Ugrás a cikkhez
Reklám

Két szabálytalan informatikai szerződés miatt is elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt. A hatóság honlapján közzétett döntések azokat a szerződéseket érintik, amelyek miatt a Fidesz helyi szervezete több alkalommal is számon kérte Márki-Zay Péter polgármestert.

A döntések szerint a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal a Cyber Services Zrt-vel és a VIAT Vállalati Informatika, Auditálás és Tanácsadás Kft-vel kötött szerződéseknél jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást, a hatóság ezért összesen 13 millió forint bírságot szabott ki, és semmissé tette az érintett megállapodásokat.

A szerződések miatt a Fidesz helyi szervezete korábban több alkalommal is szót emelt, és azok nyilvánosságra hozatalát követelték Márki-Zay Pétertől, amit a polgármester előbb megtagadott, majd részben teljesített. (Még szerencse, hogy a Fidesz őrzi a közpénzt, ha nem az általuk jóváhagyott zsebekbe kerül. Olyan ez, mint az MSZP-vel harcolni a korrupció ellen - a szerk.)

A pénteki döntések szerint az önkormányzat tavaly december 5-én, illetve idén április 1-jén kötött vállalkozói keretszerződést kibervédelmi és információbiztonsági szakértői szolgáltatásokra. A keretszerződésekhez kapcsolódva eseti megállapodásokban rögzítették az elvégzendő feladatokat és a díjazást.

A cégek feladata volt a többi közt az önkormányzat informatikai rendszerével kapcsolatos szakértői munka elvégzése, az incidensekre való reagálás, valamint információ biztonsági felelős biztosítása a megrendelő számára. A megállapodás alapján ezért a cégeket szakértői munkanaponként nettó 150, illetve 120 ezer forintos díjazás illette meg.

A jogszabályok szerint a határozatlan idejű szerződéssel megrendelt szolgáltatás becsült értéke - amely alapján eldönthető szükséges-e közbeszerzés kiírása - a havi ellenszolgáltatás 48-szorosa. Ezt a hatóság az önkormányzat által a saját honlapján nyilvánosságra hozott adatok alapján határozta meg, így az egyik cégnél az 59,4 millió, a másiknál 36,68 millió forintos becsült érték többszöröse a közbeszerzési eljárást kötelezővé tevő 15 millió forintos határnak. Az önkormányzat ezért jogsértően mellőzte a közbeszerzési eljárást.

A hatóság a jogsértést súlyosnak ítélte, mivel az a közpénzek átlátható felhasználásának törvényi célját hiúsította meg. A közbeszerzés jogtalan mellőzése miatt a hatóság 4, illetve 2,5 millió forintos bírságot szabott ki az önkormányzatra. A szabálytalan szerződéseket a hatóság semmisnek nyilvánította, érvénytelenség miatt további 4, illetve 2,5 millió forintos bírságot szabott ki, megállapítva, hogy a jogsértés nem reparálható.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából