Ugrás a cikkhez
Reklám

Bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet a tót külügyminisztériumba csütörtökön, a hétfői magyar-"szlovák" válogatott labdarúgó-mérkőzést kísérő események miatt - közölte honlapján a tót szaktárca.

A tót külügyminisztérium az esettel kapcsolatban kiadott közleményében azt írta: elítéli azokat a "szlovákellenes rigmusokat", amelyek a mérkőzés idején elhangzottak.

Rámutattak: a hasonló megnyilvánulások magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy megzavarják a két ország közti kapcsolatokat. A szaktárca ezzel összefüggésben arra kérte a nagykövetet, hogy a magyar hivatalos szervek szenteljenek figyelmet ennek a jelenségnek a megelőzésére.

Pénteki frissítés: Eltúlzottnak és hisztérikusnak nevezte a pozsonyi „külügyi bürokraták” reagálását a magyar-szlovák válogatott labdarúgó mérkőzésen történtekre az M1 péntek reggeli műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta: a mérkőzést Andrej Danko szlovák parlamenti elnökkel nézte végig, aki a lefújás után „tiszteletre méltó” interjút adott, az együttműködést, a hangulatot dicsérte. A miniszter úgy vélekedett, hogy a szlovák külügyi bürokratáknak a politikai vezetőkhöz hasonlóan azon kellene dolgozniuk, hogy a közép-európai együttműködés minél hatékonyabb és szorosabb legyen.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: számára fontos a sportszerűség és az ellenfél tisztelete, majd hozzátette: „ha én minden egyes olyan eset után behívnám a szlovák nagykövetet a külügyminisztériumba, amikor egy sporteseményen szlovák szurkolók tiszteletlenül viselkednek magyar emberekkel, sportolókkal, a magyar nemzettel szemben, akkor a szlovák nagykövet állandóan ott lenne a minisztériumban”.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Orbán egy magyargyűlölő tóttal szurkolt a válogatott meccsen

Korábban írtuk: A tótoktól elszenvedett vereség után a harmadik helyen áll csoportjában a labdarúgó-válogatott





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából