Az adófizetők pénzéből 6 milliárd forinttal támogatja Orbán Viktor kormánya a gyerekek körében homoszexuális és genderpropagandát folytató Lego játékgyártását - írja az Erdély.ma.



Magyarországon terjesztik és gyártják a szivárványszínű ideológiát népszerűsítő játékokat

A bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy Orbán Viktor kormányfő határozottan közölte: itt nincs tere az LMBTQ-őrületnek. A témával kapcsolatban június 17-én a kormányfő a Glas Koncila horvát hetilapnak nyilatkozott. Mint fogalmazott: a nyugatiak úgy döntöttek, hogy egy posztnacionális és posztkeresztény világban akarnak élni, és azt akarják, hogy mi is így éljünk. Ezért ha a regionális együttműködésben olyan szellemiség jelenik meg, amely a nemzeti, keresztény kultúrák védelmét is magában foglalja, rögtön jönnek az ideológiai támadások.



A kormányfői interjú egy nappal korábban

A magyar miniszterelnök szerint ez egy „balliberális támadás”, amely Brüsszelből indul ki, és kapcsolatban van az amerikai liberális politikai és gazdasági erőkkel. Orbán Viktor hangsúlyozta:

Magyarország nem rúg bele a nyugatiakkal együtt az orosz elnökbe, hanem megadja neki az őt megillető tiszteletet, amiért védi a keresztény családmodellt, mert itt nincs tere az LMBT-őrületnek.

Egy nappal az interjú megjelenése után, június 18-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: 6 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a Lego nyíregyházi játékgyár bővülését. A miniszter szerint a vezető nemzetközi cégek magyarországi befektetései is azt bizonyítják, hogy belföldön minden feltétel adott a magas szintű termeléshez. Ebben a rendszerben a korszerű technológiát alkalmazó vállalatok, a magyar munkavállalók teljesítménye, a fejlett infrastruktúra és a támogató gazdaságpolitika éppen olyan tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mint a legókockák – fogalmazott.



Szijjártó Péter kezet fog Jesper Hassellund Mikkelsennel, a Lego Manufacturing Kft. igazgatójával (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Jesper Hassellund Mikkelsen, a Lego Manufacturing Kft. igazgatója a befektetést azzal indokolta, hogy a vállalatcsoport a válság ellenére is több mint 20 százalékkal növelte a forgalmát tavaly. Jesper Hassellund Mikkelsen hozzátette, hogy a nyíregyházi gyár a 2014-es megnyitás óta lépésről lépésre fejlődött, és most eljuthatott oda, hogy a fröccsöntő kapacitása 50 százalékkal, a csomagolási kapacitása pedig 30 százalékkal nő.



Jesper Hassellund Mikkelsen, a Lego Manufacturing Kft. igazgatója (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A beruházást a térség országgyűlési képviselője elsősorban azért üdvözölte, mivel – mint mondta – a térségnek a válság után különösen nagy szüksége van új munkahelyekre. Vinnai Győző (Fidesz) szerint a cég megbecsüli a helyi alkalmazottakat, akik bebizonyították, hogy a magyar munkaerő a legmagasabb termelési színvonal követelményeinek is megfelel.

A Lego közismerten a gender és a homoszexuális propaganda legnagyobb támogatója, ráadásul a gyerekek körében népszerűsíti a szivárványszínű világot. Az LMBTQ-propaganda terjesztésének Magyarország az egyik fő bázisa.

Vagyis Orbán Viktor annak az ideológiának a terjesztését támogatja most 6 milliárd forinttal a magyar adófizetők pénzéből, akik ellen a szavak szintjén küzd azt hangoztatva, hogy a magyar kormány kiáll a kereszténység és a magyar családok mellett az LMBTQ ellenében.

A Lego a napokban jelentette be azt is, hogy nemsokára piacra dobja az új LMBTQ+ játékkészletét – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója. A Lego játékgyártó június 1-jén adta ki az első olyan készletét, éppen a „pride” hónapjára időzítve, amelyben az LMBTQ+ közösség játszik központi szerepet. Ezzel akar a világmárka világos jelzést küldeni az általuk vallott értékrendről.



Magyarországon is kapható Matthew Ashton Lego-játéka

A játékszettet Matthew Ashton vezető-tervező álmodta meg. A cég weboldalán elmeséli mi motiválta a játék létrehozásában.

"Számomra az volt a kiindulópont, hogy közösségként többet tehetünk egymás támogatásáért és különbségeink megértéséért." Ashton bevallottan homoszexuális és azt állítja, hogy gyermekkorában, a 80-as években, sok stigma övezte a homoszexualitást. "A képviselet tehát fontos."




A játékkészletről a Lego tervezője a következőket árulta el: „A fekete és barna színeket mindenképpen használni akartuk a készletünkben, hogy az LMBTQ+ közösség sokszínűségét képviseljük. A világoskék, fehér és rózsaszínt a transzneműek támogatására és felkarolására használjuk. A lila drag queent az én kívánságomra tettük hozzá, ami egy egyértelmű kikancsítás az LMBTQ+ közösség ezen ragyogó csoportjához.”

Ashton szerint egyértelmű jeleket kell közvetíteniük annak érdekében, hogy egyértelmű legyen mit képvisel a Lego.

Azaz, hogy “mindannyiótokat elfogadunk”.

Ezek után az LMBTQ "jeleit" még nagyobb intenzitással lehet népszerűsíteni, ebben pedig támogató partnerre találtak a kereszténységet és a magyar családokat védő Orbán-kormányban.

Korábban írtuk:

- "Itt nincs tere az LMBT-őrületnek" - mondta Orbán két buzifelvonulás között

- A Lego gondoskodik róla, hogy a gyerekek játék közben is megkapják a kötelező buzipropaganda-adagjukat