– Az európai határok – s ezt minden magyarnak mondom, azoknak is, akik Románián belül akarnak autonómiát kivívni – adott körülmények között megváltoztathatóak – szögezte le az Elemi.hu-nak adott nagyinterjújában Raffay Ernő. A történésszel Trianon 100. évfordulója kapcsán többek közt arról beszélgetett a lap, milyen megoldások léteznek a békeparancs feloldásra, milyen esélyei vannak az autonómiának, határmódosításnak, valamint kik a felelősei hazánk megcsonkításának. – A Károlyi-kormány elárulta a hazát, a nemzetet, az országot, mindent és mindenkit, akit lehetett, a magyarországi szabadkőművesség, együtt a nemzetközivel évtizedeken át küzdött a keresztény magyar nemzetállam ellen – sorolta Raffay Ernő, aki azt is elmondta, a hazai liberalizmus és liberálisok konkrét okozói Trianonnak. A történész egyetért a Mi Hazánk azon kezdeményezésével, miszerint hatályon kívül kell helyeztetni az 1921. évi XXXIII. törvényt, sőt, Raffay szerint az ügynek kell legyen folytatása is. Alább Gabay Dorka interjúja.

– A koronavírus-járvány meghiúsíthatja az idei trianoni megemlékezést. Van jelentősége annak egy nemzet életében, hogy meg tud-e emlékezni egy ekkora sorstragédiáról? Miért kell száz év után is foglalkozni ezzel a kérdéssel?

Az országcsonkítás nem a múlt, nem történelem, hanem mindennapjaink része. Soviniszta románok, szerbek és szlovákok üldözik, az állami hatalom birtokában, a V4-szövetség és a NATO védelmében az ottani magyarokat. A megemlékezésnek kettős szerepe van. Az egyik az, hogy nem csak a 100., hanem mindegyik évfordulón ki kell mondanunk, hogy e döntés olyan nagy mértékben volt igazságtalan, hogy azt normális magyar ember nem fogadhatja el. Csak példaként, a Német Császárság területének és lakosságának 8 és 11 százalékát veszítette el, mi pedig 66 és 72 százalékát. Ezt minden év június 4-én is el kell mondanunk. A másik szempont az, hogy mindegyik évfordulón

azt is ki kell mondanunk, hogy milyen megoldások léteznek a trianoni békeparancs föloldására. Ugyanis az országunk szétdarabolása most is tény, annak minden rossz következményével együtt.

Az idő múlásával pedig egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülünk. A román, szerb és szlovák politikusok pedig nevetnek a hátunk mögött a magyarok barátkozási szándékain.

– Milyen új szempontok jelentek meg Trianon értelmezésében?

A trianoni szétdarabolásról a magyar történetírás az 1980-as évek elejétől adott ki könyveket. Az elmúlt három évtizedben több új fejleményt tapasztalok, elsősorban a helytörténet és régiótörténet terén. A Magyar Tudományos Akadémia történészei nemzetellenesen írnak; azok is, majdnem valamennyien. Nincs kormány és parlament, amelyik hozzá merne nyúlni e szent, vörös tehenekhez. Erdélyben többen írnak az 1918-1919. évi román megszállásról, sőt az 1916. évi első román betörésről kiváló könyveket. Egyes, főleg kolozsvári egyetemi történészek úgy nyilatkoznak Trianonról, mintha a Securitate mondaná. Itt, a csonka országban is föllendülőben van a „trianoni helytörténetírás”. Most kaptam meg például egy könyvet, amely Gyoma és környékének eseményei dolgozza föl, magas színvonalon: Ágoston Sándor: Román katonai megszállás Gyomán, Erdődön és Dévaványán 1919-1920 címmel. Sok ilyen könyv kell, hogy megértsük az alapeseményeken túlmutató magyar-román, magyar-szlovák viszonyt.

– Mi segíthet a trauma feloldásában?

Ha például egy embernek lelki eredetű bajai vannak, akkor két módon lehet és kell rajta segíteni: egyrészt kibeszél(tet)ni a traumát, másrészt pedig konkrét megoldást találni rá, azaz megszüntetni az okait. A trianoni döntés kapcsán a kibeszélést történészek, szociológusok és talán furcsa: pszichiáterek végzik.

A magyarság megalázása az elmúlt 102 év óta – 1918. novemberében történt a második erdélyi román betörés – innen számítandó a magyarok tönkretétele és megalázása – nemcsak nagy mértékű, hanem folyamatos is: minden nap több súlyos hírt is olvasunk a szomszédos országokban történt magyarellenes esetekről.

Ebből következik a megalázások megszüntetésének korparancsa: sem szövetségkötésekkel (V4, NATO, EU), sem tárgyalásokkal, sem egyik-másik, ma még magyar többségű területek közigazgatási autonómiájával nem lehet megszüntetni a szlovák, ukrán, román és szerb sovinizmust. Más megoldást kell találni a trianoni trauma (ez Kocsis István, a legnagyobb magyar élő drámaíró szakkifejezése) végleges föloldására.

– Utazzunk vissza 100 évet az időben! A világháború 1918-ban ért véget. Utána két év telt el a békediktátum aláírásáig. Ezalatt a két év alatt lehetett volna esély elkerülni hazánk tragédiáját?

Igen, lehetett volna. 1918. október 31. és 1919. augusztus eleje között először a Károlyi gróf vezette kormány került hatalomra a Habsburgok jóvoltából. Károlyi Magyarország első szabadkőműves, liberális, szocialista, zsidó többségű kormányát állította össze, amelynek vezetői számára nem a területi integritás megvédése, hanem ideológiai megfontolások álltak első helyen. Például: 1918. december 22-én a hadügyminisztérium államtitkára, majdani minisztere, egy Böhm Vilmos nevű szocialista, egyébként háztartásigép-szerelő, parancsot adott a hadseregnek, hogy ha találkozik az ellenséggel, vonuljon vissza, de előtte adja át neki a fegyvereit és a lőszereket is. Íme: „Ha a bevonuló ellenség a magyar csapatok lefegyverzését kívánná, akkor a magyar csapatok fegyveres ellenállás nélkül a fegyverszüneti szerződésre hivatkozva a lefegyverzés ellen tiltakozást jelentenek be, de vérontás elkerülése végett a fegyvereket – hacsak ezeket biztonságba hozni nem lehetett, amire feltétlenül törekedni kell – az ellenségnek átadják és a történtekről jegyzőkönyvet vesznek fel.” Az aláírás: „Böhm hadügyminister h.” Épp’ csak azt nem írja a lúdtalpas írógépszerelő a fronttiszteknek, hogy foglalják el ők Erdélyt a románok számára.

A Károlyi-kormány tehát elárulta a hazát, a nemzetet, az országot, mindent és mindenkit, akit lehetett.

Csodálom, hogy mégis vannak ideiglenesen a jobboldalon állomásozó történészek – Salamon Konrád, Hatos Pál –, akik védik Károlyit. A „Tanácsköztársaság” vezetői toboroztak ugyan hadsereget, de nem a területi integritás, hanem a vörösdiktatúra megvédése céljából. Ismeretes Kun Béla szikratávirata a békekonferencia elnökéhez, Clemenceau-hoz, amelyben írásban lemond az ország területi integritásáról, hogy esetleg így elérje a vörös uralom fönnmaradását. Összegezve: a Károlyi- és Berinkey-kormányok liberálisaival és szocialistáival, majd a „Tanácsköztársaság” kommunistáival nem lehetett megvédeni az országot. A román, cseh és szerb megszállás és az ország földarabolásának megengedése miatt

a hazai baloldal – hangsúlyozom, liberálisok és szocialisták – örökre elvesztették az erkölcsi alapot és a nemzet bizalmát a magyar állam vezetésére.

– A háború elvesztése mellett, illetve mögött melyek hazánk 2/3-nak elcsatolásának okai? A szerződést megelőző Tanácsköztársaság, a Károlyi-kormány, Kun Béla, Tisza elleni gyilkosság mennyiben „segítették” a diktátumot?

Trianonnak külső és belső okai vannak. A külső okcsoportba tartoznak a nagyhatalmak közötti politikai, diplomáciai, katonai szövetségek érdekei és ezek megnyilvánulásai. Az alap itt a francia-német és angol-német gazdasági és katonai szembenállás. Magyarország a német szövetségben álló Osztrák-Magyar Monarchia alkotóeleme volt, s 1918-1919-ben Clemenceau azt akarta elérni, hogy az angolszász hatalmak által legyőzött Németország soha ne kapjon nagyhatalmi szövetségest maga mellé. Emiatt bomlasztották föl a Monarchiát, benne Magyarországot. A külső okok másika a szomszédnépi okcsoport: ez azt jelenti, hogy már jóval 1914 előtt csehek, románok és szerbek el akartak venni területeket Ausztriától s főleg Magyarországtól. Ez kapóra jött Clemenceau-nak és társainak, hogy Közép-Európában francia befolyási övezetet alakítsanak ki, részben a németek, részben a szovjetek ellen.

Trianon belső okai közé azokat a tényezőket sorolom, amelyek 1914 előtt belülről gyöngítették meg Magyarországot. Ide sorolom például a képviselőházi obstrukciót, amivel az ellenzék megakadályozta a haderő komolyabb és időben történő fejlesztését. Ide sorolom a szabadkőművesség baloldali páholyainak államellenes tevékenységét, amelynek során támadták a kereszténységet és a keresztény magyar nemzetállamot.

Ha egy ország népét állandó, kibékíthetetlen, fölturbózott ideológiai ellentétek osztják meg, akkor egy esetleges nehéz pillanatban a nemzet megosztottsága miatt csak az összeomlás következhet be. Ez a szabadkőművesség felelőssége, amit a páholylakók azóta is képtelenek beismerni, pedig Károlyi kormányának kétharmada, 4 miniszter és 8 államtitkár közülük került ki, s a népbiztosok egy része is oda tartozott.

A külső és belső okokra jött harmadik tényezőként a katonai vereség és a korszak „kemény emberének”, Tisza István grófnak a meggyilkolása. Erről a tettről szánalmas balos és jobbos (!) történészek még most is azt mondják, hogy valami kóbor katonák ölték meg Tiszát. Miközben Csere Péter jogász-történész kitűnő könyvében megírta a részleteket, magam pedig megírtam, hogy a gyilkosok és eltervezők részben szabadkőművesek, részben balos izraeliták, Pogány-Schwarz József és társai voltak. Végül, negyedik okként említendő a Károlyi-kormány és a vörös diktatúra tevékenysége. Ezek az okok együtt, egyszerre jelentkeztek; Magyarországnak nem sok esélye volt.

– Gróf Apponyi Albert miért vett részt egyértelműen vesztes ügyben?

Apponyi gróf megkísérelte menteni a menthetőt. Emiatt javasolt népszavazást Versailles-ban, amit a szomszéd népek akkori vezetői megakadályoztak. Már csak emiatt is szomorú, hogy 2020-ban ismét ezekkel, a megszállóinkkal vagyunk szövetségben. Amikor Apponyiék megkapták a békeföltételeket a mellékelt térképpel, Apponyi átlátta, hogy itt nem az igazságos helyzet kialakítása, hanem Magyarország földarabolása a cél: azonnal hazautazott s lemondott. A nemes gróf a régi világ erkölcseit képviselte, s korábban meg volt arról győződve, hogy az ország méltányos békét és határokat kap.

– A szabadkőművesek miként próbáltak lobbizni Trianon ellen?

A magyarországi szabadkőművesség, együtt a nemzetközivel évtizedeken át küzdött a keresztény magyar nemzetállam ellen. Most írom következő könyvemet, amelyben az 1914 előtti francia, belga, portugál és svájci stb. nagypáholyok vezetőinek budapesti útjait, tevékenységét és kapcsolatrendszerét tárom föl s elemzem. 1918 őszétől a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy vezetői, élükön Bókay nagymesterrel, amikor látták, hogy a román, cseh és szerb katonai megszállás tönkreteszi a nagypáholy egész országot behálózó szervezetét, sürgős üzenettel fordultak az egyik francia nagypáholyhoz segítségért. Ahhoz a francia szabadkőművességhez, amelynek páholyai adták a francia kormányok tagjait. Ahhoz a francia szabadkőművességhez, amely 1917-ben összehívta az antant- és semleges országok nagypáholyainak vezetőit, s ezen az értekezleten a budapesti nagypáholy vezetőinek „barátai” megegyeztek a Monarchia (s benne Magyarország) sorsáról.

Tehát: amíg a francia szabadkőművesek támogatták saját, valóban imperialista kormányaikat, addig a magyarországi nagypáholy nem támogatta, hanem harcolt a magyar kormányok ellen.

A francia „testvérek” nem is válaszoltak, csak leüzentek a távoli, legyőzött Budapestre Bókaynak, hogy majd csak a békeszerződés után beszélhetnek egymással. Akkor derült ki, hogy a budapesti, 75 százalékban zsidó szabadkőművesek teljes kudarcot vallottak. S milyen érdekes, most is működnek Magyarországon olyan páholyok, amelyek a legdurvábban támadják a magyar kormányt.

– Van összefüggés a liberalizmus és Trianon között?

A 20. századi legjobb magyar történészek már 1920-ban s utána is megállapították, hogy

a hazai liberalizmus és liberálisok konkrét okozói Trianonnak.

Tessék elolvasni Szekfű Gyula: Három nemzedék s ami utána következik című tényszerű könyvét. Szekfű szerint, s ezzel egyetértek, a harmadik, 1890 utáni magyarországi liberális nemzedék eladta a hazát, Jászi Oszkár s a Martinovics páholy vezetésével államellenes radikális pártot szervezett, s föladta a magyarság érdekeit.

A Martinovics páholy most is működik Budapesten: ők szervezik 1910 óta a kormányellenes tüntetéseket.

Szekfű Gyula persze napjainkban nem lehetne akadémikus. Magam csak egy összehasonlítást teszek: míg a román liberálisok soviniszták és románok, leszámítva a román sovinizmus két tragikus és tipikus végtermékét, Ioannis államfőt és Orban miniszterelnököt, addig az 1918 előtti budapesti liberálisok internacionalisták, marxisták és nem is magyarok, hanem zömmel magyar- és keresztényellenes zsidók. E „magyar” specifikum miatt hiteltelen mindenféle liberalizmus Magyarországon. Érdekes, hogy a Fidesz mai liberálisai mégis magas pozíciókat foglalnak el a kultúra különböző fontos állomáshelyein. A liberális bármit mutat kifelé, a keresztény nemzetállam gyöngítője.

– Mi az oka annak, hogy a baloldal sosem tudott azonosulni a nemzeti tragédiával, és hogy a mai balliberális ellenzék is zsigerből uszít a határon túli magyarok ellen?

Az európai és hazai baloldalnak két ideológiai irányzata van, a szocializmus és a liberalizmus. Ezek harcolnak a konzervativizmus ellen. A 19-21. század eszmetörténetét és Európa szellemi-kulturális életét e három ideológia küzdelme határozza meg. A konzervativizmus képviseli a nemzetállam, és a kereszténység tartalmi és formai elemeit. A két balos irányzat között léteznek különbözőségek, ám léteznek komoly, a kettőt összekapcsoló azonosságok is. Csak egy példa: ma már liberálisok és szocialisták egyaránt ateisták, azaz istentelenek és keresztényellenesek, valamint liberálisok és szocialisták általában marxisták, de néha trockisták, maoisták stb. Ebből következik, hogy

a baloldal két irányzatához tartozó politikusok, értelmiségiek nem tudnak s nem is akarnak azonosulni a nemzeti célokkal. A „határon túli”, az én megfogalmazásom szerint idegen megszállás alatt lévő/élő magyarokat e balosok egyszerűen nacionalista veszélyforrásnak tartják.

Innen van, hogy állandóan vitatják például a magyar kormány anyagi-pénzügyi és diplomáciai támogatását. Ez utóbbit egyébként komoly nemzetépítésnek tartom.

– Lehet párhuzamot vonni, van-e történelmi áthallás az 1910-20 közötti, és a mai baloldal között?

Van. A két baloldali ideológiának is megvan a fejlődéstörténete. 1914 előtt a szocdemeket hazátlan bitangoknak nevezték, úgy, hogy ez elsősorban a vezetőikre volt érvényes; napjainkra a balosok azzá is tették önmagukat. A szocialisták azok maradtak, a liberálisok pedig, akiknek egy része kádárista kommunistából lett liberális, éppen úgy a saját hazája, országa ellen dolgozik. A szabadkőművességgel „érdekes” a helyzet: vannak balos és kormánypárti páholyok, s híres jobboldali személyiségek egyben páholyalapítók is. S még egy érdekesség: a Magyar Nemzetben, amely a kormány lapja, egy „Ozsda” fedőnevű személy dicsőítő cikket ír annak a Márton Lászlónak szabadkőművességet dicsérő könyvéről, aki a Martinovics páholyt hazahozta a ’90-es években Párizsból, s aki először nevezte Orbán Viktort Horthy-fasisztának. Miközben a Magyar Nemzetben egyik tényföltáró Ady-könyvemről ledorongoló cikket jelentet meg egy nagyon nem oknyomozó hírlapíró.

– A Mi Hazánk Mozgalom hatályon kívül helyeztetné az 1921. évi XXXIII. törvényt. Érveik között többek közt szerepel, hogy a törvény valótlanságokat állít, valamint, hogy azt a magyar állam kényszerhelyzetben írta alá, azaz a szabad akarat lehetősége sem állt fenn az akkori Magyarországon. A párt elsősorban erkölcsi jóvátételről beszél, de lehetnek ennek komolyabb következményei?

Egyetértek a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezésével. Annak ellenére, hogy ma az 1947-ben aláírt, Trianont súlyosbító „béke”szerződés van érvényben. Ha a trianoni békeparancsot becikkelyező, azaz magyar törvénnyé emelő törvénycikket megsemmisítené az Országgyűlés, annak óriási erkölcsi következményei lennének: a magyar országgyűlés hírt adna a nagyvilágnak, hogy nem fogadja el Trianont. Ezt egyébként mindegyik szomszédos fővárosban tudják. Szerintem, aki elfogadja a saját hazája szétdarabolását, annak súlyos lelki sérülései vannak.

Az ügynek kell legyen folytatása is: Magyarországnak kezdeményeznie kell az 1947. évi „béke”szerződés újratárgyalását. Azóta ugyanis ilyen „apróságok” történtek, mint megszűnt a kommunizmus, NATO- és EU-tagok lettünk, megszűnt a Szovjetunió, összeomlott a világkommunizmus, tehát meg kell beszélni egy ország és egy nép szétdarabolását „örökre” kimondani akaró jogszabály jelenlegi helyzetét.

Most például még a hazánk szétdarabolását annak idején keresztülvivő franciákkal is szövetségesek vagyunk a NATO-ban. Az helytelen, amit a balosok, és a jobbos-liberálisok mondanak, hogy az európai határok megváltoztathatatlanok, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez soha nem volt így, s nem is lesz.

Az európai határok – s ezt minden magyarnak mondom, azoknak is, akik Románián belül akarnak autonómiát kivívni – adott körülmények között megváltoztathatóak.

Erő és akarat kell hozzá, és nagyhatalmi szövetséges. 1990 óta nagyon sok közép-európai határ módosult, mivel a népek tettek ezért. A horvátok háborúztak is határaikért.

– A Székely Nemzeti Tanács küszködött azzal, hogy a székely autonómia előremozdítása érdekében összegyűjtsön egymillió aláírást. Van ennek relevanciája?

Amikor a Székelyföldön járok, félig székelyként átérzem, milyen kis kultúrállamot lehetne ott csinálni. Képzeljük el, ha pl. Ioannis államelnök azt javasolná Orban első miniszternek, hogy a magyarok autonómiáját, helyi kormánnyal, székely rendőrséggel, magyar iskolarendszerrel szavazzák meg a parlamentben. Összeülne a két nagy román párt összes képviselője, s mind a szocialisták (PSD), mind a liberálisok (PNL) megszavaznák az autonómiát. Megtehetnék, hiszen a románok nem csak megszállóink, hanem NATO-szövetségeseink is. Egy kérdésem van csak: van-e akár egyetlen olyan román képviselő, aki ezt megszavazná?

Föl kellene ébrednünk: az autonómiának semmi esélye sincs. Arról nem is beszélve, hogy Székelyföldön kívülről a magyarok mind beköltöznének az autonómia területére, azaz egy-két év alatt a jelenlegi szórványterületeket örökre elveszítenénk. Ráadásul Nagy-Romániát erősítenénk, ugyanis a román politikusok az autonómián kívüli erdélyi területeken minden magyar jogot fölszámolnának.

Ébresztő, magyarok: az autonómia szép, de megvalósíthatatlan. A rögösebb, ám járható út a határmódosítás Magyarország javára. Legalább egy európai nagyhatalom megnyerése elegendő bizonyos, a trianoni határokkal kapcsolatos kérdések fölvetésére. Erre és csak erre kellene fordítanunk az erőinket.

Aki a részleteket hitelesen ismerni akarja, a magyar sorskérdésekkel foglalkozó, Szakács Árpád tulajdonában lévő Kárpátia Stúdió által kiadott könyveket: Lukachich Géza báró, altábornagy: Magyarország megcsonkításának okai; Kozma Miklós: Az összeomlás 1918-1919-ben; Bangha Béla: Magyarország újjászületése és a kereszténység; Révay Mór Jánosné: A bolsevizmus napjai. Naplójegyzetek 1918-1919. E négy könyv kapható, az elmúlt hónapokban jelent meg. A négy szerző közül kettő hivatásos katona, egyikük jezsuita szerzetes, Révayné pedig egy zsidó nemzetiségű hölgy, aki 1919-ben együtt szervezte Tormay Cécillel a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét.