tört volna fel vagy lopott volna meg. Embertelen körülmények között élnek, a fiú apja börtönben van lopás és betörés miatt, az anyjuk munkanélküli, egyáltalán nem törődik a gyerekekkel” – mondta egy helybeli asszony.

A helyek azt mondják, a család Bükkszenterzsébetről költözött Csernelyre.

Onnan már kiűzték őket, pontosan azért, mert így viselkedtek!

Mi már gyűjtöttünk aláírást ellenük, de eddig hiába. Nem tudom, kinek lenne ez a hatásköre. A hivatalban azt a választ kaptuk, hogy mindenki annak adja el a házát, akinek akarja” – mondja a nő. A helyiek szerint az elkövető testvérei is rettegésben tartják a lakókat, bár ahogy fogalmaznak, "a testvérek nem ennyire durvák”.

Rettegésben élnek az idősek és szinte mindenki! Sok az idős és egyedülálló a faluban. Ki lesz a következő ha ez így megy tovább? - teszi fel a kérdést.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából