Lényegesen eltér Zuschlag János tavalyi vagyonnyilatkozata a korábbiaktól. A csalással gyanúsított szocialista politikusbűnöző 2007-ben megszabadult egy betéti társaság 90 százalékos tulajdonrészétől, és eltűnt a korábbi 35 millió forintos megtakarítása is.

Az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János egyébként két fizetést is kap a börtönben: a kiskunhalasi képviselő-testület és a Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagjaként 200 ezer forint jár neki havonta.

Közben az ügyészség vizsgálja, hogy megérkezett-e a megkárosított intézményekhez az az összesen 50 millió forint, amit a politikus visszautaltatott. A pénz eredetére azonban a hatóság nem kíváncsi(!), ami jelzi, hogy a bűnpártoló ügyészség valójában milyen mélységig akarja feltárni a szocionista maffia tevékenységét.

(MNO)