Kiverte a biztosítékot Mága Zoltán 350 milliós kormányzati kistafírozása a kultúrelit hagyományosan jobbosnak tartott tagjainál is – a Válasz Online érdeklődésére nemcsak Horváth László Fonó-igazgató, de Agócs Gergely és a Csík Zenekar prímása is nemtetszésének ad hangot. S hogy miért most? Mi változott az egyébként sok-sok éve sztárolt hegedűssel kapcsolatban? Alább olvasható a teljes cikk.
Október végén telt be a pohár. Az utolsó csepp a határon túl pottyant bele, de akkor aztán kicsordult az abban rég gyűlő méreg. „Mága Zoltán pont olyan vírus a magyarság kulturális térképén, mint anno a 3+2 együttes volt” – írták közleményben a vajdasági A Dombos Fest alapítói, közölve: küzdeni fognak az ellen, hogy Mága visszatérjen a Vajdaságba. Fesztiváljukkal ugyanis 20 éve azért harcolnak, „hogy a vajdasági magyaroknak ne a lakodalmas rock legyen az identitásuk”.
A történet önmagában lehetne a szűkös vajdasági magyar kultúrtér helyi érdekű torzsalkodása, ám ennél jóval többről van szó. „Talán annak is ideje van, hogy ezt az őt útra indítók is észrevegyék…” – zárul a Dombos-alapítók Mága-ügyi közleménye, amely tehát már kifejezetten a magyar kormány kultúrdöntnökeinek szól.
Hogy utóbbiak épp most lettek címzettek és felelősök az eddig legfeljebb a rendszer hibakódjaként kezelt Mága-jelenséggel kapcsolatban, annak oka elég egyértelmű. Noha a Dombos-alapító, szintén vajdasági, ám főként a Fonó Budai Zeneház vezetőjeként ismert Horváth László már négy éve is beszélt a Heti Válaszban arról, hogy „bármelyik színháznak jár több százmillió forint, sőt még Havasi és Mága Zoltán koncertjeire is elmegy ennyi közpénz, nekünk pedig ebben az évben például 14 millió forint jutott”, a tao-rendszer fennállásáig legfeljebb az egyébként még szocialista időkben bevezetett szisztémát lehetett hibáztatni. Az egy éve eltörölt szabály szerint ugyanis nagy cégek úszhatták meg a társaságiadó-fizetést, ha az összeget kulturális célokra fordították. Ez aztán a visszaélések melegágya lett.
Elterjedt például a „vattázás”: megérte ingyenesen osztogatni a jegyeket, minél nagyobb árat nyomtatva rájuk. A jegyár 27 százalékát be kellett ugyan fizetni áfaként, ám 80 százalékát lehetett visszakapni a társaságiadó-felajánlásokból. Tuti üzlet volt megtölteni mondjuk az Arénát akkor is, ha a 12 ezer nézőből csak kétezer fizetett valóban a jegyért. Bár Mága Zoltán célzottan is kapott közpénzt az elmúlt öt-hat évben, a tao-rendszer nagy kedvezményezettje lett, milliárdokra szert téve.
A tao eltörlésének indoka elvileg éppen a visszaélések kiszűrése, valamint az értékes produkciók támogatása volt. „Az előadó-művészeti szervezetek támogatása a jövőben kontrollált direkt elosztás útján, valós teljesítmények és értékek mentén, a költségvetési előirányzat terhére valósul majd meg, garantálva a magyar előadó-művészeti élet minőségi, kontrollálható és hosszú távú fenntarthatóságát. Az új rendszertől elvárt cél az átláthatóság, ellenőrizhetőség és esélyegyenlőség javítása, valamint a kulturális közfeladatok hatékonyabb ellátása” – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 24.hu érdeklődésére.
A „valós teljesítmények” és értékek hangzatos jelszava a valóságban aztán Mága Zoltán idei 350 milliós támogatásában öltött testet – azaz a hegedűs lett az átalakítás legnagyobb egyszemélyi nyertese.
Miközben olyan játszóhelyek, mint a Zeneakadémia, csak töredékét kapták a tao-kompenzációra benyújtott kérelmüknek – nagyjából tizedannyi pénzt, mint Mága.
„Valóban ezért alakult át a rendszer? Ettől most jobb lett?” – teszi fel a költői kérdést Horváth László. A Fonó vezetője szerint Mága Zoltán kiszabadította magát a Moulin Rouge kötelékéből, és most már úgy gondolja, az a muníció, bájalgás, amivel ott célba ért, mindenhol érvényes. „Most például a templomokat rohanta le, olyan programot képviselve, amelyeknek köze nincs a szakralitáshoz. Tette ezt úgy a Délvidéken, hogy a helyi pártirodában osztogatták a belépőket az arra érdemeseknek, aztán meg már azt hazudták a délvidéki magyaroknak, hogy íme, az identitásunk része. Ez az árukapcsolás, az állami mecenatúra, a párt által delegált közönség, a templomokat megcsúfoló, szakralitást nélkülöző produkció… mindez adományozó, jótékonykodó üzenetként megfogalmazva egyszerűen felháborító.”
A Válasz Online szerette volna leültetni egy vitára Horváthtal Mága Zoltánt már a Dombos Fest-közlemény után, a hegedűs megkeresésünket azonban azzal hárította el, hogy „a Vajdaságban tartott 20 állomásos koncertkörutam kapcsán semmilyen vitáról nincs tudomásom”, ő csak szeretetteljes fogadtatást tapasztalt, ráadásul nem érti, miért gondoljuk, hogy neki bárkivel is vitáznia kellene a magyar kultúra állapotáról, jelenéről, hiszen „sem intézményvezető, sem lemezkiadó cég vezetője, sem kulturális területen tevékenykedő politikus, vagy a témában kutató szakember, antropológus nem vagyok”.
Pedig korántsem Horváth magánakciójáról van szó a Mága-jelenség bírálatakor. A hegedűs immár nyílt állami kistafírozása ellen balliberális elhajlással korántsem vádolható kulturális szereplők sora kelt ki érdeklődésünkre – többen névvel, arccal.
„Komolyzenének komolytalan” – Vass András, a Pannon Filharmonikusok karmesterének Mága-ügyi „szakvéleménye”
Mága Zoltán zenei teljesítményének megítélése jelentősen megosztja a magyar társadalmat. A mi szakmánk is megosztott, eddigi tapasztalataim szerint többségben vannak a „komolyzenészek” közt azok, akik negatívan ítélik meg tevékenységét. Ha jellemzően piaci alapon, magáncégek önkéntes támogatásával hozná létre a kétségtelenül látványos produkcióit, akkor ugyanúgy elkönyvelhető lenne, mint bármely más könnyű- vagy világzenei együttes, amely ilyen keretek közt éli az életét. Az erőteljes állami szerepvállalás azonban komoly értékválasztási problémákat vet föl. A Kárpát-medencei magyarság és a velünk itt lakó nemzetek népzenéje világszinten is egyedülálló és felbecsülhetetlen értéket jelent, óriási potenciállal bíró szellemi forrást és kiváló kulturális exportterméket is. Ennek igen értékes része az autentikus cigányzene, amelynek – bár fogyatkozó számban – ma is vannak kiváló képviselői. Ugyanígy: a Hubay Jenő, Székely Zoltán, Zathureczky Ede, Kovács Dénes és mások által jegyzett magyar hegedűiskola a kezdetektől máig világhírű és világszínvonalú hegedűsökkel ajándékoz meg mindannyiunkat. Bartók Béla és Kodály Zoltán nemcsak a népzenekutatás területén alkotott maradandót, hanem a komolyzene oktatásában, a zenepedagógiában, a klasszikus- és komolyzene értelmezésében és előadói gyakorlatában is olyan szakmai és morális elveket fektettek le Weiner Leóval karöltve, melyek máig iránytűként szolgálnak minden szakmáját komolyan művelni kívánó muzsikus számára. Ezeket figyelembe véve éltek és alkottak a XX. század legnagyobb magyar muzsikusai Solti Györgytől kezdve Végh Sándoron keresztül Kocsis Zoltánig. Véleményem szerint ebbe az értékrendszerbe nem fér bele az, amit a Mága Zoltán által jegyzett koncerteken láthatunk, hallhatunk: népzenének nem autentikus, világzenének nem elég színvonalas, komolyzenének komolytalan.
A Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a zenész és népzenekutató Agócs Gergely szerint például Mága Zoltán előadói ténykedése a show-business működésének keretében értelmezhető, s úgy kétségtelenül sikeres. Persze fogas kérdés, mi a különbség a művészet és a szórakoztatóipar között. Hol húzható meg a határ? „René Berger a Festészet felfedezése című művében úgy fogalmaz, hogy a művészet mindig eszméltetni akar. A festészetet ez különbözteti meg a giccstől, mely a kápráztatásra, a bódításra törekszik. Nagyapáink egy találó magyar kifejezéssel ezt nevezték szemfényvesztésnek. Mága célja sem más, mint a kápráztatás, az andalítás, az illúziókeltés” – véli Agócs, aki érdeklődésünkre röviden vázolja is, hogy Mága szerinte miért fontos az amúgy értékekre hivatkozó magyar politikának. Az okfejtés szerint a fogyasztói fordulatot követően a magyarok lakta országokban is kialakult tömegtársadalmak igényei nemcsak a gazdaságot és a politikát, de a kulturális életet is átformálták: a társadalom zenei kultúrája a saját kifejezőeszközei aktív használatától két-három emberöltő alatt eljutott a mások által legyártott kulturális termékcsomagok passzív fogyasztásához. E csomagok gyártóinak sikere nem a művészi mondanivaló csiszoltságán vagy az alkotói invenció ihletettségén múlik. Az ő sikerük záloga a jól megválasztott pr-stratégia.
Az eladott jegyek száma ma szinte kizárólag a plakátméret-, és mennyiség függvénye. Aki ezen a szinten sikeres, akinek megfelelően sok követője van a világhálón, aki megtölti a legnagyobb csarnokokat, annak előbb-utóbb lesznek politikus barátai. A politikának ugyanis tömegbázisra van szüksége, ezért behálózza a népszerű embereket. „Ezzel nem lenne semmi gond” – veti közbe Agócs, aki szerint azonban a jelenség új mozzanata, hogy a hatalom a szórakoztatóipar szereplőit megpróbálja a magasba emelve, „mondanivaló-szinten” is legitimálni. „Így kerülhetett Mága Zoltán egy magas beosztású vajdasági magyar döntéshozó érvelésébe, aki szerint a hegedű hibátlan fogsorú mestere azért koncertezett az ott élő magyarok településein, hogy erősítse identitásukat.” Amíg Mága „a revü szemfényvesztő világát” képviseli, nem lenne vele dolga Agócsnak, a Dombos Fest létrehozóinak nyilatkozatával viszont a fenti új mozzanat miatt messzemenően egyetért. „Ők ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy ma a silány szórakoztatóipar, a show-business vegytisztán profitorientált teljesítményei helyet követelnek maguknak a magas esztétikai értékkel jellemezhető, valódi identitásképző alkotásoknak fenntartott művészeti felületeken.”
Szabó Attila is hasonlóan látja az ügyet. A Csík Zenekar prímása és gitárosa pedig nem a „folkrendőrség” tagja: főként neki köszönhető, hogy a Csík népzenésíteni kezdett ismert slágereket (Most múlik pontosan…), autentikusság és kortárs gesztusok tehát egyszerre jellemzik. Szabó politikailag sem mondható ellenzéki elhajlónak: Egerben a legutóbbi időkig a kulturális bizottság tagja volt, régóta remek kapcsolatot ápol a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, Nyitrai Zsolttal, ahogy az eddigi polgármester Habis Lászlóval is. Utóbbi rossz lóra tett, ha azt hitte, Mágával megnyerhető az önkormányzati választás: bár a hegedűs náluk is megfordult a kampányban, Habis kikapott.
Noha a művészeti életben mendemondák sora kering arról, ki játssza fel stúdióban Mága hegedűszólamait, a Válasz Online kérdésére Szabó elmondja: nem hegedűkezelési technikájával van gond, sőt nem is Mágával. Hanem a mértékkel. „Adna az állam 5-10 milliót támogatásként, a többit pedig teremtse meg piaci alapon – ezzel nem volna semmi baj. Azzal, hogy ő a tao-kompenzáció legnagyobb nyertese, már van probléma.” Ahogy azzal is, amikor a busás támogatásoknak köszönhetően ő jut olyan helyzetbe, hogy százmillióknak ő jelenítse meg a magyar kultúrát: mondjuk az amerikai tévében, a PBS-en, amely 120 millió embernek vetítette Mága műsorát. „Bartók és Kodály, e két zseni országa válik operettországgá” – mondja Szabó, hozzátéve: nem Lehárral van baja természetesen. Értjük. Merthogy az Állami Népi Együttestől kezdve a Dunán át a Jászság Népi Együttesig van egy sor társulat, amely egyébként valóságosan magyar kultúrát közvetít, ráadásul nem is sikertelenül – utóbbi például Mexikóban turnézott idén.
„A népzene az egyik legjobb exporttermékünk, már ezért sem Mága Zoltánt kellene külföldön népszerűsítenünk. Lehet, hogy ő a Carnegie Hallt is ki tudja bérelni, de elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar kulturális elit kamuművészeket futtat külföldön. Ez a teljes hazai kulturális piac megalázása” – fogalmazza meg ugyanezt a szempontot határozottabban már idézett Horváth László.
„Nem értek egyet” – ezt már Demeter Szilárd mondja érdeklődésünkre. A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének véleményére nemcsak azért voltunk kíváncsiak, mert a belmagyar Szabó, a Vajdaságot „képviselő” Horváth és a felvidéki Agócs mellett szükségünk volt egy székely megszólalóra is – Demeter az elmúlt években a miniszterelnökkel közeli munkakapcsolatba került, és a kultúrirányítás egyik legbefolyásosabb szereplője lett. „Szerény véleményem szerint a magyar kulturális identitás része a szórakoztatóipar is. Ezt lehet tagadni elitpozícióból, ettől még tény. Ráadásul ezek a viták ízlésviták, tehát eldönthetetlenek” – védi meg érdeklődésünkre a kormányzat Mága-döntését Demeter, mégpedig a társadalmi hasznosság alapján. „Mentek-e a Mága-koncertek miatt többen templomba, olyanok, akik egyébként nem járnak oda? Kapott-e a délvidéki magyar közösség olyan többletet ezáltal, amitől kicsit jobban érezte magát magyarként a szülőföldjén? Ha a válasz igen – és sejtésem szerint igen –, akkor részemről virágozzék minden virág.”
Demeternek azzal sincs gondja, ha a Mága-féle kultúrfauna közpénzből burjánzik bele olyan terekbe, amelyekbe eddig autentikus vagy kortárs művészetet igyekeztek eljuttatni. „A Csoóri Alapban évente mintegy 3 milliárd forint van a magyar népi kultúra megerősítésére. Pál István Szalonna szerint soha ennyi pénzt még nem fordítottak erre a területre. Ugyanígy a magyar kultúra egészére is rengeteg pénzt fordít a kormány. Nem másoktól veszi el” – érvel Demeter.
Korábban írtuk:
- Megint csaláson érték Mága Zoltánt: a 180 ezer indiai rajongót még értenénk, de a többit...
- Foster: How do you say thank you in Hungarian? Mága: Tenkju. Gesztár!
