Ugrás a cikkhez
Reklám

Életének 71. évében meghalt Rajk László építész, látványtervező, volt SZDSZ-es politikus. A halálhírt elsőként az Építészfórum.hu írta meg. Rajk László, az egykori demokratikus ellenzék tagja volt, majd az SZDSZ egyik alapítója.

Édesapja az a Rajk László belügyminiszter volt (a nagybátyja pedig Rajk Endre nyilas kormánybiztos), akit a Rákosi-éra alatt koncepciós per eredményeképpen kivégeztek. Ifj. Rajk ekkor még egyéves sem volt, és a nevéből adódó esetleges hátrányokat elkerülendő, megváltoztatták a nevét Kovács Istvánra, gyermekotthonba került, édesanyja, Földi Julianna pedig börtönbe. Öt éven keresztül kellett álnéven élnie, ekkor engedték ki az anyját is.

Az Építészfórum szerint gimnázium után Rajk a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarára járt, 1972-ben diplomázott, majd építészként dolgozott előbb a Lakótervnél, majd az Ipartervnél. 1975–1976-ban a montreali McGill Egyetem hallgatója, 1978–1981 között mesteriskolás.



Az SZDSZ válsztási plakátja a Mexikói út a Millenniumi Földalatti vasút végállomás mellett Budapesten. Előtérben Pető Iván, Rajk László és Magyar Bálint 1990-ben (fotó: Magyar Bálint / Fortepan)

A nyolcvanas években részt vett a szamizdatok készítésében, aztán a rendszerváltás előtt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának lett tagja. 1990-ben az első szabad választásokon az SZDSZ tagjaként parlamenti képviselő lett, egészen 1996-ig. Alapvetően kulturális ügyekkel foglalkozott, a kulturális bizottság, majd a külügyi és az európai integrációs ügyek bizottságának tagja volt, írja a Wikipédia.

1996 óta folyamatosan rajta volt az SZDSZ listáin, de képviselőként már nem politizált, 2009-ben lépett ki a liberális pártból.

Filmeknél is közreműködött látványtervezőként, rendszeresen együtt dolgozott Nemes Jeles Lászlóval (Saul fia, Napszállta) és Török Ferenccel (1945) is, ha magyarellenes alkotásáknál segíthetett. Holokiállításokban is utazott.

(Kuruc.info - Index)

Kapcsolódó:

- Törzstagok között ez csak természetes: az Európa Tanács filmalapjának díját is bezsebelte Saul fiának a mi pénzünkün készült új filmje

- Újabb felsülés Rajk László holokauszt-kiállításán

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából