Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik korábban maga szervezett felvonulást Horthy Miklós budapesti bevonulásának emlékére többek közt a 90. és a 95. évfordulón is, de köpönyegforgatásuk e téren is megmutatkozott: immár elítélik a megemlékezőket.

A Jobbik balliberális szövetségeseivel karöltve tiltakozott. Előbb a DK országgyűlési képviselője szögezte le: "Az a feladatunk, hogy 2022-re a horthyzmus írmagját is kiirtsuk".



Fotó: MTI

Néhány nappal később csatlakozott hozzá a Jobbik 2-3 fősre apadt újbudai szervezetének vezetője, az önkormányzati bizottsági elnöki poszttal kifizetett, politikai prostituált Bába Szilvia is, aki Fidesz-tagként kezdte, s immár balliberális neojobbikos lett.




"A Jobbik Újbudai alapszervezete mélyen elítéli azt a méltatlan politikai játszadozást, ami kapcsán vitéz nagybányai Horthy Miklós személyét önös érdekből fakadóan, a történelem ferdítésétől vissza nem riadva kihasználják egyes politikai erők" - így ítélte el néhány nap késéssel ő is a Mi Hazánk megemlékezését, hozzátéve:

Biztosak vagyunk benne, hogy Horthy Miklós mélyen elítélné azt, ahogy manapság magukat nemzetinek hazudó, mélyen rasszista közösség az ő nevét felhasználva próbálja manipulálni a jobb sorsra érdemes magyar nemzetet.

Álljon itt mementóul a Jobbik korábbi, hasonló megemlékezései közül a 90. és a 95. évfordulóra szervezett felvonulás, melyek bizonyára ugyanúgy egy "mélyen rasszista közösség" megnyilvánulásai voltak.







P. Rónay Pál - Kuruc.info

Frissítés: íme egy újabb plakát - keresd rajta a mélyen rasszistát!




(Forrás)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából