A párt a New York-i legfelsőbb bíróság határozata alapján indítja el kezdeményezését. Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke rámutatott: annak, hogy kiderült, a Pfizer nem is végzett kísérleteket az oltatlanok fertőzőképessége terén, kell hogy legyen következménye itthon is, hiszen ezek szerint csak egy feltevésre épültek a magyar kormányrendeletek is.

A Mi Hazánk álláspontja szerint azok a munkavállalók, akik ennek következtében hátrányt voltak kénytelenek elszenvedni, jogosultak arra, hogy munkaviszonyukba visszahelyezzék őket (visszamenőleges hatállyal a kieső bérre való tekintettel), vagy legyenek jogosultak kártalanításra, melyet a járvány haszonélvezői fizetnének meg.

Toroczkai László felhívta a figyelmet arra, hogy az új olasz kormány egyik első intézkedése volt, hogy megsemmisítették a korábbi intézkedést, és mindenkit visszahelyeztek az állásába. A pártelnök hozzátette:

ugyanezt követeljük a magyar kormánytól, ha már Orbán Viktor olyan nagy szeretettel üdvözölte a Meloni-kormányt.

Frissítés: Rétvári: ez veszélyes!




Toroczkai László mai napirend előtti felszólalásában a New York-i legfelsőbb bíróság azon döntésére hívta fel a figyelmet, amely kimondta, jogtalan volt a munkavállalók elbocsátása azért, mert nem olttatták be magukat a koronavírus ellen. Szerinte a Pfizer gyógyszercég egyik képviselője is beszélt arról, soha nem tesztelték, hogy a vakcinák képesek-e a fertőzés átadását megakadályozni. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány is kötelezővé tette egyes területeken a koronavírus elleni oltást.

A képviselő jogtalannak tartotta azok elbocsátását Magyarországon, akik nem olttatták be magukat. Azt kérdezte, mikor lép az ügyben a magyar kormány. Jelezte, országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy helyezzék vissza állásukba azokat, akiket kirúgtak, illetve akik nem akarnak visszamenni, azokat három havi fizetésükkel kártalanítsák. Azt is javasolta, hogy a kártalanítást ne az adófizetők pénzéből biztosítsák, hanem a koronavírus haszonélvezői fizessék azt meg, például a digitális adón keresztül.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az ellenzéki oldalon roppant veszélyes politikát folytatnak a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. A Mi Hazánk álláspontját oltásellenesnek nevezte, szerinte ha az ellenzéki párton múlt volna, lehet, hogy hat helyett nulla oltás lett volna elérhető Magyarországon. Ugyancsak bírálta a baloldalt, amely a keleti vakcinákat támadta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány elleni védekezésben az ember nemcsak a saját, hanem embertársaiért is felelős, ezért a koronavírus-járvány idején mindent meg kellett tenni azért, hogy az idősek, a betegek meg ne fertőződjenek. Ezért is veszélyes a Mi Hazánk álláspontja - hangoztatta, hozzátéve, a vakcináknál jobb védekezést nem találtak.

(Kuruc.info - MTI nyomán)