Minél többen halnak meg egy kistelepülésen, annál nagyobb eséllyel pályázik a falu önkormányzata a falubusz cseréjére. Ez szerepel többek között abban az új rendeletben, amelyet az FVM adott ki. A pályázati feltételek szerint azok a községek kapnak pluszpontokat a beadványukhoz, ahol évente 10-nél többen halnak meg.
Az 1600-as lélekszámú Enese idén már pályázhatna falubuszra, ám valószínűleg nem fog, a falu vezetőjét annyira felháborította az új rendelet. A feltételek szerint ugyanis az a település indulhat nagyobb eséllyel a pályázaton, ahol többen haltak meg egy év alatt. A polgármester szerint ez nem más, mint burkolt falurombolás.
Az 500 lelkes Fehértón már működik egy falubusz. A település önkormányzata vásárolta, 4 millió forintot fizettek érte, és havonta további 96 ezer forintot törlesztenek négy évig. A buszt az idősek ellátására használják: a betegeket viszik szakrendelésre és az étkeztetésbe is besegítenek.
Fehértó idén pályázik falubuszcserére, ám tavaly csupán nyolcan haltak meg a faluban. Ha a rendelet elvárásainak megfelelően nem érik el az évi 10 halottat, nem kapnak pluszpontokat az elbírálásnál, így valószínűleg beadványuk eredménytelen lesz.
(HírTV)
Kedves Kurucok!
Amit a cikkben említenek, hogy 10-nél többen kell hogy meghaljanak, fölháborító. De van még benne ennél rosszabb is: ha 5-nél kevesebben születnek, az is további plusz pontokat ér, és ha az öregek aránya 25%-ot meghaladja, szintén további pontok gyűjthetők vele.
Felhívtam a pályázatkezelő szervezetet (MVH Nyugat Dunántúli Regionális Iroda, 8900 Zalaegerszeg, Kis u. 1., Tel: 92/814-900). Horváth Tamás volt az illetékes pályázatkezelő. Nála érdeklődtem.
Kérdeztem tőle, hogy ugye falugondnoki buszt akarnak adni. Úgy a pályázati kiírásban az szerepel, hogy a 2000 fő alatti települések pályázhatnak. Igen ám, de falugondnoki szolgálathoz szükséges működési engedélyt csak az kaphat, amelyik település 600 fő alatti. Tehát ha pályázik az önkormányzat, ami 600 főnél több lakosú, akkor nem fog rá működési engedélyt kapni, és az MVH vissza fogja fizettetni velük kamatostul (120%). - Erre ő csak bólogatott, hogy tudja, és talán a minisztérium majd meg fogja változtatni ezt az előírást.
Szóval nesze neked EU-forrás.
Más még ami fölháborít, azt is előnyben részesítik, ha a működtetést egy civil szervezetnek átadják (+3 pont), de ha átadja az önkormányzat, akkor nem tudja megkapni a működtetéshez szükséges normatív támogatást. Gondolom, egyik egyesület sem olyan gazdag, hogy lenne évente kb. 2 misi, amit ki tudna szurkolni.
Van még mindig probléma: a pályázatot ugye 51 pont felett tudják támogatni. Becsületesen kitöltve egy hátrányos helyzetű település nem tudja, vagy alig tudja meghaladni a szükséges ponthatárt. A település nevét nem akarom kiadni, mert nem áll szándékomban tovább rontani a pályázási esélyeit.
Itt jegyezném meg, hogy érdemes a többi pályázati kiírást is megnézni, mert nagyon sokban van olyan lehetetlen előírás, aminek nem lehet megfelelni.
További érdekes pályázati lehetőség a 18/2008-as ÖTM rendeletben olvasható kis települések iskola felújítására kiírt pályázat. A pályázathoz tartozó pályázati adatlap hemzseg a hibától.
Nem kérik a pályázó adatait (Név, cím, bankszámla szám stb.)
Nem kell hozzá költségvetés – bár ez utóbbira egy telefon után felhívják a pályázó figyelmét, hogy ugyan már egy költségtervet csatoljunk hozzá. Igen ám, de ez is minden alapot nélkülöz, mert nem tervek alapján készült, hanem úgy, ahogy a polgármester a hasára csap. Sőt, még azt se követelik meg, hogy egy kivitelező adjon árajánlatot.
Ez a pályázat is ékes példája annak, hogyan költsünk el milliárdokat ésszerűtlenül.
Persze a rendeletet Bajnai Gordon neve fény jelezi. Gondolom az új minisztériumában is lesznek majd hasonló kiírások, akkor tényleg el lehet folyatni a pénzeket.
Tisztelettel:
egy kuruc olvasó