Nem cáfolta a Magyar Posta Zrt., hogy Budapesten immár számlalevelek, egyszerű postalevelek kézbesítését is a Postai Kézbesítő (Pokéz) Kft.-re bízza, amely eddig hírlapok, nyomtatványok, szórólapok kézbesítésével foglalkozott. Bár ez a postának anyagilag megéri, a szakszervezetek szerint nem szerencsés, hogy a társaság a konkurenciát erősíti, ráadásul nincs garancia arra, hogy az alvállalkozók megfelelő szakmai színvonalon végzik el a munkát.

Szerte Európában a postai szolgáltatók, köztük a Magyar Posta is a kézbesítők terhelésének csökkentésére, az egyenetlen kapacitásigények kielégítésére veszik igénybe a vállalkozói kézbesítést – közölték a társaságnál kérdésünkre, hogy mi indokolja a számlalevelek, egyszerű postalevelek kézbesítésének átadását a Pokéz Kft.-nek, amely ugyan a posta leányvállalata, de alvállalkozókkal dolgoztat.

Nem szerencsés kiadni a címhelyeket a konkurenciának – fogalmazott lapunknak Pecze Pál. A Postás Szakszervezet elnöke elmondta, a társaság azért bíz meg külsős céget, mert az ott foglalkoztatottakra nem vonatkozik a kollektív szerződés, így 13. havi fizetést, vagy egyéb más szociális, jóléti juttatásokat nem kell fizetnie. Mivel üzleti titok, hivatalos adat nem áll rendelkezésünkre, de információink szerint a posta tavaly közel félmilliárd forintot fizetett a Pokéznak eredeti tevékenysége, azaz hírlapok, nyomtatványok, szórólapok budapesti kézbesítéséért. Úgy tudjuk, az újabb megbízások miatt idén közel kétszázmillió forinttal emelkedik ez az összeg, amit Pecze Pál nem erősített meg, mindössze annyit mondott, hogy „bizonyos nagyságrenddel” valóban emelkedik a keret. Erről a postánál is csak annyit közöltek, hogy az elvégzett munka arányában fizetnek a cégnek.

(MN)