Szijjártó Péter mai izraeli látogatása során Gábi Áskenázi külügyminiszterrel való találkozója után Binjámin Netanjáhu kormányfővel is rövid megbeszélést folytatott a jeruzsálemi Miniszterelnöki Hivatalban. Netanjáhu a találkozó elején nagyra értékelte Magyarország „szilárd kiállását” Izrael mellett a nemzetközi fórumokon – írja az inn.co.il hírportál és közli az Izraeli Miniszterelnöki Hivatal.



Fotó: Izraeli Miniszterelnöki Hivatal

Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök is fogadta Szijjártó Péter magyar külügy- és külgazdasági minisztert. A jeruzsálemi Miniszterelnöki Hivatalban megejtett rövid találkozón Netanjáhu elöljáróban „nagyra értékelte Magyarország szilárd kiállását Izrael mellett a nemzetközi fórumokon és az Európai Unióban”.

Az izraeli kormányfő egyben kifejezte azon reményét, hogy az elkövetkező esztendőkben még jobban erősödnek majd a Jeruzsálem és Budapest közti kapcsolatok.

Szijjártó és Netanjáhu a találkozó folyamán megvitatta azt is, hogy Magyarország és Izrael miképpen veszi föl a küzdelmet a koronavírus-járvánnyal, illetve értekeztek a két országnak a válságra adott gazdaságpolitikai válaszáról.

H. J. – Kuruc.info