Ugrás a cikkhez
Reklám

Változatlanul alacsony az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma az egész ország területén - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília ismertette: az elmúlt napon 22 új esetet regisztráltak, és 6 idős, krónikus beteg hunyt el. Az aktív fertőzöttek száma 1432, kórházban 430 beteget ápolnak, közülük 25-en szorulnak lélegeztetőgépre. Mint mondta, az adatokból jól látszik, hogy az elmúlt napokhoz képest nem változott a 100 ezer lakosra jutó megbetegedési szám, ez most 39. Továbbra is Budapesten betegek a legtöbben, majd a sorrend Zala, Fejér, Komárom és Pest megye. Közölte, hogy a járvány eddigi szakaszában kevés beteg került ki a fiatalok és a gyerekek közül, és 30 év alatt nem volt haláleset a koronavírussal összefüggésben Magyarországon.

Az országos tisztifőorvos közölte: új beutalási rendet, a "betegútra vonatkozó algoritmust" állítottak össze az egészségügyi szolgáltatók részére, amely tartalmazza, hogy melyik beteget melyik egészségügyi intézményben kell elhelyezni.

A szakember továbbra is arra kérte az ellátókat: tartsák be azt, hogy csak időpontra hívják be a betegeket, elkerülve ezzel a zsúfoltságot.
Szólt arról is: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a januártól márciusig tartó időszakban 8,5 százalékkal kevesebben haltak meg Magyarországon, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A koronavírus-járvány idején tehát "többlethalálozásról nem beszélhetünk", az alacsonyabb halálozási számot pedig "az alacsonyabb aktivitású influenzajárvány okozhatta" - tette hozzá Müller Cecília.

Elmondta azt is: Magyarországon a gyermekkori kötelező védőoltásokat minden gyermek időben megkapta, kizárólag az iskolai kampányoltások, így a B típusú májgyulladás és a lányok önkéntes HPV elleni oltása csúszott egy kicsit, de ezeket az oltásokat is megkapják a gyerekek még ebben a tanévben.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ környezetegészségügyi laboratóriuma által kifejlesztett új metódus szerint a vírus kimutatható, így "követhető" a környezetben is, például szennyvizekben. Az eljárás alapján pedig egy nagyjából kéthetes előrejelzésre van lehetőség. A szakember ugyanakkor megnyugtatott mindenkit, hogy szennyvíz útján nem tud terjedni vírus.

Operatív törzs: a különleges jogrend helyébe az egészségügyi válsághelyzet lép

Karanténkötelezettség nélkül léphetik át szerdától egymás országhatárait a csehek, a szlovákok és a magyarok, ha a másik országban nem tartózkodnak tovább 48 óránál - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert kifejtette: szerdán hatályba lépett a Cseh Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból való határátlépésről szóló kormányrendelet. Eszerint a cseh és a szlovák állampolgárok Magyarország területére személyforgalomban, hatósági házi karantén elrendelése nélkül beléphetnek, ha Magyarország területén kevesebb mint 48 órát tartózkodnak. A kormányrendelet azt is kimondja, hogy a magyar állampolgárok Ausztriából Magyarországra beléphetnek, ha kevesebb mint 48 órát tartózkodtak Csehországban. A magyar állampolgárokra vonatkozó szabályozás érvényes az Európai Gazdasági Térség állampolgáraira is, akik állandó tartózkodásra jogosultak és ezt állandó tartózkodásra jogosult kártyával igazolják.

Arról is beszélt, hogy a kormány kedden az Országgyűlés elé terjesztette a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében az operatív törzs ügyeleti központja a továbbiakban is működik majd és irányítja a járvány elleni védekezést.

Felkészülünk az esetleges második hullámra, és ennek következményeképpen az ügyeleti központ továbbra is ellátja a feladatát - fogalmazott. Hozzátette: a különleges jogrend helyébe az egészségügyi válsághelyzet lép.

Kiss Róbert azt mondta: a kormány szerdán is ülést tart, ahol elemző a járványügyi helyzetet, és dönt a további lépésekről és intézkedésekről. A részletekről csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ad tájékoztatást. Kifejtette: 1597-re emelkedett a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonra letölthető informatikai alkalmazásra regisztráltak száma. Kedden 532 hatósági házi karantént rendeltek el, így azok száma összesen 11 616. Kedden 42 esetben intézkedtek a rendőrök a hatósági házi karantént szabályainak megszegése miatt.

Mostanáig összesen 401 büntetőeljárást indítottak a járványüggyel összefüggésben. Ebből 107 rémhírterjesztés, 29 közveszéllyel fenyegetés, 127 csalás, 21 járványügyi szabályszegés miatt indult. Mostanáig összesen 80 gyanúsítottat hallgattak ki. Hozzátette: a rendőrök továbbra is ellenőrzik a védelmi távolság betartását, a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védelmi eszköz viselését, továbbá az üzletekben az idősáv betartását. Emiatt kedden a rendőrök 14 esetben intézkedtek, 8 esetben figyelmeztetést, 6 esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Május 4. óta összesen 1008 emberrel szemben intézkedtek.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint szerda délelőtt a teherforgalomban belépő oldalon Röszkénél 4 órás, Tompánál 2 órás, Ártándnál 1 órás a várakozás. A kilépő oldalon Csanádpalotánál 1 órás a várakozási idő. Személyforgalomban a belépő oldalon Nagylaknál szintén 1 órás várakozási idővel kell számolni - ismertette.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az idősávok fenntartására továbbra is szükség van, mivel a 65. év felettiek vannak kitéve leginkább a koronavírussal összefüggő megbetegedéseknek. Ugyanakkor hozzátette: folyamatosan elemzik a helyzetet.

Egy másik kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy lejárt személyi okmányokkal kizárólag Magyarország területén lehet hivatalos ügyeket intézni. Magyar állampolgárok külföldre kizárólag érvényes személyi okmányokkal utazhatnak.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából