Ugrás a cikkhez
Reklám

A választásokat eldöntő Facebook cenzúragépezete ismét lecsapott a Mi Hazánk Mozgalomra: indoklás és értesítés nélkül, sunyin letiltotta a párt alelnökének már közel 140 ezer követővel rendelkező oldalát a felhasználók ún. hírvonaláról, így az egyes bejegyzések korábbi, több tízezres elérései szinte nullára csökkentek, csak a facebook.com/novakelod oldalt közvetlenül felkeresők látják tartalmait. A Facebook-felhasználók kiegyensúlyozottnak hitt, illetve elvileg saját választásaik alapján történő tájékozódása helyett manipulált összeállítású hírvonalat kapnak, balliberális érdekek szerint - írják a pártközleményében. Alább a folytatás.



A Követési beállítások / Kedvencek bejelölésével talán csökkenthető a Facebook cenzúrája

Varga Judit igazságügyi miniszter a napokban írta meg a közösségi oldalról: „úgy állította át a hivatalos Facebook fiókommal kapcsolatos algoritmusokat, hogy ezzel a korábbiakhoz képest töredékére (negyedére-ötödére) esett vissza a bejegyzéseim elérése”, pedig ennek a bejegyzésének is tízezer lájkja van, és azóta is minden posztjánál közel ennyi látható. Novák Előd jóval több Facebook-követővel rendelkező oldalának azonban eddig is jelentősen kisebb elérésszámai voltak, s a december 14-i, Deák téri gyilkos szabadon engedéséről szóló, ezer lájkos bejegyzése után lényegében lenullázódtak a bejegyzései.



Az egyes bejegyzések korábbi, több tízezres elérései egyik napról a másikra szinte nullára csökkentek (csak a facebook.com/novakelod oldalt közvetlenül felkeresők látják), ennek is egy nap alatt ötszáz megjelenése sem volt a mintegy 140 ezer követőnél, így további megosztások sem nagyon voltak, illetve azok sem jelennek meg mások hírvonalain harmadik felhasználónak

A magunkfajták kitiltása a legnagyobb közösségi oldalról, illetve jogaink korlátozása folyamatos: először a legolvasottabb jobboldali hírportál, a Kuruc.info oldalát törölték, majd a cikkei is megoszthatatlanok lettek, a nevét sem lehet leírni az orwelli világban. A Facebook cenzúrával avatkozott bele később többek közt a magyarországi EP-kampányba is, amikor indoklás nélkül törölték a Mi Hazánk Mozgalom elnökének 207 ezer követővel rendelkező hivatalos közösségi oldalát is. Idén októberben pedig törölték a Mi Hazánk Mozgalom több mint 80 ezer követővel rendelkező oldalát is. A liberális jogvédők pedig hallgatnak.

A kormányzatnak egyre sürgetőbb volna szabályoznia a Facebook túlhatalmát, mely nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, s a véleménynyilvánítás szabadságát is durván korlátozza. A jogorvoslati lehetőség nélküli, önkényes Facebook-cenzúra ugyanolyan, mint ha pl. egy szórakozóhely tulajdonosa tiltana ki származási alapon bizonyos csoportokat.

Kapcsolódó:

- Mi Hazánk: a 30 napos tiltás lejárta után sem engedi vissza a párt oldalát a Facebook

- Kormányzati fellépést követel a Facebook ellen a Mi Hazánk

- Már '56 emlékének ápolása sem felel meg a Facebook "közösségi" alapelveinek - letiltották a Mi Hazánk oldalát

- Röhögjetek, amíg lehet...

- Magáncégek fogságában, a techdiktatúra árnyékában

- Így lehet(ne) kihúzni a Facebook-kígyó méregfogát - olvasónk eszmefuttatása

- Az amerikai szenátus meghallgatásán élesen bírálták a Google, a Twitter és a Facebook vezetőit a cenzúra miatt

- Schiffer: ha elfogadjuk, hogy a Facebook bármit megtehet, előbb-utóbb a választások és a törvények is feleslegesek lesznek

- Toroczkai: a Facebookot el kell felejteni, magyar közösségi oldalra van szükség!





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából