Az egészségügyi szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállításáért demonstráltak szombaton a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében Budapesten, a Hősök terén.
Balogh Zoltán, a kamara elnöke beszédében azt mondta, a kormány "arcul csapta" őket a márciusban életbe lépő új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel. A kamara "az első perctől kezdve" azt képviseli, hogy rájuk ne vonatkozzon ez a szabályozás - emelte ki.
Kitért arra, hogy a törvény előkészítése során a szakdolgozók álláspontját, javaslatait nem fogadták el, nem volt érdemi egyeztetés a joganyagról, amelyben - álláspontja szerint -"súlyos ellentmondásokat és méltánytalanságokat észleltek".
Balogh Zoltán kiemelte: a koronavírus-járvány alatt életbe léptetett szabályozás miatt mintegy négyezer egészségügyi dolgozó, köztük háromezer szakdolgozó nem írta alá új szerződését.. „Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek“ – tette hozzá Balogh, kiemelve: sokan kényszerből írták alá szerződésüket.
Azt hangoztatta: együttes jelenlétükkel szeretnék kifejezni egyet nem értésüket a meghozott intézkedésekkel szemben.
A kamara által a törvényhez benyújtott javaslatok nem találtak értő fülekre, nem születtek meg a szükséges rendelet- és törvénymódosítások - jelentette ki. Eszközeik elfogytak, a kialakult helyzet növelte a szakdolgozók létbizonytalanságát, a túlterhelt, elfáradt szakdolgozók elégedetlensége jogosan nőtt - hangsúlyozta.
A rendezvény végén Balogh Zoltán felolvasta azt a kiáltványt, amelyet a szervezet a döntéshozókhoz is el akar juttatni. A dokumentum a többi között a közalkalmazotti jogviszony visszaállítását, 30 százalékos béremelést és 2022. január 1-től új, az orvosihoz igazított egészségügyi szakdolgozói bértábla bevezetését javasolja.
A nagygyűlésen mások mellett felszólalt Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke is, aki azt hangoztatta, hogy a szakdolgozók nélkül nem lehet gyógyítani, egyúttal törekvéseik támogatásáról biztosította őket.
"A koronavírus-járvány igazolta, hogy hiába van technika, ha nincs megfelelő ápolás, akkor a halálozási adataink olyanok, amilyenek" - fogalmazott, az "általános értékváltás" szükségességét is hangsúlyozva.
Úgy vélte: fejlett, korszerű egészségügyre van szükség, ami nem megy tisztességesen megfizetett, kipihent ápolók nélkül.
Kincses Gyulát Üveges Péterné, a Magyar Szakdolgozói Kamara fekvőbeteg ellátási alelnöke követte a felszólalók sorában. Meghökkentő statisztikát tárt a tüntetők elé: már 2019-ben 5250 ápoló hiányzott a rendszerből. A márciusban a szolgálati jogviszonyt alá nem írókkal és az azóta távozókkal együtt jelenleg 8-10 ezer ápoló hiányzik a betegellátásból.
Miniszterelnök úr, a munkát mi elvégeztük – utalt arra, hogy a járvány idején megfeszített erővel látták el a betegeket.
Elvárjuk, hogy a törvény ne vonatkozzon a szakdolgozókra, és elvárjuk a közalkalmazotti jogviszony visszaállítását és a társadalmi elismerést – mondta.
A nagygyűlésen felolvasták a rendezvényre meghívott Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének levelét.
Pintér Sándor válaszában a többi között azt írta, részvételét nem tartja indokoltnak, tekintettel a Belügyminisztérium hatáskörére. Arról biztosította a szakdolgozói kamarát, hogy felelősségvállalásuk és áldozatkészségük ismert a kormány előtt. Kásler Miklós válaszában - egyebek mellett a szakdolgozók járvány alatti munkáját méltatva - tudatta, hogy továbbra is számít a kamara véleményére. A résztvevők kiabálással, fütyüléssel, pfujolással reagáltak a levelekre, és skandálással Kásler Miklós lemondását követelték.
Az eseményhez több egészségügyi szakmai és civil szervezet, valamint szakszervezet is csatlakozott, köztük a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ), az öt magyar szakszervezeti konföderáció (a Liga Szakszervezetek, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete.
A rendezvényen az MTI szerint több ellenzéki politikus is részt vett. Az Index tudósítója a tüntetők között több ellenzéki politikust is látott, így Pálinkás Józsefet és Márki-Zay Pétert is.
A demonstráción megjelent egy körülbelül százfős a 24 és az Index által következetesen oltásellenesnek minősített csoport is. Kincses Gyula MOK-elnök beszéde közben egyikük hangosbeszélőn kiabálta be: „a betegek és a károsultak mellett mikor állnak ki?” A szervezők kérték, hogy maradjanak távol a rendezvénytől. A csoport egyik vezetője azt mondta, hogy ők „a nép”, de újságíróknak nem kívántak nyilatkozni. A csoport a kötelező oltás ellen tiltakozott. Az oltáskritikusokat a rendőrök a tüntetés idejére elkülönítették a tömegtől.
A tüntetés vége felé két kisebb csoport „összeveszett” egymással, miközben az egészségügyi dolgozók azt kérték az oltásellenes csoporttól, hogy menjenek el, távozzanak a demonstrációjukról.
A nagygyűlés a beszédeket követően csendes főhajtással ért véget – a demonstrálók így emlékeztek meg a járványban elhunyt egészségügyi dolgozókról.
(MTI - 24 - Index nyomán)
Frissítés: Mi Hazánk: veletek vagyunk!
– Az elmúlt másfél évben hiába teljesítettek emberfelettit az egészségügyi szakdolgozók, cserébe nem kaptak szinte semmit, a bérrendezés nem történt meg, a méltányos szabadságolás szintén nem, az új szolgálati jogviszony pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozta őket, helyette csak kötelező oltást kapnának, ez elfogadhatatlan – fogalmazott Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügy Kabinetének elnöke a Hősök terén az egészségügyi szakdolgozók demonstrációja előtt.
Lantos János, a Munkaügyi Kabinet elnöke, és Vékony Csongor, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke
Lantos szerint széleskörű szimpátia kíséri az egészségügyi szakdolgozók ügyét, hiszen számos másik szakszervezet és csoport is jelezte, ott lesznek a Hősök terén velük, és a Mi Hazánk Mozgalom is szolidaritásáról biztosítja őket, a párt számos tagja jelen volt a több ezer dolgozót megmozgató tüntetésen.
– A többi párttól eltérően számunkra ez nem egy ócska politikai haszonszerzés, hiszen a mi tagjaink nem egy néptől elrugaszkodott világban élnek, így a kiállásunk teljesen természetes, hiszen egy alulról szerveződő népmozgalom vagyunk, számos egészségügyi szakdolgozó van sorainkban is, ahogy más munkaterületen, ezért mi és ők egyek vagyunk, és mindig ki fogunk állni a magyar dolgozókért, akik mellett kell, most az egészségügyi szakdolgozókért kell kiállnunk, és itt is vagyunk – mutatott rá Lantos.
Hétfői videós frissítés:
Kapcsolódó:
- Mi Hazánk: a pályaelhagyók számát növeli az egészségügyben kötelezővé tett oltással
- Az egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig be kell adatniuk az első oltást
- Mi Hazánk: az oltás csakis önkéntes lehet, diszkrimináció helyett bérrendezést!
- A Magyar Orvosi Kamara üdvözli az egészségügyi dolgozók oltásának kötelezővé tételét
- Orbán: jöhet a harmadik adag, az egészségügyben kötelező lesz az oltás