Az összes megkérdezett 40 százaléka támogatná az ellenzéki szövetséget (DK, Momentum, MSZP-Párbeszéd, Jobbik, LMP) a Fidesz pedig 37 százalékra számíthatna egy most vasárnapi választáson. 22 százaléknyian egyelőre bizonytalanok, vagy nem akarnak választani – ez jött ki a Publicus a Népszava által finanszírozott kutatásából.



Nem úgy tűnik

A miniszterelnök-jelöltek versenyét a felmérés szerint úgy vezeti Karácsony Gergely, hogy még be sem jelentette az indulását. Azonban a főpolgármester szinte száz százalék, hogy ringbe száll, csak az ideje kérdéses.

A Publicus szerint a pártverseny így áll az ellenzéki térfélen:

A mostanában készült közvélemény-kutatásokhoz képest az MSZP itt 3-4 százalékkal jobban áll. Eltérés még, hogy a napokban a Republikon és a Závecz is a Jobbikot mérte a legerősebb ellenzéki pártnak.

A felmérésből az is kiderült, hogy az ellenzéki szavazók minden további nélkül leszavaznának az összefogásra. Még a Jobbik (lecserélt) szavazótáborának 93 százaléka is ezt mondta.

A felmérésből az is kiderült, hogy a társasházban lakók között tarol a balliberális ellenzék: aki ilyen házban lakik, azoknak 51 százaléka szavazna az ellenzékre, és csak 24 százalékuk a Fideszre. A kertes házban lakóknál a kormánypártok 39 százalékon, az ellenzék 37 százalékon áll.

(24 - Népszava nyomán)