Ugrás a cikkhez
Reklám

„Jakab Péter nem véletlenül indított etikai vizsgálatot Tóth Csabával szemben, amely csak azért bukott el, mert az MSZP, Párbeszéd és LMP delegáltjai nem szavazták azt meg. Azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének, így őt a továbbiakban Jakab Péter nem támogatja.”

Ezt válaszolta a 444-nek a Jobbik, miután megkérdezték, mi az álláspontjuk a zuglói MSZP-s Tóth Csaba ügyében. Karácsony Gergely a pénteki miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be: már nem szavazna Tóthra. (Pedig a kezdetek óta világos volt, hogy Tóth Csaba miféle, de amíg ezt el tudták úgy-ahogy fedni, addig megfelelt az előválasztás hazug szellemének - a szerk.)




A DK kivárt, majd elengedte az elvtárs kezét

A Tóth Csaba mögött álló erők közül saját pártja, az MSZP még nem szólalt meg, a DK pedig először azt közölte: „Amennyiben Karácsony Gergely hivatalosan tájékoztatja a DK-t arról, hogy Tóth Csabát már nem tekinti a saját jelöltjének és a továbbiakban már nem kéri a DK-tól Tóth Csaba támogatását, a DK természetesen azonnal eleget tesz ennek a kérésnek.”

Később újabb közleménnyel jelentkeztek, amiben azt írták, ők is megvonják a támogatást. Ezt közölte szombaton a Párbeszéd is.

Korábban írtuk:

Nahát, Jákob zuglói támogatottja korrupt lenne? Hát ez hihetetlen...

Ex-LMP-s leplezte le a hazugságot: igenis Karácsonyt fenyegette az MSZP-s maffiózó, ezért falazott neki

Hangfelvétel: Karácsony szerint a szocik szétlopnak mindent, fenyegetik a családját, elássák, ha visszamegy Zuglóba

Kapcsolódó: Kiderült, mi a különbség Toroczkai és Tóth Csaba között

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából