Toroczkai László (Mi Hazánk) szerint úgy tűnik, a kormány tényleg a multik, a globális nagytőke oldalára állt, minél több külföldi tőkét akar Magyarországra hozni. A kormány inkább a globális nagytőke irányába mozdul el ahelyett, hogy a magyar kkv-szektort segítené, ebben pedig nem tudják támogatni a kormányt - mondta.

Közölte: a javaslataikat a kormány kivétel nélkül elutasítja, vagyis semmilyen párbeszédre nem hajlandó, pedig őket nem támogatják külföldről.

A kormány még a digitális adóról sem akar tárgyalni, pedig ebben az ágazatban a nagy cégeket meg kellene adóztatni.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára úgy reagált: a pártok nem fogadhatnak el támogatást külföldről, és a tiltott kampánytámogatás törvényi szankciókat von maga után.

Közölte: az IM létrehozott egy digitális szabadsággal foglalkozó bizottságot, amely az vizsgálja, hogy a közösségi médiaplatformok miként tartják be a jogszabályokat, valamint megvizsgálja a digitális tér szabályozását.

(MTI)