Fehér port tartalmazó borítékot kapott nyolc budapesti MSZP-iroda, a borítékokban a por mellett levél is volt - mondta Burány Sándor, a szocionista párt fővárosi szervezetének elnöke.

Tájékoztatása szerint a nap folyamán az MSZP I., II., III., IX., XII., XIV., XV. és XIX. kerületi irodájához érkezett fehér port tartalmazó boríték. Ahol felbontották a küldeményeket, ott a por mellett levelet is találtak - tette hozzá Burány Sándor, de azt nem tudta megmondani, mi állt a levelekben. Mint mondta, a borítékokon keresztül azoknál a küldeményeknél is ki lehetett tapintani, hogy port tartalmaznak, amelyeket nem bontottak fel.

Az MSZP budapesti elnöke elmondta: a küldemények feladójaként egy esetben egy fiktív kft., a többi esetben fiktív személyek és címek szerepelnek. Burány Sándor közlése szerint a küldemények minden irodába egyforma borítékban érkeztek.

(MTI)