Így csábítják a pályára az ifjú erőforrásokat... Úgy akarnak magyar rendőrt faragni belőlük, hogy cigányul szólítják meg őket. És aztán majd várják, hogy üldözzék a saját fajtársaikat, rajtársaikat, rokonaikat stb.




A teljes szöveg, benne a faji alapon járó juttatások:

Valamennyi középfokú oktatási intézmény nappali tagozatának első, második vagy harmadik évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is, tehát tanulmányaik ennek megfelelő további folytatását a szakiskola befejezését követően.

A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje: 2022. június 30.

A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság támogatási szerződést köt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vállalja, hogy a támogatott részére középiskolai tanulmányai hátralevő idejére az alábbi juttatásokat biztosítja:

• számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, kollégiumi szállás és a menzai étkeztetés költségeinek teljes körű térítése;

• tanévenként ruházkodási támogatás;

• tanszertámogatás;

• az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatás

A pályázatot nyert tanulóknak a támogatásért vállalniuk kell, hogy középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri szolgálat vállalása céljából – jelentkeznek valamelyik rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

Kapcsolódó: Jakab kvótamokkája cigányul szólalt fel az Országgyűlésben - de még azt sem volt képes helyesen elmondani