Rettentően optimista volt a nyolc hónapja börtönben lévő kiskunhalasi bűnöző, miután pár héttel ezelőtt befizettek több mint 50 millió forintot kárenyhítés címén az átvert hivataloknak. Azonban az ügyészség a banki utalások ellenére sem engedte szabadon Zuschlagot.

Kapcsolódó: Éveket vehetett az 50 millával Zuschlag, a pénz eredetét nem vizsgálják (!)

Az ügyészség - igen helyesen - hajthatatlan volt: Zuschlag szabadlábra helyezésében nem döntött. Igaz, először arra hivatkozott a megyei főügyész-helyettes, Szabó Ferenc, hogy vizsgálják a banki átutalások és visszafizetések eredetiségét. De arról már elfelejtett bárki is tájékoztatást adni, hogy napokon belül az egész Zuschlag-ügy átkerül a bíróságra.

"Nem vagyok boldog. Sőt! Nem is tudom mit tehetnék még, hogy haza kerülhessek" - nyüszítette Zuschlag, aki nem tudja elhinni, hogy százezerből egy tolvajt néha a hatalom is beáldoz a látszat kedvéért. Különösen ha a holokamuval viccelődik. Nézzük meg még egyszer.

 

 

Zuschlag szabadulásáról már csak a kijelölt bíró dönthet, aki mielőtt bármit is tesz, nagy valószínűséggel először áttanulmányozza a több ezer oldalnyi vádiratot.

"Valóban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy napokon belül megkapja a bíróság a vádiratot, azaz bírósági szakba kerül az eljárás. Az ügyészség nem döntött ügyfelem szabadlábra helyezési kérelmében, ami előtt értetlenül állok. Beismerte ügyfelem a bűnösségét, az okozott kár jelentős részét ő egyedül megtérítette, már a tanúkat sem félemlítheti meg, hisz mindenki ki lett hallgatva, és a szökés veszélye sem áll fenn esetében. Kíváncsian várjuk tehát, hogy mikor és milyen döntés születik a szabadlábra helyezési kérelmünkben" - nyilatkozta Kovács M. Gábor ügyvéd.

(Kuruc.info - Stop)