Ugrás a cikkhez
Reklám

Lemondásra kényszerült a Jobbik pártalapítványának kuratóriuma, így Szabó Gábor elnök is – értesült több forrásból a Népszava.

Jakab Péter elnök folytatja a Jobbikban a személycseréket, amelyeket párton belüli kritikusai tisztogatásnak vagy leszámolásnak minősítenek. A szélsőbaloldali lap információja szerint ezúttal a pártalapítvány, a Jobbik Magyarországért Alapítvány van soron. A pártelnökség leváltotta a kuratóriumot: Szabó Gábort, a kuratórium vezetőjét, valamint Gyüre Csaba, Farkas Gergely és Stummer János parlamenti képviselőt. Formailag ez úgy történt, hogy a kuratórium tagjai – nem saját elhatározásukból – felajánlották lemondásukat.

A napokban került nyilvánosságra az a beszéd, amit a zárt ajtók mögött rendezett januári tisztújító kongresszuson Jakab Péter mondott elnökké választása után. Jakab erősen kifogásolta, hogy az előző elnökség nem sokkal a kongresszus előtt – Sneider Tamás leköszönő pártelnök kezdeményezésére – módosította a tisztújítás szabályait. Jakab Péter név szerint bírálta Gyüre Csabát, Stummer Jánost és Szabó Gábort is.

A kongresszuson Gyüre Csaba és Stummer János újra elindult alelnökjelöltként, de nem kapott elég szavazatot. Az új elnökségbe ugyanis csak Jakab emberei kerültek be.

A pártalapítvány ügyében Szabó nem nyilatkozott, Farkast és Stummert is sikertelenül kereste a lap. Gyüre csak annyit mondott: „az új elnökség új embereket akar”.

Szabó Gábor tizenhat éven keresztül volt a Jobbik pártigazgatója, a tisztújítás előtt abban a tudatban távozott posztjáról, hogy utódjává Sneider Tamást nevezik ki. Nem így alakult. A Jakab Péter vezette új elnökség pályázatot írt ki a pártigazgatói tisztségre, ennek győztese pedig egy Bács-Kiskun megyei politikus, Lejer Zoltán lett.

A párt „szürke eminenciásának” tartott Szabó Gábor csak a pártigazgatói székből állt fel: a kongresszus ismét megválasztotta az országos választmány vezetőjének, és ő maradt a Jobbik pártalapítványának kuratóriumi elnöke is. Egészen mostanáig.
A lap úgy tudja, Tömör-Tones Zsolt vállalkozó, a Jobbik sportkabinetjének volt vezetője lesz a kuratórium új elnöke.



Tömör-Tones Zsolt, Jakab embere lesz a Szaszi-utód. De egy állami intézmény igazgatója hogyan lehet kuratóriumi elnök a Jobbiknál? Csak nem Fidesz-ügynök ő is? (kép: Ózd.hu)

A Népszabadság 2011-ben azt írta, hogy több millió forint tartozást halmozott föl a jobbikos kötődésű Hunnia Kézilabda Sport Kft., amelynek korábbi résztulajdonosa Tömör-Tones Zsolt volt. Annak idején a Jobbik etikai vizsgálatot indított ellene, amely megrovással végződött.

Más lapok mellett a Vasárnapi Hírek is felidézte 2017-ben, hogy Szilágyi György, a Jobbik parlamenti képviselője és Tömör-Tones ugyanahhoz a fradista ultracsoporthoz tartozott. Kettejüknek régebben közös cégük is volt. Szilágyi élvezi Jakab Péter bizalmát, ma is tagja a Jobbik elnökségének. A BOK Sportcsarnok (volt Syma Csarnok) honlapja alapján ennek a létesítménynek jelenleg Tömör-Tones Zsolt a vezetője.

A Népszava megkérdezte Jakab Pétert is, szeretne-e nyilatkozni arról, hogy lemondásra kényszerült a pártalapítvány kuratóriuma, és arról, hogy Tömör-Tones Zsolt veszi át Szabó Gábor helyét. A Jobbik elnöke közölte: „A Jobbik újonnan megválasztott elnöksége azt a határozott álláspontot képviseli, hogy a pártunknak személyi- és szervezeti megújulásra van szüksége annak érdekében, hogy 2022-ben a kormányváltás vezető ereje lehessen. Minden változás és változtatás ezt a célt szolgálja.”





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából