Ugrás a cikkhez
Reklám

Új vezetőt választott a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja. Pénteki közleményük szerint Lukács László György lett a frakció vezetője, írja az MTI.




Általános helyettesének Brenner Kolomant, frakcióvezető-helyettesnek pedig Sas Zoltánt választották meg a képviselők.

Megköszönték Jakab Péter frakcióvezetőként végzett munkáját, és "jelezték, tevékenységére a képviselőcsoport továbbra is számít".

Jakab Pétert május 7-én választották újabb két évre pártelnökké, ám ő alig egy hónappal később - frakcióvezetőségének megtartása mellett - lemondott a posztról. A Jobbik élére július 2-án Gyöngyösi Mártont, a párt egyetlen európai parlamenti (EP-) képviselőjét választották a küldöttek.

Marad a nép pártján - az se baj, hogy a nép eltűnt mellőle

A bukott parizerbohóc Fb-bejegyzésben akarja még ezt is a Fidesz nyakába varrni:

A Jobbik ma leváltott a parlamenti frakció éléről, teljesítve a Fidesz vágyát. Ti azonban ne aggódjatok. Az igazság kimondásához, a kormányellenes küzdelemhez nincs szükségem titulusokra. Csak Rátok!

Hogy a Jobbik merre tart, nem tudom. Egy biztos: én maradok a nép pártján!

A bejegyzés alatt hozzászólt a maradék "népe" is:




Még az sem segített, hogy megmentette a katásokat a Kossuth téren:

 

 



Viszlát, viszlát :)

Korábban írtuk: A Momentum frakciójának éléről is lapátra teszik Fegyőrt - felkészül Jakab Péter





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából