Ugrás a cikkhez
Reklám

Az oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint bántalmazott, majd megerőszakolt egy lányt Budapesten - közölte honlapján a rendőrség.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 25 éves lány 2020. január 20-án egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfival. Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza, és a 25 éves nőnek az "alkalmi ismerőse" felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A férfi ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, a száját befogta és megerőszakolta; majd a lány telefonját is elvette.

A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai a lányt védeni próbáló amerikaira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd elfutott a helyszínről.

A rendőröket az amerikai férfi értesítette, és az adatgyűjtés, az elkövetőről adott személyleírás, valamint a környéken lévő térfigyelő kamerák segítségével 17 órakor a VIII. kerületi Teleki téren a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival elfogták a támadót, akinél megtalálták a lány telefonját is. A szomáliai állampolgárságú férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 30 éves férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából