Ugrás a cikkhez
Reklám

Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia-hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe - értesült az Index.

Az amerikai titkosszolgálati kapcsolatokkal túlságosan is jól felvértezett Dezsőék úgy tudják, a gyanúsítottat akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Értesülésüket több, egymástól független forrás is megerősítette.

Megkeresésükre a Külgazdasági és Külügyminisztérium a következő választ adta: „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette. Így további információval nem tudunk szolgálni.”



Lima, 2017. október 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) a magyar nagykövetség megnyitóján Limában 2017. október 19-én. Mellette Kaleta Gábor perui magyar nagykövet (b) és Guillermo Molinari perui oktatási miniszterhelyettes (fotó: MTI/KKM)

Kaleta Gábor 2001-ben került a Külügyminisztériumba, hosszú ideig az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezután Los Angelesben volt külszolgálaton, majd ismét az Amerikai Főosztályra került vissza. Később a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, majd ugyanezt a munkakört töltötte be az Igazságügyi Minisztériumban. Utána a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott, ekkor már a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon. Ezt követően lett Limában nagykövet.

Az exnagykövet bármiféle felelősségre vonásáról nem írt a lap.

Nemzetben gondolkodó magyarok számára onnan lehet ismerős Kaleta Gábor neve, hogy 2014 májusában, még a "magyar" külügy szóvivőjeként abszurdnak nevezte Kárpátalja visszatérését az anyaországhoz.

Hétfői frissítés: A pedofil Kaleta terjesztette, hogy a TEK mentette ki Limából - pere márciusban kezdődik

Gyermekpornográfia miatt emelt vádat még 2019. novemberében a Fővárosi Főügyészség Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A hirtelen az ügyben beszédessé váló Magyar Nemzet értesülése szerint az egykori diplomata pere március végén előkészítő üléssel kezdődik.

Kaletát tavaly áprilisban hívta vissza a külügyminisztérium a limai állomáshelyéről, a május 11-i Magyar Közlönyben megjelent, hogy a köztársasági elnök visszavonta nagyköveti megbízását, valamint megfosztották a rendkívüli és meghatalmazotti nagyköveti címtől. Ez utóbbi jelezte hozzáértők számára, hogy a diplomata valamilyen bűncselekménybe keveredhetett bele.

Az Index hétvégén írta meg, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei hozták haza Limából, majd meggyanúsították, sőt le is tartóztatták. A TEK cáfolja, hogy bármi köze lett volna Kaleta Gábor hazajöveteléhez. A Magyar Nemzet úgy tudja, a külképviseletről volt két kísérője a hazarendelt nagykövetnek.

A nagykövet lebukása után tovább nem hallgatható kormánylap már egy forrást is talált, aki szerint éppen Kaleta kezdte híresztelni a meggyanúsítása után, hogy őt a TEK mentette ki Limából.

Kapcsolódó: Zsirinovszkij Kárpátaljáról is népszavazást rendeztetne - a "magyar" külügy szerint ez abszurd





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából