"Megemlékezések", mécsesgyújtás és fáklyás felvonulás révén figyelmeztetik ma is a terepet a közel-keleti kaftánosoknak előkészítő izraeliták a magyarokat: kussoljon a "milliók haláláért felelős bűnös nép", miközben ők szépen felvásárolják a hazáját. Különben kiveszik a kultúránkból az övéket, melyhez egyébként igencsak ragaszkodunk, és nem marad nekünk más, mint a bőgatya meg a fütyülős barack, akkor pedig megnézhetjük magunkat.

A Holokauszt Emlékközpontban 16 órakor kezdődik a "megemlékezés", amelyen Hiller István oktatási és kulturális miniszter is részt vesz, és elhelyezi az emlékezést jelképező követ az Áldozatok Emlékfala előtt. Ezt követően fáklyás felvonulást tartanak az Élet Menete Alapítvány, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Miniszterelnöki Hivatal, a főváros gondjai helyett ilyesmikkel foglalkozó Főpolgármesteri Hivatal, a Holokauszt Emlékközpont, cionista civil és magyarellenes ifjúsági szervezetek közös szervezésében.

A menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, az esemény lezárásaként 600 fehér virágot szórnak majd a Dunába a munkaterápia hatszázezer magyarországi áldozatának emlékére (más zsidó források szerint négyszázezer, megint mások szerint kevesebb, de úgy látszik, ebben az esetben a hangulatkeltési vágy erősebb volt a héberek örök spórolási parancsánál - a szerk.). Este emlékkoncertet és közös gyertyagyújtást rendez az Országgyűlés, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Terézváros önkormányzata és a Terror Háza Múzeum a magyarok adójából. Ugyanezen minisztériumok és önkormányzatok nem tolonganak sem az idehaza közel egymillió, világszerte kb.100 millió áldozatára való megemlékezések során, sem Trianon-emléknapot nem követelnek. A magyar - és bizonyítható, mert ma is élő - holokauszt nem számít, ugyebár.

A múzeum épületében tartandó megemlékezésen a hollókoszt sci-fi irodalmához jelentős mértékben hozzájáruló Schmidt Mária főigazgató köszönti a résztvevőket, majd Hiller István miniszter, Balog Zoltán (Zsidesz), az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, Domonkos István munka-túlélő és Suchman Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő mond beszédet. A parlament 2000-ben nyilvánította április 16-át a holokauszt áldozatainak emléknapjává. A magyar fájdalom iránt ugyanakkor teljességgel közömbös az Országházat bitorló parlamenti egypárt.

Ha unja a politikai célokat szolgáló mesterséges zsidó fájdalom kizárólagossá tételét, annak magyarellenes fegyverként való használatát, ugyanakkor úgy gondolja, Magyarországon a saját tragédiáink bemutatásával és jóvátételével kellene elfoglalva lenniük a különböző minisztériumoknak és pártoknak, adjon hangot véleményének! Magyarországon joga van szólni a magyarnak!



Mint ismeretes, Tomcaték így irányították rá a figyelmet a hanuka valódi tartalmára

Kapcsolódó

Hanuka hamuka: ünnepükről is hazudnak a zsidók a magyaroknak

Légvédelmi szirénával a zsidó rasszizmus és gyarmatosítás ellen, Tomcatékat bevitték + videó

(Kuruc.info - MTI korrigálva)