Hat embert állított elő a rendőrség pénteken Budapesten, mert be nem jelentett demonstrációt tartottak a Belvárosban. Ismeretes: az Emberi Jogok Európai Bírósága ilyen eset miatt már marasztalta el a magyar államot, de az ÁVO-sokat ez nem izgatja. Az MTI úgy tudja, hogy az emberi jogok tibeti helyzetére akarták felhívni a figyelmet, de ezzel sikerült a magyarországira is. 

Unger Pál, a Budapesti Terror-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: pénteken az ELTE jogi kara előtt hat magyar állampolgár előre be nem jelentett demonstrációt tartott. A rendőrök felszólították a tüntetőket, hagyják el a helyszínt, ám ők ennek nem tettek eleget. Ezért őket előállították az V. kerületi rendőrkapitányságra.

Az MTI úgy tudja, a hat ember demonstrációja kapcsolatban van azzal a tüntetéssorozattal, amit a csütörtöktől Magyarországon tárgyaló, száztagú kínai kommunista delegáció érkezése elleni tiltakozásul tart több szervezet. Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság vezetője a talmudista irodának még kedden elmondta: a kínai küldöttség magyarországi látogatásán tüntetéseket szerveznek szerdától szombatig. A demonstrációkkal az emberi jogok tibeti helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet.

A száztagú kínai delegációt Csia Csing-lin (Jia Qinglin), a Kínai Népköztársaság Népi Politikai Tanácskozó Testülete (KNPTT) Országos Állandó Bizottságának elnöke vezeti. Az egykori pekingi polgármester találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szili Katalin házelnökkel. Tárgyalt Medgyessy Péter volt kormányfővel is. A látogatáshoz kapcsolódóan kínai-magyar üzleti fórumot is szerveztek.

(MTI)