A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen - az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ügyében - eddig négy ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg élet és állam elleni bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Mint ismert, a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, és céljaik elérése érdekében tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül - meg nem határozható számú további személyt megszólítva - közéleti szereplők megölésére hívták fel - emlékeztetett az ügyészség.
Mindez a "Szittya értékrend és erkölcs" alapján, a címerről elhagyva a Szent Koronát
A nyomozó ügyészség indítványozta a csoport két vezetőjének letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra el is rendelt.
Az ügyészség szerint a csoport szervezettségére utal, hogy - leképezve a demokratikus állami berendezkedést - egyik vezetőjüket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új "alkotmányt" is megfogalmaztak.
A rendelkezésre álló adatok szerint a csoport vezetői által hirdetett emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, a tagtoborzás sikeres volt, a gyanúsítottak szándékainak komolyságát jelzi, hogy fegyverek beszerzéséről is egyeztettek.
Az egyik újabb gyanúsítottról azt írták, hogy a férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy legalább öt - hasonlóan radikális nézeteket valló - társával szeretne csatlakozni, és együtt "szeretnének valami értelmeset tenni". A gyanúsított kifejtette azt a nézetét is "tiltakozni kell, és el kell menni a fejüket levágni, meg kell haljanak, nincs más!".
Az ügyészség az új gyanúsított őrizetét is elrendelte, a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelésének indítványozásáról pénteken dönt.
(MTI)