Ugrás a cikkhez
Reklám

Ugyan a zempléni fideszes Koncz Ferenc tragikus halálával papíron megdőlt a Fidesz-kétharmad, az Azonnali konkrét parlamenti szavazások eredményein keresztül mutatja be, hogy miért nem kell emiatt aggódniuk a kormánypárti képviselőknek. Egy biztos támaszuk van ugyanis.

Koncz Ferenc szerencsi fideszes képviselő halálával a parlamenti Fidesz-kétharmad papíron véget ért, mivel új választást kell kiírni a Koncz által megnyert Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben. De vajon tényleg lőttek a kétharmadnak?

Öt éve tényleg elbukták

Az Európai Bizottság tagja lett, ezért lemondott képviselői mandátumáról a fideszes Navracsics Tibor – számoltak be róla a lapok még 2014 végén. A 2014 tavaszán Veszprémben egyéni választókerületben győzelmet arató Navracsics lemondása egyben azt is jelentette: időközi választást kell írni, miután a Fidesz elvesztette a lemondással a kétharmadot, hiszen az addigi 133 képviselő helyett csak 132 politikusuk maradt. Ám az időközi választást végül a baloldali ellenzék támogatta független Kész Zoltán nyerte Veszprémben. 

2020-ban viszont azért nem jelent semmit, hogy csak 132 képviselője maradt a Fidesznek, mert ha másra nem is, a papíron nemzetiségeket képviselni hivatott, egyébként Fidesz-tag Ritter Imre is a parlamentben ül. Legalábbis az Azonnali összesítése szerint még nem igazán szavazott másként a kormánypártoknak fontos ügyekben, mint a Fidesz-KDNP. 

Akikre még számíthatnak a kormánypártiak 

Elméletben nem Ritter a Fidesz-KDNP egyetlen reménye. Miután 2018-ban a Jobbik pártszakadáson ment át, ezért a parlamentben ott ülnek a Jobbik-frakcióból kivált, hivatalosan frakciónélküli, de egyébként mi hazánkos politikusok is – Dúró Dóra, Apáti István és Fülöp Erik – akiket gyakran ér az a balliberális kritika, hogy őket valójában a kormánypártok "futtatják" (ezt ők rendre vissza szokták utasítani), illetve Volner János, aki szintén otthagyta a Jobbikot, majd közeledett a Mi Hazánkhoz, de azóta már utóbbi párttal is szakított. 



Fotó: Fb/ Mi Hazánk

Azért, hogy megnézzék, kell-e aggódnia a Fidesznek most, az Azonnali megvizsgálta, hogy az elmúlt néhány évben néhány, a kormánypártoknak fontos, egyébként megosztó ügyben hogyan szavazott Ritter Imre, Volner János, illetve a mi hazánkosok. Az eredmény:

a parlamentben a német nemzetiséget képviselni hivatott Ritter Imre tízből tízszer, Volner János tízből nyolcszor tartott a Fidesszel, a mi hazánkosok csak háromszor.

Ez azt jelenti, hogy bár az ellenzéknek szimbolikusan nagy győzelem lenne megnyerni a 2014-2018 között még az azóta börtönben ülő Mengyi „Voldemort” Roland által képviselt szerencsi-tokaji-tiszaújvárosi körzetet, ez azonban érdemben nem fog változtatni a parlamenti erőviszonyokon - összegez a lap.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából