Ugrás a cikkhez
Reklám

Február 1-jével nyitnak, szeretettel várják a rendőröket és a NAV-osokat is. Ráadásul maszkot sem kell viselni, de az asztalok között másfél méteres távolság lesz.




Borda Balázs üzemeltető a Nyugat.hu-nak nyilatkozva elmondta, nem lázad, nem biztat másokat sem erre, csak dolgozni szeretne és fizetni a két alkalmazottját. Jelenleg elviteles rendszerben működnek, de nagyon csekély a bevétel. Tudja, hogy jogot sért a nyitással, de ezért a felelősséget válalja. Kiemelte ugyanakkor, hogy a MÁV a korrekt volt, és csökkentette a bérleti díjat.

Borda Balázs – aki 22 éve óta vállalkozó - nem érti azt, hogy miért probléma az, ha egy vendéglátóhelyen 15 ember tartózkodik, mikor a sípályán, külföldi hipermarketekben és bevásárlóközpontokban tömegek vannak.

„Nem mondom azt, hogy nem létezik a vírus, csak azt, hogy az okozott veszély nincs arányban a megszorítások okozta gazdasági károkkal, amelyek főleg a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtják” – foglalta össze a véleményét a vendéglős.

Az Alfahírnek azt is elmondta, hogy ha megbírságolják, nem fogja kifizetni, mert ezzel azt mutatná, hogy egyetért azzal, ami az országban folyik. A jobbikos propagandalapnak nyilatkozva a keserűségének is hangot adott:

Biztosan kijönnek majd hozzám ellenőrizni, és ez a fő problémám az országgal: ha valaki véleményt nyilvánít és kiáll az igaza mellett, akkor azt büntetéssel honorálják, holott mi csak dolgozni szeretnénk. Szabályt fogunk sérteni, de nincs más út, máskülönben éhen halunk. Ha a kormány nem látja, hogy ezen változtatni kellene, akkor kénytelenek vagyunk ezt meglépni.

Friss:

- Polgári engedetlenségi mozgalmat hirdet a Mi Hazánk a lezárások ellen - bíróság elé állt Novák az ORÖ-székházi előtti megemlékezés miatt

- Az újranyitó vendéglátó egységektől is védi az emberek egészségét a rendőrség

Kapcsolódó:

- "20-30 éves családi vállalkozások mennek tönkre" - Dúró Dóra a vendéglátóhelyek újranyitásának szükségességéről az ATV-ben

- A vendéglátóhelyek és edzőtermek újranyitását követeli a Mi Hazánk

- A kormány állítása szerint rémhír a pünkösdig tartó étteremzár

- Vállalják a büntetést: a tiltás ellenére kinyit hétfőn a lengyel vendéglátósok egy része

- "Dögöljön meg a kormány!" - üzenik a csak azért is kinyitó olasz éttermesek Contééknek





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából