A Mi Hazánk Mozgalom felajánlja, hogy jogi segítséget és fizikai védelmet nyújt annak a nőnek, aki a Jobbik rendezvényén vált szexuális erőszak áldozatává - jelentette ki a párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.



Ilyen két példás apuka - az erőszaktevő bukott polgármester és a feleségét csaló, majd a családját a szajháért elhagyó, közben a pártját lenullázó parizerhulladék... (fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Apáti István azt mondta, nem csupán Földi Istvánt, Kocsord egykori jobbikos polgármesterét terheli felelősség, hanem Jakab Péter pártelnököt is, aki megpróbálta eltussolni a botrányt, és párttársát is erre kívánta rábírni.

Ezzel Jakab Péter valószínűleg hivatalos személy által megvalósított bűnpártolást követett el, ami 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, egyben kizárja az országgyűlési mandátum birtoklását - vélekedett.

Azt mondta, a Mi Hazánk kivételesen felháborítónak tartja a Jobbik háza táján kirobbant szexuális botrányt, amelynek sértettje Szilágyi György jobbikos politikus élettársa, és személyesen is lelkiismeret-furdalást érez, mert az erőszak olyan személyhez köthető, akinek segítette politikussá válását. Ezért is kötelességének érzi, hogy véget vessen az elkövető politikai ámokfutásának - fűzte hozzá.

Apáti István kitért arra, hogy Jakab Péter elnöki kampányának egyik "zászlóvivője és hű fegyverhordozója" volt Földi István, de a pártelnök mellett Gyüre Csaba volt jobbikos országgyűlési képviselőnek is színt kell vallania arról, hogy mit tapasztalt ezen a 2021. decemberi éjszakán.

Jakab Pétert azt sem menti a felelősség alól, hogy a cselekmény időpontjában "ő gyakorlatilag totálkáros, sebezhetetlen részegen hevert valahol ott a disznótor környékén", hiszen másnap reggel neki tudni kellett, hogy mi történt - fogalmazott Apáti István.

Úgy értékelt: a botrány az egész "szélsőbaloldal" ügye, és rávilágít arra, hogy a Mi Hazánk az egyetlen valódi ellenzéki párt.

(MTI)

Frissítés: Szilágyi mandátumban reménykedhetett, ezért hunyt szemet a saját élettársa elleni nemierőszak-kísérlet fölött

Amikor kiderült, hogy ezt a mandátumot pont Földi kapná a Jakabot hatalmon tartó kamu alapszervezetekért, borították a bilit. Gyüre Csaba a koronatanú.

Kapcsolódó: 

- A Jobbik alelnöke szerint hazudnak az elv- és párttársai

- A kisgyermekes erőszaktevő fiktív szervezeteitől várja Jakab az elnöksége biztosítását, ezért a nagy mosdatás