A trianoni békediktátum és az első világháború után megsebzett és letaposott Magyarország vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzása ideje alatt új erőre kapott: a magyarság nemcsak lelki, hanem politikai erejét is visszanyerte a Kormányzó úr tizenhét (ez elírás, valójában 24 és fél - a szerk.) éves igazgatása alatt. Ennek ellenére Horthy Miklós történelmi nagyságát közel fél évszázada nem ismeri el a hivatalos magyar politika - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, alább a folytatás.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda ezért közös megemlékezést tart a Kormányzó úr halálának 51. évfordulója alkalmából, hogy méltóképpen emlékezzen meg a Horthy-korszak országépítéséről.
Vasárnap 12.00 órától a Horthy Miklós Társaság szervezésében ünnepi emlékmise lesz a Szent István Bazilikában, majd ezt követően együtt vonulunk át a Hazatérés Templomába, ahol ünnepi beszédet mond: ifj. Hegedüs Loránt református lelkész és Murányi Levente '56-os elítélt, a Jobbik solymári elnöke, a Magyar Gárda egyik alapítója.
A rendezvény időpontja: 2008. február 10. (vasárnap) 12.00
Helyszín: A Hazatérés Temploma (1054 Budapest, Szabadság tér 2.)
Gyülekező: 14 órától a Szent István Bazilikánál
A rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk!
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Kapcsolódó cikkünk:
Egy hálás zsidó ajánlott fel fehér lovat a jobbikosok Horthy-emlékfelvonulására + képek