"Hosszú küzdelem árán, de most megkaptam Müller Cecíliától a Covid-halálesetek definícióját" – írta Facebook-oldalán Szél Bernadett. A képviselő immár másodszor kérdezte az országos tisztifőorvost arról, a szakmai meghatározás szerint ki minősül a koronavírus áldozatának a magyar statisztikákban, de persze nem az ő hisztijei az érdekesek ebben a történetben.




Azt írta, nehéz út vezetett idáig, mert a kormány összevissza beszélt, a Népegészségügyi Központ nem adott pontos definíciót, korábban Müller Cecília egy Orbán Viktorral készült propagandainterjút idézett a válaszában.

Második nekifutásra viszont szakmai választ kapott. Abból számára az derült ki, hogy

a magyar adatgyűjtésben nincs semmi rendkívüli: a WHO ajánlásait követi.

1. A WHO kérte, a Covidtól független halálozást (pl. közlekedési baleset) ne számítsák be a statisztikába, a Coviddal összefüggésbe hozhatóakat igen. A legtöbb ország így is tesz, ahogy Magyarország is: beszámítja azokat az eseteket is, ahol a Covid hozzájárult az alapbetegség súlyosbodásához, a beteg halálához.

2. A WHO javasolta a teszttel megerősített és a valószínűsített esetek beszámítását is, ami alapján az országok két csoportba sorolhatók: tesztalapú/diagnózisalapú módszert alkalmazók közé. Magyarország tesztalapú besorolást alkalmaz, ahogy Csehország, Ausztria, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Dánia, Hollandia, Norvégia, Izland. Van, ahol mindkét besorolást alkalmazzák, a valószínűsített eseteket is letesztelik (Ciprus, Málta, Görögország, Románia, Szerbia, Lettország, Bulgária, Horvátország), és van, ahol a megerősített és valószínűsített eseteket is beszámolják (Németország, Belgium, Franciaország, Írország, Észtország, Litvánia, Kanada).

Szél Bernadett szerint ez alapján nem igaz a kormány magyarázata, hogy azért magas a halálozás, mert a mi statisztikai módszertanunk egész máshogy számolja a koronavírus áldozatait, mint a többi ország.

Orbán Viktor — korábban Müller által is idézett — január 8-i interjújában azt mondta: »Valaki csak azokat veszi föl, akik közvetlenül a Covid miatt haltak meg, van, aki – mint például Magyarország – mindenkit bekönyvel, aki egyébként fertőzött volt, még ha nem is a Covidtól halt meg, ezért nehéz összevetéseket csinálni«. Később azt is mondta: »hogyha valaki kap egy heveny gyomorvérzést és meghal, de közben kiderül, hogy Covid-fertőzött volt, a kettő dolognak nincs köze egymáshoz, mi beírjuk Covid-halálozási esetként, mert ilyen a magyar egészségügyi statisztika.«

Szél Bernadett szerint a mostani válasz cáfolja Gulyás Gergelyt is, aki az április 8-i Kormányinfón "azt állította, azért magasak a magyar halálozási adatok", mert még a koronavírustól függetlenül, pl. autóbalesetben elhunytakat is beszámítjuk.

Az igazság ezzel szemben az, hogy Magyarország nem számítja be a vírustól függetlenül elhunytakat, csak azokat, akiknek a halála összefüggésben volt a Coviddal. Vannak különbségek az országok között, de Magyarország nem lóg ki a fősodorból és a WHO ajánlásait követi — bár a valószínűsített eseteket nem számítja be.

Ezek alapján a független képviselő arra jutott, hogy a kormány "megtévesztően kommunikált, elbagatellizálta a járvány mértékét, amely az országot világszinten is kiemelten súlyosan érintette", idézi a 24.