A Deport '56 feljelentette a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét mentő körülmény elhallgatása miatt. A szervezet közleményében az Index internetes portálon közölt hangfelvételre hivatkozik, melyből kiderül, hogy Varga Gergely még ügyészként tudta azt, hogy az egyik rendőri erőszak ügyében folytatott perben nem az elkövetők ültek a vádlottak padján.
A Büntető törvénykönyv (Btk.) 243. § (1) bekezdése szerint: Aki olyan tényt, amelytől a büntetőeljárás alá vont személy felmentése függhet, vele, védőjével vagy a hatósággal nem közöl, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A fenti tényállás alapján az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport '56) feljelentést tesz dr. Varga Gergely ügyész, a Fővárosi Főügyészség szóvivője ellen a Btk. 243 § (1) bekezdésébe ütköző, mentő körülmény elhallgatása elnevezésű bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – áll a szervezet közleményében.
(MNO)