Ugrás a cikkhez
Reklám

Gulyás Gergely a Polgári Mulató rendezvényén a színművészetis tüntetésről azt mondta: ő nem hiszi, hogy ma az ország ötven legfontosabb ügyében benne van az SZFE. A miniszter kijelentette: a kormány nem adott politikai megrendelést a Vidnyánszky-kuratóriumnak.




Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét illeti, mi jó érzéssel nézzük a történéseket. Sohasem gondoltuk volna azt ugyanis, hogy egy elég belterjes balliberális klikk az államot és a polgári kereszténydemokrata kormányt szeretné maga fölött felügyelőnek. És, ha jól értem, akkor azért zajlanak tüntetések, hogy a korábbi rend álljon helyre, és hogy ne egy független - mindenféle állami és kormányzati befolyástól mentes - alapítvány irányítsa az egyetemet, hanem a kereszténydemokrata kormány. Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk - így kommentálta a Színművészetisek tegnapi tüntetését Gulyás Gergely, aki az Őszintén pódiumbeszélgetés sorozat vendége volt a Polgári Mulatóban, és akit a Hír Tv műsorvezetői, M. Dobos Marianne és Velkovics Vilmos kérdeztek.

Arra, hogy az SZFE mellett demonstrálók és a tiltakozó hallgatók nem ismerik el legitimnek a kuratóriumot, kifogásolják, hogy a Vidnyánszky Attila vezetette testület csak olyan emberekből áll, akiket ők nem támogattak, és ez eléggé egyoldalú irányítást tesz lehetővé az SZFE-n, a Miniszterelnökséget vezető miniszter “a művészet szabadságából” indult ki. Szerinte azt érdemes megnézni, hogy a kuratóriumban helyet kapott személyiségek mennyire köthetők a művészethez. Mint mondta, “szándékosan és helyesen törekedtek arra, hogy olyan személyek is legyenek bennük, akik az élet más területén sikeresek”. A közbevetésre, hogy meg is kapta a kormány, hogy “benzinkutasokkal“ töltötte fel a kuratóriumot, Gulyás Gergely ironizált: nyilvánvaló, hogyha az egyik nagy olajipari cégnek a vezetője - utalt Világi Oszkárra, a Slovnaft vezérigazgatójára - lehet “benzinkutas”, akkor ez további képzettársításokra ad lehetőséget az élet számtalan területén. Példákat visszavágásként ezért nem akart mondani, mert, mint megjegyezte, azok olyan durvák lennének, hogy le kellene állítani a felvételt. Aztán ezúttal is megismételte, hogy a kurátorok mind a művészeti filmvilágból, színházi világból érkeztek, és a tehetségükhöz, hozzáértésükhöz nem férhet semmilyen kétség. “Ebbe a vitában azok, akik a színház világából jöttek, bele sem mentek” - jegyezte meg. “Szinetár tanár úrnak a véleménye is az volt, hogy az, hogy Vidnyánszky Attila egy komoly művész és egy nagyszerű rendező, ez vitán felül áll” - mondta.

A kormány részéről “a politikai munka“ véget ért azzal, hogy azt mondják: a felsőoktatás valóban ne az állami kebelen belül folyjon. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet, a korábbi főiskolát kívülről nézve “egy korábban még a balliberálisok által is sokat bírált, viszonylag belterjes társaság uralta” - mondta Gulyás Gergely, megismételve, hogy “itt nem egy szakmai vita van, hanem az ő teljes befolyásuknak az elvesztése az oktatásban”. Itt egy pozícióharc van, ők pozíciókat védenek, ahelyett,hogy leültek volna a kuratóriummal tárgyalni”.

Mint mondta, a kormány nem tekintett az átalakulásokat politikai feladatnak, “ahogy nem adtunk egyetlen kuratóriumnak sem politikai megrendelést, és miután teljes egészében függetlenednek az államtól, hogyha adtunk volna, annak sincs jelentősége” - mondta, de megismételte: “nem történt ilyen”.

A Színművészeti esetében “a politikai feladat legfeljebb az lett volna, hogy akkor ne csináljunk semmit” - válaszolt a kérdésre, hogy elvégezte-e a kormány “a politikai részt” az SZFE ügyében. De ez szerinte nem lett volna helyes. “Tehát a Színház- és Filmművészeti Egyetem számára is szerintem jobb fenntartási modell az alapítványi modell” - jelentette ki.

Arra, hogy az ellenzéki pártok erősen beleszállnak az egyetemi kérdésbe azzal, hogy a kormány “kisajátítja az egyetemi autonómiát, letöri azt a szabadságot”, mi a válasz erre, Gulyás Gergely azt mondta: ”a kuratórium ezt a választ meg fogja adni”. Az egyetemnek és az egyetemhez tartozó tanároknak, az oda felvett diákoknak el kell dönteni, hogy ezek között a mára kialakult keretek között ők részt kívánnak venni a tanításban és oktatásban vagy nem. “Ha igen, a kuratórium sokszor elmondta, áll a tanárok rendelkezésére és szívesen tárgyal velük, áll az eddigi vezetés rendelkezésére. Én annál nagyobb kompromisszumkészséget nem tudok elképzelni - jelentette ki.

Gulyás Gergely azt nondta, ő nem hiszi, “hogy ma az ország ötven legfontosabb ügyében benne van a Színház és Filmművészeti Egyetem ügye”. Ez nemcsak valamilyen sajátos politikai szempontból nézve, hanem az emberek mindennapjait nézve is ez így van - állította.

A kormány egyetlenegy dolgot tud tenni - jelentette ki -, azt, hogy az eddiginél jobb feltételeket, adott esetben több költségvetési forrást vagy komolyabb vagyont biztosít a Színművészetinek. De ezt valamennyi alapítványnál hajlandóak megtenni - tette hozzá.

“A kormány elfogadhatónak tartja, hogy épületeket foglaljanak el és tartsanak megszállás alatt egyetemisták annak érdekében, hogy az ő akaratuknak megfelelő kuratórium jöjjön létre?” - hangzott a kérdés. “Én ezt nem tartom helyesnek és elfogadhatónak sem. Azt kell látni, hogy sokan kifejezetten azért lépnek föl így, mert azt várják, hogy velük szemben valaki valahol valamilyen erőszakot alkalmazzon” - mondta Gulyás Gergely nyilvánvalóan az SZFE-s épületek blokádjának a megszüntetésére utalva.

De szerinte “még akkor is, hogyha egy ilyen jellegű fellépés ebben az esetben jogilag biztos, hogy megalapozottabb lenne, mint amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem pillanatnyi politikai támogatói az alkotmányos alapjogokat békésen gyakorló tüntetők szemét lövették ki, ő egyetért azzal, amit a kuratórium követ. ”Ők szeretnének békés megoldást találni, és hogyha azt nem lehet a jelenlegi keretek között, akkor kialakítják azokat a kereteket, ahol akik szeretnének az oktatásban részt venni, azok tudnak tanulni, akik meg tüntetni akarnak, azok tüntethetnek” - mondta a miniszter.

(atv nyomán)

Korábban írtuk: Ezreket vittek utcára a libsik a "szabad egyetemért"

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából