Ugrás a cikkhez
Reklám

Bár több gyanúsítottja is akad már a májusi ügynek, újabb embereket is kihallgathat a rendőrség a Deák téri tragikus késeléssel kapcsolatban. Nem kizárt, hogy hamarosan bővülhet azoknak a köre, akik, ha eltérő módon is, de felelősséggel tartoznak az eseményekért - írja a Blikk. A bulvárlap szerint ugyanis több biztonsági őr szinte közvetlen közelről nézte végig Gergő és László haláltusáját, miután "Cs." Krisztián megkéselte őket.



Fotó: Zsolnai Péter

Egyelőre nincs rá magyarázat, hogy a biztonsági őrök miért nem léptek közbe, amikor a verekedés még nem fajult el. Azzal persze védekezhetnek, hogy a gyilkosság a nyílt utcán, azaz szolgálati helyükön kívül eső területen történt. Felvetődik viszont a kérdés, hogy akik szakképzett biztonsági őrök, miért nem léphetnek fel olyan esetben, amikor talán egy tragédiát tudnak megelőzni, írja a lap.

– Számunkra is sok kérdés maradt megválaszolatlanul, de a nyomozás jelenlegi szakaszában ez természetes. Részleteket pillanatnyilag nem árulhatok el, de nem tartom kizártnak, hogy további gyanúsítások történhetnek az ügyben – mondta dr. Csapi Szilvia, M. László családjának jogi képviselője.

Szintén kiderült, hogy a gyilkossággal gyanúsított fiúval egy társaságban lévő, ugyanabban az intézetben élő lány sietett az életükért küzdő áldozatok segítségére. Amíg nem értek ki a mentők, a fiatal lány próbálta meg elszorítani a vérző ereket és újraéleszteni Lászlót és Gergőt.

Korábban írtuk:

- Nem kér bocsánatot a Deák téri gyilkos - az anyja azért aggódik, hogy nem elég kívánatos a börtönkoszt

- Esélyük sem volt a magyaroknak a Deák téren: egyiküknek átszúrta a szívét, a másikban megforgatta a kést





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából