Ugrás a cikkhez
Reklám

Le tudja győzni Márki-Zay Dobrevet? - Voksolhat szavazásunkon!Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd közös jelöltjeként az LMP támogatásával indult az előválasztáson, majd a visszalépésekor arra kérte szimpatizánsait, hogy Márki-Zay Pétert támogassák az előválasztás második fordulójában Dobrev Klárával, a Demokratikus Koalíció jelöltjével szemben.




Ehhez képest felsorakoztak az MSZP-s és párbeszédes politikusok Gyurcsány Ferenc felesége mellett. A Demokratikus Koalíció jelöltje mellett állt ki

Barabás Richárd újbudai alpolgármester egy Facebook-bejegyzésben fejtette ki, miért Dobrev és miért nem Márki-Zay:

Márki-Zay Péter az elmúlt héten számomra a totális megbízhatatlanságát bizonyította. Az új miniszterelnökbek sebeket kell begyógyítania, nem újabbakat feltépnie. Egyesítenie, nem sétszkítania. Kétlem, hogy Péter akár a koalíciós kormány felállításáig el tudna jutni ezzel a habitusával. Született marketinges, de a miniszterelnökséghez a politikai celebségnél több kell. Ha celebeket választanánk, amúgy is Ceglédi Zoltánra szavaznék.

A bejegyzés alatti kommentszekcióban sokan messze nem úgy gondolkodnak, mint Barabás, többen felhánytorgatják neki, hogy nagyon gyorsan hátat fordított „vesztes főnökének”, Karácsonynak.

Juhász Ferenc az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere, 2007-től az MSZP elnökhelyettese ezt írta bejegyzésében:

Nagyapám, egyszerű paraszt ember volt, akivel “gazul” elbánt a sors, mert nagyanyám testébe bújtatott őrangyala, esélyt sem adott neki, hogy elkurvuljon. Monoton hétköznapjait így is naponta több trauma rázta meg. Kicsorbult a kapa, nem találta a piszkavasat, a kacsák összeszarták a frissen feltakarított udvart, vagy nagyanyám elé rakta a főztjét. Az öreg ilyenkor rendszerint verbális öncsonkítást hajtott végre magán : “A tökömbe szúrom a kiskést!” - hozta a ház lakóinak tudtára, hogy nagy a baj. Tegnap én is lázasan keresni kezdtem azt a kiskést… Könyörgöm, aki tudja adja át Karácsonynak, hogy az életben le ne üljön komoly dolgokról, az ország sorsáról MZP-vel tárgyalni, mert ha így haladunk, holnapra a főpolgármesterségről is le kell majd mondania, vagy Budapestet minimum hozzá kell majd csatolni Hódmezővásárhelyhez!

Gőgös Zoltán, aki 2014-től a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese volt, ma az MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetségének elnöke így fogalmazott:

Persze most is dönteni kell, azt hiszem, nincs olyan tuti mérés, ami megmondaná, hogy fél év múlva kinek lesz nagyobb esélye kihívóként, ugyanis fél év a politikában nagyon hosszú idő. Így most nekem nem kérdés, hogy a korábbi korrekt munkakapcsolatunk, és a régi barátságunk miatt a Klárára fogok szavazni.

Fischer Iván karmester is csupa értéket lát Dobrev Klábáran. A DK-s jelölt melletti kiállást azzal magyarázta:

Dobrev Klárát fogom támogatni az előválasztáson, mert fontosak nekem a hagyományos baloldali es zöld értékek: a szegények felkarolása, az elesettek támogatása, minden ember egyforma tisztelete vallástól, nemzetiségtől, bőrszíntől, szexuális orientációtól függetlenül, a kisebbségek védelme, a környezetvédelem és az európai integráció.

Egyelőre egyetlen vezető MSZP-s politikus sem jelezte, hogy megfogadná a volt jelöltjük javaslatát, és Márki-Zay Péterre szavazna.

(Index - hvg nyomán)

Korábban írtuk:

- Kari Geri lehúzva

- Kunhalmi szerint Karácsony nem is egyeztetett az MSZP-vel a visszalépésről





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából