Ugrás a cikkhez
Reklám

A Republikon Intézet közzétette a pártpreferenciákra irányuló friss közvélemény-kutatásuk eredményét, amelyből kiderült, hogy némileg csökkent a Fidesz támogatottsága, de még mindig a kormánypártra szavazna a magyarok többsége, írja az Index.




A Republikon Intézet által Magyarországon november 23–28. között végzett, pártpreferenciára irányuló ezerfős reprezentatív felmérésből kiderült, hogy októberhez képest ugyan 1 százalékkal csökkent a Fidesz támogatottsága, de 34 százalék még mindig a kormánypárttal szimpatizál.

Az ellenzéki pártok közül 13 százalékkal a Demokratikus Koalíció bizonyult a legnépszerűbbnek, támogatottságuk egy hónap alatt 1 százalékot nőtt. A Mi Hazánk 7 százalékon, az MSZP és a Momentum 4 százalékon áll a Republikon közvélemény-kutatása szerint. Egy százalékot erősödött egy hónap alatt az LMP és az MKKP, így 3-3 százalékos támogatottságot mértek a két párt esetében. A Jobbik és a Párbeszéd támogatottsága a felmérés alapján szintén 3 százalékon áll. Adataikból ugyanakkor nem derült ki, hogy ezek a valóságban hány szavazót jelentenének pártonként.

Novemberben 27 százalék volt bizonytalan a kérdésben, míg októberben 1 százalékkal többen voltak, akik nem tudták, hogy melyik párttal szimpatizálnak.

A biztos pártválasztók válaszai alapján a következő az erősorrend:

Mint látható, október óta nem változott a pártok közötti erősorrend. A válaszadók 55 százaléka menne most el szavazni, további 23 százalék felelt úgy, hogy valószínűleg leadná voksát valamelyik pártra, és mindössze 6 százalék maradna távol. A felmérés arra is rávilágított, hogy többen voksolnának, mint akik szimpatizálnak valamelyik párttal.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából