Egy évi képviselői tiszteletdíjamat ajánlom fel az újbudai Trianon-emlékpark létrehozására a botrányos módon beépíteni tervezett, de a civil összefogással egyelőre megmentett, ún. Saroktelek helyén, miután az önkormányzat bár tavaly egyhangúan megszavazta a hiánypótló Trianon emlékpark létrehozását, de a június 25-én lejárt határidejű határozatot nem követte semmilyen intézkedés, még a hely kijelölése sem, így mulasztásos jogsértésben van az önkormányzat - írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke. Alább a folytatás.




A főváros legnépesebb kerületében nincs emlékhelye a magyarság legnagyobb tragédiájának. Bár a zsidóságával kérkedő polgármester a Trianon-emlékpark vitájában tett kísérletet arra, hogy az inkább a holokausztnak is emlékhelye legyen, a határozat végül úgy szólt: „Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 19 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, kinyilvánítja, hogy a XI. kerületben Trianon emlékpark kialakítását szükségesnek tartja, illetve a megvalósítását támogatja. Határidő: 2020. június 25. Felelős: dr. László Imre polgármester.”

Mivel azóta sem történt semmi, most felajánlom egy évi tiszteletdíjamat, ha az emlékpark létrehozásával egyúttal végleg megmenekülhet az ún. Saroktelek a beépítéstől.



A zsidóságával kérkedő DK-s polgármester holokausztozott is volna

Az Ulászló, Vincellér, Kökörcsin, Zsombolyai utcák által határolt ősfás területen, az egykori tüdőgondozó helyén ciklusokon átívelő beépítési kísérlet zajlik. Ezt az „ahol üres rész van, azt be kell építeni, profittá tenni” szemléletet folytatná a fideszes után a jelenlegi ellenzéki kerületvezetés. Két hatszintes társasházat építtetnének oda 42 lakással, 24 fát kivágva. A Mi Hazánk Mozgalom viszont emlékezteti a szivárványkoalíciót a választási ígéreteikre, hiszen a balliberális pártok azzal kampányoltak: Újbuda megtelt.

Bár a közfelháborodás nyomán az önkormányzati vezetés egyelőre meghátrált, de titkosították a pályázatra érkezett, csábító 710 millió forintos ajánlatot. Egyedüli képviselőként vettem részt a pályázatok bontásán, ezért tudtam nyilvánosságra hozni a számokat, azt is, hogy a legjobb ajánlatnak is része az építendő rendelő és parkoló 198 millió forintos, önkormányzati visszavásárlása, így 512 millió forint bevétele lehetne csak az önkormányzatnak a titkosított, de a Mi Hazánk által nyilvánosságra hozott önkormányzati értékbecslés szerint nettó 676 millió forintot érő ingatlan eladásából. Öt ajánlat volt 335 millió forinttól kezdve, kettő gyanúsan meghaladta a vélhetően kiszivárgott értékbecslést 700 és 710 milliós ajánlattal, de a lényeg, hogy összességében túl alacsony összegű pályázatok érkeztek az újbudai ingatlankiárusításra, ezért nem adják csak el egyelőre a telket. A Mi Hazánk Mozgalom mindent megtesz, hogy az ingatlan zöldterület maradhasson a Trianon-emlékpark létrehozásával, mely mulasztásos jogsértése az önkormányzatnak.