A Kossuth térre szombatra szimpátiatüntetést szervez Gyurcsány Ferenc mellett három magánember. A felhívás a Baja Ferenc nevéhez köthető Kapcsolat nevű portálon jelent meg.

A rendezvényen a köztisztasági csomagot értékelik majd, illetve hangsúlyozzák, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése esetén ezeket nem pótolja az állam az adófizetők pénzéből, ezért ennyivel kevesebb pénz kerül az egészségügybe és az oktatásba.

A szervezők célja annak demonstrálása, hogy szemben a közhiedelemmel a kormányfő nem maradt egyedül politikai küzdelmeiben.

A szimpátiatüntetést a szervezők már be is jelentették a BRFK-n, a bejelentést a rendőrség tudomásul vette.

A Kapcsolat az MSZP Szocialista Paltformjához és ennek vezetőjéhez, Baja Ferenchez köthető, tavaly nyár óta működő internetes portál. Sajtóhírek szerint azt a feladatot szánták neki létrehozói, hogy vegye át megszűnőben lévő Amőba szerepét. Állítólag Gyurcsány Ferenc internetes naplója is itt lesz olvasható a közeljövőben.
 

Alább a felhívás eredeti szövege (erdeti fogalmazással és helyesírással, természetesen).

GYURCSÁNY FERENC SZIMPÁTIA TÜNTETÉS

2008.január 19-én, szombaton , 14:00- 16:00 óráig a Kossuth szobornál, a Parlament északi oldala elött.

Cím: Bp, 1055 Kossuth tér

A hely megváltoztatására azért volt szükség, mert a másik helyszín befogadóképessége csak maximum 200-300 fő.
A visszajelzések alapján, ennél több ember várható.

A demonstráció szervezését három magánember indította. Szeretnénk kérni a résztvevőket, hogy az esetleges provokációkra ne reagáljon senki, tiltott önkényuralmi jelképet ne viseljen magán és ne hozzon!

Szeretnénk megtartani a demonstráció békés jellegét.

Mivel ez szimpátia tüntetés, annak ártanánk vele, akiért épp demonstrálunk.

A rendezvényen említést teszünk a " 7 pontról", amit az emberek többsége is támogat, másrészt az elkövetkező népszavazásról, megemlítve Veres János Pénzügyminiszter úr bejelentését , miszerint a vizitdíj, napidíj és tandíj megszüntetése esetén az iskoláknak, kórházaknak kell pótolni a kieső részt.

Fontosnak tartjuk, hogy ne foglalkozzunk a nagyobbik ellenzéki párt vezetőjével, pártjával, sem a szélsőjobbal.

Szóljon a találkozónk, Gyurcsány Ferencről, aki nem adta és nem adja fel, ahogy mi sem!!

Jelenlétünkkel szeretnénk megmutatni, hogy a hiedelmek ellenére, nem maradt egyedül a Miniszterelnök úr, mellette állunk, nem csak azok, akik a demonstráción teszik ezt nyilvánvalóvá, hanem azok is, akik szerettek volna, de nem tudnak velünk lenni, akik hiányolták, hogy a baloldal nem mutatja meg magát. Tudjuk, hogy sokan egyetértenek velünk, de nem mernek eljönni, Ő értük is ott leszünk.

Szükségünk lenne két olyan emberre, akik vállalná, hogy felolvasnak egy -egy verset, és vállalják arcukat.

Találkozzunk a Kossuth szobornál!

Húzzunk Bele és tegyük a dolgunkat !!

Üdvözlettel: Szervezők

(Kuruc.info - NOL - MNO)