Ugrás a cikkhez
Reklám

Elkezdődött Eurázsia korszaka, az eurázsiai kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak, együttműködésük egyre fontosabbá válik – mondta Matolcsy György az idén első alkalommal megrendezett Eurázsia Fórum konferencián szerdán Budapesten.

A jegybank elnöke kiemelte: az atlanti korszak után egy olyan új több száz éves korszak előtt állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség. Magyarország élen jár a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kiépítésében, az európai országok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez – magyarázta.

Azt is hozzátette, hogy az atlanti korszak ötszáz évet ölelt fel, most egy másik, több száz éves történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza meg a fejlődés menetét.

Egy állítása szerint furcsa tényre is rámutatott Matolcsy: az euró megjelenése, bevezetése nyitotta meg az eurázsiai államok szorosabb együttműködését. Az euró ugyanis konkurenciát jelent a dollár számára a világ pénzpiacain, az eurázsiai országok egyre gyakrabban eurót használnak az egymás közötti elszámolásban.

A jegybank elnöke kiemelte: a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak. Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából