Ugrás a cikkhez
Reklám

"Emberekre lőtt, uram! - Igen, és?" - a mai napig fülünkbe cseng magyar hazafiak élete tönkretevőjének Horn Gyula-i aljas cinizmusa. Kérdés, megnyugtat-e egyetlen áldozatot is a hír (már azok közül, akik életben vannak még), hiszen nem arra vártak, hogy meghaljon valaki - de arra sem hogy büntetlenül haljon meg. Tinesz Mihály nem nyerte el büntetését életében, és nem is bánta meg tetteit, amint az a kapcsolódó anyagainkból kiderül. Ez a történet is befejezetlenül ér tehát véget - legalábbis ezen a színpadon. Úgy tudjuk, rák vitte el.




Tinesz, a gyurcsányi rendőrterror egyik leghírhedtebb alakja vadászpuskásként, azaz amolyan mesterlövészként szolgált Vágó László csapatában. Közvetlen közelről lőttek fejbe egy tucat embert, akik közül többen elvesztették egyik szemüket, súlyosan károsodott az agyuk és emiatt tönkrement az életük. A szemkilövetésből Tinesz is kivette a részét - írtuk korábbi cikkünkben.

Most, közel 14 évvel a véres események után, fájó szívvel búcsúztatják a különböző világhálós csoportokban.

Aki pedig tájékoztatni vagy emlékeztetni meri őket arra, hogy ki is volt Tinesz, azt leugatják a tévesen fordított "halottról jó vagy semmit" jegyében (holott halottról igazat vagy semmit - így szól az intés).






















Aki nem tudja, vagy fel szeretné idézni, ki volt Tinesz Mihály, az alábbi videók segítségével megteheti - a HírTV-t akkor még nagyon érdekelte a téma, amíg a Fidesz ellenzékben volt - a hatalomra kerülésük utáni "elszámoltatás" már sajnos ismert mindenki előtt...

Frissítés: így teljes a kép

A Tinesz halálához vezető útról egy barátjának írt leveléből (melyet a Hidegfém blogon tettek közzé, képernyőkép itt) derülnek ki részletek:

Drága éltársak!

Kicsit nehéz helyzetben vagyok, komolyan mondom, hogy a sírás elfogott, amikor megtudtam, hogy gyűjtés indult.
A tisztán látás végett. 2016. őszén műtöttek végbél tumorral. Akkor szerencsémre semmiféle utókezelésre nem volt szükség. 2018. február 12-én volt egy CT vizsgálat, amely kimutatta, hogy a májon van egy kb. 25mm-es valami, ami nem odavaló. Ebből vettek február 20-án mintát, amelynek az eredménye befolyásolja a további kezeléseket. Ami fix, március 05-re írtak ki műtétre.
A gyűjtést Endrédi Béla barátom indította el, de ahogy látom több csoportban is megosztásra került. Itt köszönöm meg többek között Parragh Feri és Muszkás András barátomnak Sajnos a gyűjteményem nagy része már az első műtétet követően eladásra került. Most csak a maradékot tettem piacra.
Az új belépőknek üzenem, hogy a késes, órás csoportokban már több alkalommal is indult különböző gyűjtés, volt itt irányított véradás, beteg gyermek megsegítése, hozzám hasonló betegnek is gyűjtöttünk. Soha nem gondoltam, amikor valakinek küldtem pénzt, hogy egyszer én leszek a másik oldalon, nekem gyűjtenek vadidegen emberek pénzt.
Sok emberrel soha nem találkoztam személyesen, de rengetegszer üzleteltünk, soha semmi probléma nem volt. Előfordult, hogy több tízezres, esetenként százezres értéket képviselő kés, óra úgy ment a másikhoz, hogy nézd meg testvér, ha tetszik, küldöd az árát, ha nem, akkor visszajön a cucc. Soha nem vágtuk át egymást.
Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek, CSODÁLATOS EMBEREK VAGYTOK 

Üdv mindenkinek

Tinesz Mihály

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- Vágó és Tinesz - célpontban a két leghírhedtebb rendőrterrorista

- "A kurucinfós kurva anyádat!" - HVIM-est ütött a bűneivel szembesített szemkilövő
- "Igen, emberekre lőttem. És?" - Bemutatkozik Tinesz és Vágó, a két szemkilövő rebiszes + új infók, számok
- Nincs miért szégyellni magamat - mondja a szemkilövő pribék
- "Gyertek csak, van még lőszerem" - mondta olvasónknak az egyik szemkilövő rebiszes telefonon

- Öngyilkos lett Gyurcsány szemkilövőinek egyik áldozata - célzottan, közelről lőtték fejbe

- Keressük őket: hajtóvadászat 2006 szemkilövetői ellen - Már 100 000 forint a jutalom, segítsük a bíróság munkáját!

- TASZ: bűncselekményt követ el a Kuruc.info a szemkilövős hajtóvadászattal

- Vágó László őrnagy, a szemkilövető, aki végigterrorizálta 2006 őszét





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából