Ugrás a cikkhez

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Szijártó Lívia 2019-ben doktori (PhD) fokozatot kapott “Alkalmazott pszichológiai módszerek a szélsőséges csoportok és a terrorizmus elleni harcban” címmel írt 240 oldalas tanulmányáért – ráadásul summa cum laude minősítéssel –, amelyben vizsgálja többek között a Magyarországon számontartott „szélsőséges” jobboldali csoportokat és azok online tevékenységét. Elvileg a vizsgálat módszere, hogy pszichológiai folyamatokat, észrevételeket keres a „szélsőséges közösségek” internethasználatában. Elsőre az a legmegdöbbentőbb, hogy pusztán nemzeti, hazafias gondolatokat valaki ilyen szinten szélsőségesnek minősíthet, és szó szerint egy lapon említhet olyan terrorszervezetekkel, mint az al-Kaida, illetve, hogy kriminalisztikai módszerekkel kutasson ifjúsági- és sportszervezeteket, ezzel az adott szervezetek törvénytelenségét sugallva. Alább folytatódik Kónya Dorka Szent Korona Rádión megjelent elemzése.




Két részre osztja a szélsőséges csoportokat: terrorszervezetekre, illetve szélsőséges és egyben radikális jobboldali közösségekre. Az előző kategóriából vizsgálja hosszan és részletesen az Iszlám Államot, az al-Kaidát, továbbá érintőlegesen több európai mozgalmat is, valamint terrorcselekményekre is példát hoz. Magyarországról többek között a HVIM-et és a Betyársereget elemzi, illetve fő összekötő internetes kapocsként a Kuruc.infót. (A doktori 2019-ben készült, mégis vizsgálja a 2014-ben megszűnt, még működésének idején sem túl fajsúlyos Kárpát Haza Őreit.)

Egész kutatásának alapja az Athena Intézet honlapja, amely „kutatóintézet” 2010-ben jött létre a magyarországi extrémista csoportok azonosításának és nyomon követésének céljából. A főmunkatársak közé sorolható az a Meszerics Tamás, aki LMP-alapító választmányi tag volt, továbbá Szelényi Zsuzsanna, a Horn-kormány miniszteri biztosa és Domina Károly, akit mindenben és mindenkiben szélsőjobboldali cigánygyilkost vizionáló „szakértőként” ismerhettünk meg. Az Athena Intézet nem mellesleg a Tett és Védelem Alapítvány partnerszervezete, ami kimondatlanul az izraeliek magyarországi lobbiszervezete. Az intézet függetlensége tehát nem áll fenn, politikailag erősen elkötelezett.

Többször neonáci közösségeknek bélyegzi szervezeteinket, ebből kifolyólag a magyar szervezetek kommunikációját előítéletesen vizsgálja. Abból az alapfelvetésből indul ki, hogy a magyar szélsőjobb nacionalista, cigányellenes és hagyománytisztelő tagjai elégedetlenek, pesszimisták, alacsony iskolázottságúak és diszfunkcionális családból származnak, sőt sok esetben agresszív, fiatal, fehér férfiakból álló közösségeket alkotnak. (139. o.) Egy PhD-t érő munkában keményebben kategorizál, mint Niedermüller az ominózus tévés szereplésében, aki „fehér, keresztény, heteroszexuális” jelzőket használt. Pedig a médiában mindez sokkal inkább elnézhető lenne, mint egy doktori disszertációban, mégis az előbbi kijelentésből lett országos botrány.

Szijártó szerint az internethasználatban mindez megmutatkozik, hiszen gyakran lehet olvasni rasszista, antiszemita, erőszakos kijelentéseket szimpatizánsaink internetes posztjában vagy a rólunk szóló bejegyzésekben, amelyeket „kiemelt biztonsági kockázatként” említ, hiszen szerinte az interneten sokkal hamarabb lehet tagokat szerezni és kiképezni. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mindezt hogyan tudja bizonyítani, hiszen a hozzá hasonló szemellenzős kritikusok munkáinak köszönhetően nincs olyan online közösségi felület, ahonnan az általa elemzett mozgalmak vezetőinek a nevét le lehetne írni, képet lehetne az arcukról feltölteni, vagy a szervezetek nevét és logóját reklámozni lehetne. Támogatóinknak is komoly kihívás megosztani egy-egy cikkünket vagy videónkat, hiszen másodperceken belül gyűlöletbeszéd miatt jobb esetben 30 napos, rosszabb esetben végleges tiltást kapnak. Ezért nem vagyunk fenn sokan a Facebookon, nem pedig titkolózás céljából, ahogy ő állítja. Illetve kevés az a fiatal, aki nem a rendezvényeinkre való eljövetel után és valamelyikünkkel való hosszabb elbeszélgetés hatására csatlakozik, hanem internetes posztok ragadják meg figyelmét, majd véve a fáradtságot felkeres minket és aktív tagjává válik közösségünknek.

Azt, hogy a disszertáció írója honnan ismeri a jobboldali mozgalmak tagjainak iskolai végzettségét vagy szellemi képességét, nem tudom, ugyanis nem ad meg hozzá forrást, és saját kijelentéseit sem adatolja, de mindenképpen cáfolnám, hiszen csak a HVIM-ben majdnem minden fiatal felnőtt rendelkezik diplomával, vagy minimum érettségi bizonyítvánnyal. (A többieknek pedig szakmája van.) A jelentős részük jelenleg is egyetemen vagy felsőoktatási képzésben tanul, kisebb részük pedig már dolgozó mérnök, jogász, régész, könyvelő, tanár vagy orvos… Ha pedig mindez már ilyen fontos kritériumként tűnik fel, érdeklődve teszem fel a kérdést, hogy az országot irányító jelenlegi politikusok mindnyájan diplomával rendelkező, idegen nyelveken beszélő szakember? Illetve az ellenoldal aktivistái közül mindenki rendelkezik legalább egy diplomával? Ha pedig nem, akkor azzal szegénységi bizonyítványt állít ki magáról? Mit jelent pontosan ma, a 21. században aluliskolázottnak lenni? Pont az ilyen felszínes, csúsztató, források nélküli „doktori disszertációk” tanúskodnak arról, hogy az oktatás színvonala milyen mélyen van. Szégyen, hogy erre PhD-t tudott szerezni, és még ő vádol, teljesen alaptalanul, aluliskolázottsággal minket.

Szijártó munkájában utalt arra, hogy a mi közösségeink gyakran fogadnak be „kilátástalan helyzetben” lévő egyéneket. (36. o.) A félreértés elkerülése céljából nem árt tisztázni, hogy mozgalmaink vezetői, fiatal és idősebb tagjai egyaránt megállják a helyüket a „polgári” életben is. Sőt, ha nem vármegyések, sereg tagok lennének, és nem lenne az ezzel járó negatív diszkrimináció (köszönhetően az ilyen dolgozatoknak), akkor sokan még sikeresebbek lennének. Hiszen prominens tagjaink sokszor a hazafias elköteleződésük miatt kerülnek hátrányba. Ennek ellenére példás és rendezett családi életeket látunk. Nem egy szekta vagyunk, ami alkoholistákat és lelkibeteg egyéneket vonz be… Sőt, az ilyen személyeket próbáljuk kerülni.

Tanulmányának komoly részében elemzi a munkánkat és jellemez minket, mind a Betyársereget, mind a HVIM-et.

„A vezetők hamis valahova tartozással és önbecsüléssel ruházzák fel a csalódott embereket, pozitív jövőképet vázolnak fel számukra.” (36. o.) Gondolatmenetét többször elolvasva sem jöttem rá, hogy ez, vagy a nacionalista, hazaszerető, hagyománytisztelő, vallásos és egyéb jelzők miért hatnának negatívan, és miért minősülnének veszélyesnek. Nem alapvető, hogy a mozgalomba csatlakozó fiatalokat bátorítjuk, biztatjuk, egészséges önbizalmat és célokat tűzünk ki számukra, valamint pozitív jövőképpel ruházzuk fel őket? Mi egy hazafias szervezet vezetőjének a kötelessége a tagok irányába, ha nem ez? Sőt, politikamentesen egy sportegyesületben is ez a cél.

Állítja rólunk továbbá, hogy a kisebbségek iránt érzett gyűlöletünk verbális szinten korlátozódik, esetleg tüntetésekkel, tiltakozó akciókkal hívjuk fel magunkra a figyelmet. (40. o.) Többször illet minket a kirekesztő jelzővel is, így okkal tehetjük fel a kérdést, hogy valóban mi rekesztünk ki másokat? Nem mi vagyunk a társadalomból kirekesztve? Nem a mi vezetőink és ismert múlttal rendelkező tagjaink azok, akik nem kaphatnak a szakmájukban állást csak azért, mert a hivatalos, a tömegek által képviselt demagógiától eltérő véleményük van? Mi lennénk a kirekesztőek, amikor az LMBTQP- és a liberális diktatúra rekeszt ki minket a Facebookról, vagy éppen a saját nyilvános rendezvényeiről?

Többször említi a szélsőjobboldali mozgalmaknál megjelenő agresszív magatartást, amivel érvényesíteni akarjuk igazunkat. (pl. 187. o., 201. o., 210. o.) Itt azonban ismételten nem fejti ki, hogy mire alapozza kijelentését, ezúttal is egy jól hangzó lózungról van szó. Agresszív viselkedésnek minősül, ha a férfiak védelmet nyújtanak a környezetükben lévő nőknek, vagy ha főként magabiztos, harcedzett és elszánt férfiak tagjai ezeknek a közösségeknek, akik nem ijednek meg az ellenoldal fenyegetéseitől?

Mindezen állításokon nem is akadnánk fenn, ha egy baloldali aktivistától hallanánk vagy egy újságban olvasnánk, hiszen már megszoktuk a felszínes, rémegyszerű, valóságot nyomokban tartalmazó hírek terjesztését közösségünkről. Csakhogy ebben az esetben az említett hölgy, aki eme állításokat összehordta, doktori elismerést kapott munkájáért, úgy, hogy jóformán az internetes posztjainkból egyet-egyet kiemelt, és az interneten fent lévő információk felszínes és önkényes válogatása alapján vont le következtetést rólunk néhány, sokszor állítását nem is igazoló szakirodalmi részlet alátámasztásával. Nem inkább arról van szó, hogy a mi mocskolásunk “hálás témának” bizonyult, mert kis guglizás után már pontosan megvan, hogy mit kell hozzá kutatni, mi a politikai elvárás?! A legnagyobb baj, hogy innentől kezdve, ha valaki erőszakosnak és terroristákhoz hasonló közösségként állítja be a jobboldal bármely szervezetét, doktori disszertációként elfogadott szakirodalommal tudja igazolni állítását. Azaz emberéleteket tesz tönkre, ami már túlmegy a becsületsértésen és rágalmazáson.

Szijártó Lívia disszertációjában az FBI módszerét alkalmazva sorolja be az egyes magyarországi csoportokat veszélyességi kategóriákba. Ez a besorolás azonban az USA társadalmára vonatkozik és olyan erőszakosságot, valamint olyan szervezeti célokat feltételez, amelyek nem jellemzőek a magyarországi csoportokra. Felesleges és értelmetlen tehát használni ezt a módszert, mert például a Momentum párt is 5-ös vagy 6-os besorolásba esne, ha vizsgálná őket valaki ugyanilyen alapon, mert 2018-ban ez a szervezet és annak hívei ostromolták meg a parlamentet, az MTVA épületébe ők és szövetségeseik törtek be, nem a “szélsőjobb”. Utoljára tömegesen politikai agressziót a balliberális oldal követett el 2018 decemberében az úgynevezett rabszolgatörvény megszavazásakor. A szélsőségesek megdobálták (volt, aki füstbombával) az Országház lépcsőjén álló rendőröket és a Parlament ablakait, betörték egy rendőrautó hátsó ablakát, kukákat borogattak, illetve megrongálták a felállított szánkókat és a karácsonyfát. Na, őket miért nem sorolja be senki az FBI ismert skáláján?! Mi a Gyurcsány-korszakban keveredtünk utoljára utcai harcba…

A Betyársereget is többször említi munkájában, akiket részletesen elemez indexes és hasonló megbízhatóságú internetes oldalak cikkei alapján, amik elfogadott forrásnak minősülnek disszertációjában.

A Kuruc.infónak is helyet szánt, mint a szélsőjobboldalt összekötő legnagyobb jelentőséggel bíró internetes felület. Szakirodalmi hivatkozás nélkül írja róluk, hogy „…leginkább a rasszista, neonáci ideológia hirdetőjeként lép fel, továbbá rendszeresen teszi közzé a szélsőséges csoportok rendezvényeiről és felhívásáról szóló anyagokat. A hírportál az aktuális nemzetközi és hazai híreket az ideológiájának megfelelő színezettel közli.” (173-174. o.)

Kedves Lívia! A balliberális oldalak nem pont ugyanezt csinálják? Az általuk preferált szervezetekről hírt adnak, és a híreket saját világnézetük alapján tálalják…

Érdekes kérdés továbbá, hogy azon tevékenységekkel miért nem foglalkozik a doktori munkáját megíró hölgy, ami a koncepciójába nem illik bele? Miért nem tér ki a Betyársereg tagjainak sportmúltjára, illetve jelenlegi sportteljesítményeikre? Vagy a HVIM esetében miért nincs megemlítve például a Gyermekkarácsony, ahol minden évben kisgyerekes családoknak szervezünk programokat, osztunk ajándékot és tartunk nekik műsort? Vagy miért nem tér ki a Gyermek és Ifjúsági Táborunkra, amelyet minden nyáron megszervezünk a 10-25 év közötti korosztálynak? Ezek mind nem fontosak? Vagy túl jó fényt vetnének ránk? Bár lehet, hogy hálásnak kellene lennem, amiért nem lettünk ezúttal is megvádolva, hogy gyerekhadsereget képzünk pusztán azért, mert a fiúkkal férfias, a lányokkal nőies témákról beszélgetünk és nemüknek megfelelő programokkal kötjük le őket.

Az pedig már egyenesen nevetséges, hogy a HVIM nevét sem tudja minden esetben helyesen leírni. Az viszont már kevésbé mulattató, hogy ő ezen értekezés alapján a téma szakértőjeként tűnik fel, és ezek után többet ér majd a szava, mint például a miénk.

A magyarországi baloldali közösségeket miért nem elemzi ilyen mélyen, őket miért nem tartja ugyanilyen alapon veszélyesnek? Náluk egyik tag ellen sem folyt még rendőrségi eljárás? Ők nem támadtak még meg pl. Becsület napi megemlékezésről távozó fiatalokat? Ők ilyenkor nem kirekesztőek vagy agresszívak? Vagy ha a már említett Niedermüller gyalázza a fehér rasszhoz tartozó heteroszexuális és keresztény embereket, ő olyankor nem rasszista?

Fontos leszögezni, hogy nem azzal van a gond, ha valakinek velünk ellenkező véleménye van, hanem azzal, ha ezt a véleményét tudományos munkának beállítva, elcsépelt lózungokat ismételve, sokszor a tudományos munka kritériumainak nem megfelelő szakdolgozattal lép fel ellenünk. (Például nem adatol, van, ahol nincsenek források megjelölve vagy olyan állításokat tesz, amik egyértelműen prekoncepciózusok.) Mindezért pedig doktori elismerést (PhD fokozatot) kapott, ráadásul hadtudományi karon, és ahogyan azt disszertációjának címe is mutatja, lehetőségei szerint harcol ellenünk. Még „summa cum laude” díjjal is kitüntették, ami a legnagyobb egyetemi elismerésnek számít.

A tanulmány sikeressége abban rejlik, hogy a rólunk írt jellemzés nagy része igaz, hiszen ami másnak szélsőséges, értelmetlen és ódivatú, nekünk teljesen természetes és alapvető, hogy identitásunknak a része. (Gondolok itt például a hazaszeretetre, a hitünkre vagy a tradicionális létszemléletünkre.) Ebbe azonban belecsempészni olyan állításokat, hogy aluliskolázottak, vagy, hogy rossz családi körülmények közül származóak lennénk, felületes, hanyag, rosszindulatú és közösségünket lejárató hazugság.

Mindezek után felmerülhet a kérdés, hogy valóban meg akart minket vizsgálni a hölgy és internethasználatunk mögött álló pszichológiai összefüggéseket keresett, vagy a jól ismert sztereotípiákat igyekezett ránk bizonyítani, megragadva a lehetőséget, hogy társadalmilag nem elfogadott magaviseletet tanúsító csoportként állítson be minket, belopva ezzel magát a vizsgáló bizottság szívébe.

Van egy komolyabb publicisztika is, amely Szijártó Lívia munkájához hasonlóan ugyancsak a magyar szélsőjobboldal helyzetét elemzi, és szintén a Nemzeti Szemlében jelent meg. Baross Zsigmond Attila tanulmányában egy interjú is helyet kap, amelyben Katona Béla nyugalmazott alezredes ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket tesz. „Nem volt egyszerű feladat még abban a szakmai közösségben sem elérni, hogy a szélsőséges jelenségeket kellő árnyaltsággal és szakmaisággal vizsgálja mindenki. Pedig azok a vezetők és munkatársak hosszú évek óta foglalkoztak ezzel a területtel, mégis, a definíciók színvonala a média stílusát idézte egyeseknél, és nehéz volt eltántorítani őket a leegyszerűsítés kényelmétől.” (144. o.) Ez az általa megfogalmazott gondolat beismerése annak, hogy sok „elemzőt” érzelmileg befolyásoltak, illetve, hogy politikailag elfogultan közelítenek a témához.

A HVIM vezetője, Barcsa-Turner Gábor levélben felvette a kapcsolatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, akiktől korrekt és megértő választ kaptunk, tehát úgy tűnik, hogy az intézmény komolyan veszi a felvetett problémát.

Korábban írtuk: A miniszter nem cáfolta: hazafiakat rekesztenek ki a honvédségből - válasza előtt portálunkat olvasgatta





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából