Ugrás a cikkhez
Reklám

Összeült az önkormányzatban a Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottság, hogy döntsön, elvegye-e a Mi Hazánk József körút 43. alatti irodáját. Elvették - adta hírül a kerületi lap.



Fotó: Nagy Dániel

Teljes egységben, 5-0-s szavazatarányban – Vörös Tamás fideszes frakcióvezető is szavazott – arról döntött az illetékes bizottság, hogy megvonja a Mi Hazánk párttól a József körút 43. alatti házban az irodahasználat jogát, és felmondta a velük kötött bérleti szerződést. Az ülésen jelen volt Dúró Dóra, a párt politikusa is, aki a korábban több helyen hangoztatott érveivel igyekezett meggyőzni a testületet arról, hogy ne így döntsenek.

Dúró az ülés után elmondta, fenntartják korábbi álláspontjukat, miszerint feljelentést fognak tenni az önkormányzat ellen hivatali visszaélés miatt. Irodájuknak új helyet keresnek, több alternatív megoldás is felmerült már az új helyszínnel kapcsolatosan, de „a jelen események tükrében ezentúl nem az önkormányzattól fogunk helyiséget bérelni, csak és kizárólag magánszemélytől tartom elképzelhetőnek a bérlést” – mondta a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese.

A bérleti jogviszony megszüntetése esetén Dúró korábban válaszlépéseket helyezett kilátásba: „Amennyiben a bérleti szerződés felmondásra kerül, hivatali visszaélés miatt feljelentést fognunk tenni” – közölte.

További részletek: A józsefvárosi Fidesz is a cigánytenyészet oldalára állt, elítélik a Mi Hazánk plakátját

Frissítés/vélemény: Valójában gyengék vagytok – nem a Mi Hazánknak ártottatok

Mint ismert, elvették a Mi Hazánk józsefvárosi, központi irodáját. Apropóul az szolgált, hogy a bejárati ajtón megjelent egy plakát azzal a felirattal, nem lehetünk cigányország. Bár már hónapok óta kint volt, most szúrt szemet a hivatásos rettegőknél, ők fel is heccelték a cigányokat, akik meg is rongálták az irodát. Ezután pedig a Józsefvárosi Önkormányzat ellenszavazat nélkül megszavazta: a Mi Hazánknak nincs maradása a helyiségben. Ilyenkor nagy az egyetértés a Fidesz és a ballibek között.

És most azt gondoljátok, változtat ez bármin is?

Valójában gyengék vagytok, az igazságot tudni nem akarjátok, pótcselekvésekbe menekültök, pont miattatok és a hozzátok hasonlóak miatt tartunk most itt, tehát, hogy reálisan fenyeget a veszély, hogy Magyarország cigányországgá válik.

Opportunista senkiháziak vagytok, akik eladnátok a jövőt két forintért, nincsenek elveitek, csak érdekeitek, nektek a cigányság csak szavazatszerzésre jó, valójában egyébként magasról tesztek ti rájuk is, nem erről van szó. Az elmúlt harminc évben legyen akár Fidesz, akár balliberális kormány, cigánykérdésben semmi különbség nem mutatkozott, és lám, ez ebben az esetben is látszott.

De komolyan, tényleg, mit vártok ettől?

A Mi Hazánk találni fog másik irodát, az emberek pedig, higgyétek el, nem olyan hülyék, mint amilyennek nézitek négyévente, pontosan tudják ők, mit jelentene hazánk számára, ha a cigányság kerülne többségbe. Persze nektek olyan mindegy. Ahol ti laktok, egy darab cigányt nem láttok. Nem is szívesen mentek közéjük, maximum, amikor a krumplit kell osztani, vagy egy-egy kampányfotó kedvéért. Aztán beszálltok gyorsan luxusautótokba.

Viszont több százezer, több millió magyar ember szenved nap mint nap a cigánybűnözéstől, és ti elárultátok őket újra és újra, most is azt tettétek tulajdonképpen. Nem a Mi Hazánknak ártottatok. Hanem a magyar embereknek.

Úgyhogy fröcsögjetek csak tovább, hallom, miket mondotok. - Engem nem zavar ha valaki náci, amíg a négy fal között csinálja – mondta Sáty Balázs, az LMP önkormányzati képviselője. - Nem tűrhetjük, hogy közös tulajdonunkat akár a józsefvárosi cigányok, akár más közösséggel szembeni uszításra használják – kontrázott rá. - Ez a náci stílus túlmegy minden határon, eddig is tudtuk, hogy mit gondolnak, de ez már sok – zárkózott fel Stettner István, a DK kerületi elnöke. - Nyilván már a párt létezése is szégyen, de a puszta létükkel nehéz mit kezdeni alkotmányos és demokratikus keretek között – sajnálkozott a nettó bolsevik Szarvas Koppány Bendegúz momentumos felforgató. - Az MSZP-nek már eddig is nagyon kellemetlen volt – tudtuk meg a posztkommunisták álláspontját Camara-Bereczki Ferenc Miklóstól. - A Józsefvárosi Fidesz elítél minden sértő és gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilvánulást a cigánysággal szemben, és kiáll a józsefvárosi cigány társadalom mellett – zárul a kör.

Hitvány alakok vagytok, e közben a környéken késelhetnek fényes nappal cigány bűnbandák, ez ellen természetesen egy szavatok nincs. De ismétlem, a Mi Hazánknak ezzel egy cseppet sem ártottatok, a magyar embereket viszont megint arcul köptétek, mi velük együtt valljuk, nem lehetünk cigányország! Mert Magyarország a magyaroké, és jöhettek ti, pehelysúlyú percemberkék, senki nem fog rátok emlékezni, mi viszont történelmi küldetésre készülünk, meg akarjuk menteni Magyarországot, aki magyar, velünk tart. Nincs más út.

Lantos János – Kuruc.info

2. frissítés: a Mi Hazánk közleménye:

Együtt állt a cigányok oldalára a Fidesz és a balliberális tömb Józsefvárosban

Semmilyen jogsértést nem követett el a Mi Hazánk, csupán egy olyan plakát miatt bontotta fel a szerződést az önkormányzat az összes párt egyhangú szavazatával, ami csupán nem tetszik az ellenfeleinknek, tehát egyértelműen a politikai vélemény alapján történt diszkriminációról van szó. A Mi Hazánk ezért feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt.

Pedig igenis sorskérdés a magyarság számára, hogy alig 13 év múlva több cigány gyermek fog születni hazánkban, mint magyar, ezt tudhatjuk meg a Debreceni Egyetem kutatóinak munkájából. Ám tiltott az őszinte közbeszéd a magyar-cigány együttélésről Magyarországon, hiszen mindkét nagy politikai tömb könnyen, olcsón megvásárolható szavazóréteget lát csupán bennük, de egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy a problémákat megoldják, hiszen erre lett volna lehetőségük az elmúlt harminc évben is. Pikó András józsefvárosi polgármester elárulta magát, amikor az ügy kapcsán az egyik nyilatkozatában rámutatott: közel húszezer cigány él Józsefvárosban - nyilván az ő szavazataik nélkül senki nem tud nyerni itt, így a Fidesz is inkább behódol nekik, semmint kiállna az igazság és a cigánybűnözéstől szenvedő honfitársaink mellett. Ha ugyanezt a politikát folytatjuk az országban, mindenhol az ő szavuk lesz majd meghatározó - a Mi Hazánk nem ilyen jövőt szán Magyarországnak.

A "Nem lehetünk Cigányország!" persze nem azt jelenti, hogy nem élhetnek itt cigányok, ugyanakkor az együttélés feszültségeit nem lehet elvitatni, és azt az etnikai alapon járó pozitív diszkriminációt sem, amelyet élvez a cigányság évtizedek óta hazánkban. Ahogy a kormány hirdeti, hogy nem lehetünk bevándorló ország, úgy igenis rá lehet mutatni arra is, hogy legalább ugyanilyen égető probléma, hogy nem a magyar etnikumhoz tartozó gyerekek lesznek többségben, ha nem lesz radikális változás a családpolitikában, hiszen a Fidesz sem tudta visszaszorítani a megélhetési gyermekvállalást.

Az irodámat persze elveheti ez a nagykoalíció, de a hazánkat nem adjuk. Akkor sem lehetünk Cigányország!

Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából