Ugrás a cikkhez
Reklám

A nyomozók két napon belül elfogták a monori gyilkossággal gyanúsított férfit - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.



Fotók: MTI/Mihádák Zoltán

A közlemény szerint a 73 éves sértett lánya május 30-án tett bejelentést a rendőrségen, miután édesapját holtan találta monori otthonában.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították az elkövetőt, akit a 4-es főúton elfogtak, majd előállítottak. A 20 éves cigány a kihallgatás során a bűncselekmény elkövetését elismerte, panasszal nem élt. Elmondása szerint

az áldozattal szóváltásba keveredett, a 73 éves férfi rátámadt, ő pedig védekezésképpen szúrta meg - több alkalommal is - egy tapétavágó késsel...

Állítása szerint annyira "pánikba esett", hogy az öntudatlan állapotban lévő áldozatot az egyik helyiségbe rejtette, magához vette a kocsikulcsot, majd a sértett autójával elmenekült.




A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást, egyben kezdeményezte a férfi letartóztatását.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából