Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra

"2020 júniusát írjuk, és lassan érdemes tényként kezelni, hogy az emberek leszarják a tényeket. Lelki szemeim előtt már látom is a kommenteket, amik arról delirálnak, hogy valamifajta sértődöttség miatt veszem kritika alá az Indexet, és senkit nem érdekel, hogy ez a tendencia a blogomon tényszerűen és hivatkozhatóan évek óta tart. Az emberek nem a valóságot keresik, hanem a zsigeri meggyőződéseik visszaigazolását – más magyarázat nem létezhet arra, hogy sokak fejében még mindig az él, hogy ha valakit idegesít Orbán gecizése, az szükségszerűen Fideszes, míg ha valaki teleszájjal okádja rá a spermát, az biza derék ellenzéki". Alább folytatódik a Tibi atya blogján megjelent, 3 ok, amiért az Index megmaradhat címet viselő szöveg az Index "függetlenségéről" és a zsidó lap körüli műhisztiről.



Egy-két évente megfújt vészsófár, és dől a pénz az olvasóktól (is) a nagyon függetleneknek

Magyarországon legalább egy évszázadnyi történelme van annak, hogy ez a logika alkalmazhatatlan. A Kádár-rendszer régen rájött, hogy a legjobban akkor jár, ha a kritikusait nem egy az egyben ellehetetleníti, hanem magába építi, keretet szab nekik és csak ezeken a kereteken belül hagyja működni őket. Így születhetett meg Bródy János alakja, akit bizonyos médiumok a mai napig lázadóként említenek, holott ő volt az, aki a „Ha én rózsa volnék” c. dalával egy egész generációt tanított meg motyogva, cipőt bámulva, sosem nyíltan, mindig csakis a sorok mögé bújva lázadni. „Itt, kérem, máshogy már nem lehet” – hangzott a hatalom számára kényelmes szentencia a nép ajkán. Pedig bizony lehetett: Hobo tudott, a CPG tudott. Csak hát valóban, ők nem a Táncdalfesztiválokon léptek fel, és nem is kaptak zsíros állami megjelenési lehetőségeket.

(Egyáltalán milyen lázadó az, aki nem azt akarja, hogy a zászlója lobogjon, hanem akkor lenne boldog, ha kifeszítenék? Miféle félremagyarázott szimbolika ez?)

Ugorjunk vissza 2010-be!

Az Index az ország második legnagyobb lapja volt, közvetlenül az Origo után. Viharos, de sikeres évtized állt mögötte: befektetőkön és különböző érdekcsoportokon keresztül sikeresen túlélte a Dotcom-válságot, a 2008-as gazdasági világválságot és úgy-ahogy a kormányváltást is. Noha megvoltak a lapnak a maga hibái (igen, ezeket szoktam a mai napig „balliberális” jelzővel emlegetni), elfogulatlan sosem volt, az vitathatatlan, hogy szerkesztőségi tekintetben autonóm viszont igen. Az a hír járta, hogy ha a tulajdonosok megpróbálnának beleszólni a szerkesztésbe, az egész gárda egyszerre állna fel és hagyná ott őket a főszerkesztővel együtt.

Még ebben az évben egy OTP-közeli, Fidesz-barát üzletember, Spéder Zoltán vásárolta meg a lapot (illetve strómanja, Nobilis Kristóf, de ez lényegtelen), akinél ez meg is történt. Szerkesztőségi szivárogtatások szerint többször próbált meg beleszólni még olyan apróságokba is, hogy Schmidt Máriáról előnyösebb képeket szeretett volna cikkek felvezetéséhez, de a lapnál addig példátlan módon megjelentek a fegyelmi eljárások is egy-egy élcesebb szerzővel szemben. Egy évre rá, 2011-ben a lap akkori legnagyobb alakjai, Uj Péter alapító és főszerkesztő (jelenleg a 444 tulajdonosa), Bede Márton újságíró (jelenleg szintén 444-es), Tóta W. Árpád publicista (azóta a HVG munkatársa) és Kardos Gábor ügyvezető igazgató (a névhasonlóság ellenére nem összetévesztendő az Azonnali filozófus-publicistájával) egy sor további újságíróval egyetemben felmondtak, és otthagyták a lapot. Ekkoriban Tóta W. Árpád úgy fogalmazott,

kormányzati befolyások érik az Indexet.

Uj Péter pedig a (Simicska-háborúban azóta győzelmi szimbólumként felszámolt) Heti Válasz kérdéseire diszkréten (ő sem akarta elijeszteni magától a leendő befektetőit egy teljes kitálalással) így válaszolt:

- Na, de most van cenzúra az Indexnél, vagy nincs?

- Mondhatok bármit, azt vagy elhiszik, vagy nem. Az olvasó szerintem el tudja dönteni. A New York Timestól a Komszomolszkaja Pravdán át a Zsenmin Zsipaóig a tulajdonosnak mindenhol vannak politikai és gazdasági érdekei, és megpróbálja azt érvényesíteni. Az a kérdés, hogyan viszonyul ehhez a szerkesztőség. Mennyire akar és képes ellenállni? Köt-e kompromisszumokat? Ezeket a konfliktusokat eddig tudtam kezelni, bár rettenetesen utáltam.

- E téren nálunk rosszabb a helyzet, mint Nyugaton?

- Rosszabb. Magyarország a média területén is Minszk és London között helyezkedik el, az előbbihez kicsit közelebb.

Azóta persze – mikor a 444 már javában hasított – elmondta, mi a véleménye Dudás Gergelyről, aki egyetlenként árulta el kollégáit, és kinyúlt az Index lepottyanó főszerkesztői pozíciójáért, a héten pedig lényegében azt nyilatkozta, hogy amiért most aggódunk az Index kapcsán, az gyakorlatilag 10 éve nincs. Uj Péter nyilatkozatai már 2018-ban sem voltak annyira köntörfalazóak, mint eleinte:

Volt egy csapat, amellyel az volt a megállapodás, hogy én kiugrom mint főszerkesztő, megpróbálok valamit előkészíteni, és aztán jönnek a többiek. Távozásom után a pánikban az Index tulajdonosa négy embernek is felajánlotta a főszerkesztőséget, de ők visszautasították. Dudás volt az ötödik, akit a tulajdonos megkérdezett, és ő elfogadta. Ezek után ő megjelenik mint a független sajtó, hát tényleg a bicska kinyílik a zsebemben.

Az Index történetében ennek ellenére azért valóban volt olyan, hogy visszatért a független újságírás. Az egykori tulajdonos, Spéder sorsa ismert: túl magasra tört, fontos Csányi-érdekeltségeket veszélyeztett, ezért a NER egy híresen gusztustalan híradással megadta rá a kilövési engedélyt, a lap pedig az akkor még Simicska Lajos befolyása alatt álló Magyar Fejlesztésért Alapítvány kvázitulajdonában landolt. A látszatra ügyelve külön szedték, és az alapítvány csak a reklámbevételeivel rendelkezett, vagyis lényegében 100%-os befolyása alá vonta a lapot anélkül, hogy hivatalosan megtette volna.

A Simicska-háború tanulsága

Ismétlem: az Indexnek valóban volt bő két független éve 2010 óta is. Simicska Lajos ugyanis nem volt hülye ember, és tudta, hogy ha beleszólna a lap működésébe, csakis hátráltatná azokat a folyamatokat, amik egyébként is ellenségét, Orbán Viktort gyengítik.

De miért volt ennyire fontos az Index Simicskának és miért fontos ma a NER-nek?

Nos, azért, mert a NER hamar ráismert, hogy egy dologtól nem kell tartania: az „Orbán egy geci” koalíciótól. Sőt, még jó is, mert éppen ez teremti meg azt a vaslogikát, ami szerint az ellenzéknek Orbán Viktor előre megmért és közvélemény-kutatásokkal alátámasztott nyilatkozatait élből el kell utasítani, ezáltal mindig szembe helyezkedve a többség akaratával. Ami viszont nagyon nem mindegy, és ami ténylegesen árt is a rendszernek, az a nagy nyilvánossággal összekötött oknyomozás. Utóbbi ugyanis valódi kényelmetlenséggel jár: ha egy ország arról csámcsog, hogy a jachton a faszát rázó polgármester ilyen és ilyen jól felderített és hivatkozható csalásokból, nem pedig az egyébként sem szerény apanázsából vereti az Adrián, az szavazatvesztéssel jár. Lehet, hogy nem bukik bele a rendszer azonnal, de egy-egy téglát ki lehet vele ütni a falból.

Noha oknyomozó portál jelenleg is létezik (a Soros György által patronált Átlátszó.hu), nem országos jelentőségű, és noha vannak országos jelentőségű lapok, azokra kevésbé jellemző az oknyomozás (egyéni kivételek persze vannak: meg lehet említeni Ács Dániel parkolási maffia sorozatát a 444-en vagy a Simonka-ügyben oknyomozó 24.hu-s Horváth Csabát). De olyan lap, ami országos elérésű oknyomozásra hosszútávon és állandó jelleggel képes, egyetlen létezik: az Index.

Csakhogy ezt az Index nem csinálja. A Simicska-anarchia alatt, 2017-ben a lap még nyert oknyomozói díjakat Rogán Antal strómanhálózatának a felderítéséért, de azóta bő három éve nem történik ilyesmi. Legfeljebb egy kis magyarellenes hergelés Áder János mellől a VIP-szektorból. A felajánlott deal egyértelmű:

nekünk se kell feltétlenül még egy Origo, nem pofázunk bele, hogyan O1G-ztek reggeltől napestig, megmértük és nem árt. De oknyomozás nincs, pláne nem kormányközeli kulcsfigurák ellen. Ha ez mégsem jön be, kedves „függetlenobjektív újságírók”, Origo még mindig lehettek, vagy mehettek innen a picsába. Az Origo is csak második helyre szorult vissza az országos olvasottságban, nem áll le a pulzusunk, ha az Indexé a harmadikra fog, a felperzselt föld taktikáját pedig eddig is jobban szerettük, mint amennyire a területünkön tűrtük az ellenséget.

Ennek tükrében az Index jelenleg három stratégiai funkciót lát el a Fidesz szolgálatában, ebben a fontossági sorrendben:

Értelemszerűen ahhoz, hogy az Index, mint hazugság működjön, néha meg kell kongatni a vészharangot, néha be kell adni az emlékeztető oltást, és megrendezni a hattyúhalálát. Ahogy az elmúlt 10 évben annyiszor, most is ez történik, a közönség meg kajálja.

De félni semmi okunk: az Index szerkesztőségében már nagyon régóta nincs olyan szerkesztő, aki hajlandó lenne az aktuális tulajdonosok direktíváinak érdemben ellentmondani, az olvasók pedig továbbra is azt kapják majd, amit eddig.

Hiszen tudjuk, aki Orbánt gecizi, kormánybarát nem lehet ;) Dicsértessék!

Korábban írtuk: Az Index tarhál, de közben osztalékot fizet - 184 millió forint olvasói támogatásból 40 millió ment a tulajnak tavaly