Ugrás a cikkhez

Csupán egy nappal a Gyurcsányék magyargyűlölő kampánya által elbuktatott állampolgársági népszavazás évfordulója után az alábbi témában tartott sajtótájékoztatót az antimagyar párt egyik legvisszataszítóbb figurája (de az persze kétségtelen, hogy nehéz ebből a szempontból rangsorolni őket, hiszen hányadik lehetne Arató egy Vadai, egy Gréczy, egy Molnár Csaba vagy egy Rónai Sándor "ellenfeleként", hogy a nagyfőnököt és feleségét ne is említsük?...) - alább az MTI híre.



Londa zsidó gazembel - a hozzájuk hasonló degeneráltaknak jár a szeretet, az egységes magyar nemzet tagjainak a legkevésbé sem

A jövő évi választáson akár több tízezer elhunyt határon túli magyar nevében is leadhatnak szavazatokat - állítja a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.

Arató Gergely hétfői, online sajtótájékoztatóján arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levélben buzdítja a választáson való részvételre a határon túli magyar szavazókat. A levél arra azonban nem tért ki, hogy a Fidesz "akkor is várja a határon túli szavazatokat, ha a regisztrált szavazó már nincs is életben" - mondta a politikus.

A jelenlegi szabályozás ugyanis még tíz évig benne tartja a névjegyzékben azokat a határon túli szavazókat, akik egyszer regisztráltak, és akkor is kiküldik számukra a szavazólapot, ha közben elhaláloztak - hívta fel a figyelmet a képviselő.

Akik ezt a szavazólapot megkapják, azoknak módjuk van az elhunytak nevében szavazni, "ez nyilvánvaló módon törvényesített választási csalás" - fogalmazott Arató Gergely.



Ezek ma a Jobbik szövetségesei





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából