A Fővárosi Közgyűlés nemrégiben úgy döntött, hogy nemsokára parkot neveznek el Jichák Rabin néhai izraeli miniszterelnökről Budapest XIV. kerületében. A közterület-elnevezési javaslat szerint: „Jichák Rabin az izraeli-palesztin békefolyamatok szimbóluma, Nobel-békedíjas államférfi”. Ismerjük meg hát azt a Jichák Rabint is, aki 1948-ban súlyos háborús bűnöket követett el! Rabin múltjára vonatkozó állításunk alátámasztására olyan tekintélyes izraeli történészekre hivatkozunk, akik maguk is kivették részüket az izraeli hadsereg harcaiból.

Jasszer Arafat, Simon Peresz és Jichák Rabin a Nobel-békedíjjal 1994-ben (fotó: Izraeli Kormány Sajtóirodája)

A cionista mítoszt döngető Új Történészek Izraelben

Az Új Történészek (הסטוריונים חדשים) nevű izraeli intellektuális csoport tagjai tudományos műveikben, munkáikban elsősorban az Izrael Állam megalakulása (1948) előtti és közvetlen utáni XX. századi Palesztina (vagy kinek-kinek tetszése szerint: Szentföld, Erec-Jiszráél – H. J.) történetével foglalkoznak. Ezek a történészek a cionizmust és a zsidó-arab viszályt - így a „békegalambnak” kikiáltott Jichák Rabin személyét is - a zsidóságban általánosan elfogadottól eltérően magyarázzák, ítélik meg. Könyveikben, előadásaikban, tanulmányaikban a romantikus, egyoldalú, pátoszos cionista történetírástól eltérően a másik fél, az „ellenség” igazát, érveit, sőt a zsidók elkövette háborús bűnöket is föl merik mutatni.

A Jichák Rabin által 1948-ban, a több földalatti zsidó katonai szervezetből frissen megalakított izraeli hadsereg egyik vezető parancsnokaként elkövetett, s eddig nem nagyon ismert – vagy szándékosan szőnyeg alá söpört - cselekedeteit is elsősorban az Új Történészek nevű csoport tudományos publikációira támaszkodva igyekszünk közkinccsé tenni. Szándékosan eltekintünk a korszak eseményeit elszenvedő fél, a palesztinok történettudományi műveitől, visszaemlékezéseitől, mert erre a zsidók eleve azt mondják, hogy történelemhamisításról van szó.

Dávid Ben Gurion (A), Jichák Rabin (B) és Jigál Állon (C) a Negev-sivatagban, 1948-ban (fotó: Izraeli Kormány Sajtóirodája)

A Dáni-hadművelet elhallgatott történései

A Jichák Rabin háborús bűnösségét tárgyaló írásunkban központi eseménynek számító Dáni-hadművelet (מבצע-דני) a Lod, Rámlá, Látrún és Rámalláh palesztinai arab városok elfoglalására indított, kezdetben egy jóval átfogóbb, az úgynevezett LáRLáR-hadművelet (מבצע לרל'ר) keretében zajlott. (Lod, Rámlá, Látrún és Rámalláh város kezdőbetűiből alkotott mozaikszó – H. J.) A Dáni-hadművelet az elnevezését Dániél Massról, a Pálmáh nevű hírhedt zsidó katonai szervezet fél évvel korábban, 1948 januárjában az arabokkal vívott egyik ütközetben elesett parancsnokáról kapta. A Dáni-hadművelet főparancsnoka, nem sokkal korábban – akárcsak Jichák Rabin - a Pálmáh parancsnoka, később Izrael harmadik miniszterelnöke, Jigál Állon volt. A hadművelet helyettes parancsnoka, másképpen hadműveleti tisztje Jichák Rabin volt. Az említett Pálmáh nevű katonai szervezet - a Hágáná elitegysége - Izrael Állam 1948-as megalakulásakor betagozódott az akkor fölállított izraeli hadseregbe.

A Dáni-hadművelet mindössze kilenc napig, 1948. július 10.-től július 18.-ig tartott. Az izraeli hadsereg július 11-én szinte harc nélkül elfoglalta Lod városát, majd egy nappal később Rámlá városát is, ám a keletebbre, Jeruzsálemtől 15 kilométerrel északra levő Rámalláhot nem sikerült meghódítani. A Dáni-hadművelet keretében meghódításra kiszemelt Lod és Rámlá palesztin városok védelmében az 1921-ben, angol katonatisztek által Transzjordániában fölállított Arab Légió egyébként azért nem tanúsított a zsidókkal szemben komolyabb ellenállást, mert ’Ábdulláh transzjordániai királlyal tudatták a zsidók, hogy meghagyják neki Ciszjordániát. A britek által az Arab-félszigeti Hedzsázból a Jordán partjára átültetett ’Ábdulláh visszaüzente a cionistáknak: rendben van, cserébe Lod és Rámlá városokat ő sem kívánja megvédeni - állítja a Má’áriv című napilap hasábjain a Jichák Rabin katonai és politikai pályafutását kutató Uri Milstein izraeli történész. (Milstein eddid két kötetet is szentelt Rabin cikkcakkos pályafutásának elemzésére: 1. A Rabin-dosszié: Hogyan dagadt naggyá a mítosz (1995) 2. A Rabin-dosszié: A mítosz és annak szertefoszlása (2005).

Zsidó fegyveres palesztin férfiakat terel Tel-Aviv környékén (fotó: Reuters)

Páncéltörővel lőtték a mecsetben oltalmat kereső civileket

A rosszul fölfegyverzett helybeli palesztin városvédők rövid ellenállása után Lod városába könnyedén behatoló izraeli hadsereg elől 1948. július 12-én a nők, gyermekek és az öregek a mecsetekbe, illetve a keresztény templomokba, kolostorokba menekültek. Benny Morris, az Új Történészek csoport tagja az 1987-ben, először angolul napvilágot látott The Birth of the Palestinian Refugee Problem, 1947-1949 (A palesztin menekültprobléma születése, 1947-1949) című könyvében leírja, hogy Lod és Rámlá városokban az Arab Légió mindössze 120-150 fegyverest hagyott a július 11-én megindított zsidó támadás kivédésére nehézfegyverzet és páncélozott járművek nélkül.

A polgári lakosság egy része a zsidó fegyveresek elől a Lod központjában levő nagymecsetbe és a szomszédságában álló keresztény Szent György-templomba és kolostorba menekült remélve azt, hogy a vallási szent helyeken nem éri őket bántódás. A Dáhmás-mecsetbe is 175 polgári személy menekült, s bántatlanságot remélve az ablakokra fehér rongyokat aggattak. A zsidók későbbi, a palesztin lakosság elkergetését, illetve lemészárlását „megmagyarázó” állítása szerint a Dáhmás-mecset minaretjéből valaki kézigránátot hajított a várost megszálló Pálmáh-dandár katonáira, míg az arabok szerint ez nem igaz.

A Szent György-templom és kolostor a nagymecset mellett Lod városában manapság

Mindenesetre egy Mose Kálmán nevű, akkor 25 éves zsidó tiszt a saját későbbi tanúsága szerint is parancsot adott a Dáhmás-mecsetben meghúzódók legyilkolására… (A hivatalos izraeli történetírás később ezt „természetesen” Mose Kálmán beismerése ellenére is valótlanságnak állította be – H. J.) A Dáhmás-mecset belsejébe Kálmán parancsára, úgynevezett kumulatív robbanótöltetű P.I.A.T. típusú páncéltörőt lőttek, s annak robbanása a bennlevőket – a zsidók korabeli jelentése szerint - „szinte ráragasztotta a belső falakra”. A „Farkas” (Zeév) becenévre hallgató Mose Kálmán, a Dáhmás-mecsetben meghúzódó 175 személy brutális kivégzését elrendelő parancsnok nem sokkal később a kegyetlenségéről szintén elhíresült Mose Dáján, a későbbi hadügyminiszter helyetteseként szolgált ezredesi rendfokozattal. (Ha nem születik zsidónak, később igazság szerint Mose Kálmánnak is bíróság előtt kellett volna számot adni háborús bűncselekményeiért. Ám, 1951-es leszerelése után hét évig tanult a Columbiai Egyetemen, majd jól menő tanácsadói irodát vezetett Rámát Há-Sáron településen – H. J.) Ne feledjük, a Lod város meghódítására is indított Dáni-hadművelet hadműveleti tisztje a Nobel-békedíjas Jichák Rabin volt.

Sábtáj Hájimov Lod meghódítása után évekig a város zsidó építésze volt. Hájimov építésznek a Dáhmás-mecsettel kapcsolatos emlékét Uri Milstein izraeli hadtörténész idézi a Má’áriv című újság 2018. július 30.-i számában napvilágot látott írásában:

A Dáhmás-mecset az izraeli biztonsági szervek utasítására egészen 1966-ig lakatra volt zárva, hogy senki ne láthassa a tömeggyilkosság nyomait. Csak 1966-ban, 18 esztendő elteltével lehetett belépni a mecsetbe, de a belső falakon még akkor is látszottak a vérnyomok.

A szóban forgó lodi Dáhmás-mecset homlokzatán az egyik táblán ma is olvasható arab nyelvű fölirat arról tanúskodik, hogy az izraeli hatóságok csak majdnem fél évszázaddal a vérfürdő után, 1997-ben nyitották meg újra a mecset egy részét az imádkozók előtt:

A mecsetet a Kr. u. 1948-ban / a hidzsra szerinti 1368. évben a megszálló erők által véghezvitt elvetemült vérfürdő után azonnal bezárták, majd a Kr. u. 1996-ban / a hidzsra szerinti 1417-ben részlegesen ismét megnyitották.

A fentebb már hivatkozott Benny Morris (70), az izraeli Új Történészek csoportjának tagja a Dáhmás-mecsetben végrehajtott mészárlás történetét A palesztin menekültprobléma születése, 1947-1949 című könyvének 276. oldalán így írja le:

Lod városát 1948. július 11-én este foglalta el az izraeli hadsereg. Másnap délelőtt 11:30 órakor Lodba ismeretlen okból és céllal begördült az Arab Légió két vagy három páncélozott járműve, ám nemsokára el is hagyták az akkor már izraeli ellenőrzés alatti várost. A fegyverrel rendelkező helybeliek, vagy az ottmaradt Arab Légiósok közül néhányan azt hitték, hogy az Arab Légió ellentámadásba lendült, s ezért lövéseket adtak le az izraeli katonákra. A lövések következtében a Jiftáh zsidó dandár két katonája elesett, 12 megsebesült. Az izraeli katonák erre parancsot kaptak, hogy az utcákon, tereken válogatás nélkül lőjenek mindenre, ami csak mozog. Azok pedig lőttek is mindenkire, s kézigránátokat hajítottak a házakba, az udvarokba. A Lod város központjában álló egyik mecset és keresztény templom mellett fogvatartott palesztin polgári személyek közül sokan meghaltak és megsebesültek. A mészárlás egészen délután kettőig tartott, s az izraeli katonák mintegy 250 embert gyilkoltak meg.

Lod (Lydda) 1932-ben - zsidójárás előtt (légifelvétel)

Tömegsír az autóparkoló alatt Lod városában

Száhát es-Suháhá’ (Mártírok tere - ساحة الشهداء) - így nevezik a Lod városából valamilyen csoda folytán 1948-ban nem kiűzött palesztinok a zsidók által manapság autóparkolónak használt telket, amely alatt meggyilkolt palesztinok tömegsírban „nyugszanak”. 1948 júliusában ide földelték el az izraeli hadsereg által Lod városában legyilkolt személyek egy részét. A tömegsír, tehát az autóparkoló bejárata mellett elhaladó Izrael Védelmi Hadseregének útja elnevezés is a cionisták végtelen cinizmusára vall. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy az innen nem messze levő Dáhmás-mecset – a páncéltörős tömegmészárlás színhelye – előtti teret az egyik legkegyetlenebb zsidó katonai szervezetről elnevezve Pálmáh térnek hívják (A Pálmáh parancsnoka volt a tömeggyilkos Mose Kálmán is – H. J.).

A zsidók szeretnék elfeledtetni a világgal, hogy valójában mit művelt 1948-ban a később Nobel-békedíjjal kitüntetett Jichák Rabin s azt is, hogy a parancsnoksága alatti katonák miként gyilkolták halomra, űzték el Lod város több tízezer polgári lakosát. A palesztinok és a demokratikus érzelmű izraeli zsidók azonban időről időre emlékeztetnek arra, hogy mit, pontosabban kiket rejt a földben az autóparkolónak használt Mártírok tere Lod városában. Az autóparkolóban fejfaként ideiglenesen rendszeresen fölállítanak egy táblát, amelyen arabul, héberül és angolul a következő szöveg olvasható: „Tömegsír. 1948-ban itt temették el a lodi öldöklés áldozatainak egy részét”.

Az 1948. július 11-én véghezvitt lodi tömegmészárlás: legyilkolt civilek egy csoportja

Lod városában gettóba zárták az el nem űzött palesztinokat

De nem csak Benny Morris izraeli történész, hanem egy harmadik, az Irakban született Ávráhám Szelá’ (73) neves zsidó történész is kutatta és megírta Lod város meghódításának eddig nem nagyon publikált részleteit. Szelá’ professzor 16 esztendőn keresztül az izraeli hadsereg hírszerző szervének (ÁMÁN – אמ'ן) tisztjeként az Egyiptommal és Libanonnal, illetve a palesztinokkal lefolytatott tárgyalások idején pedig a hadsereg küldöttségének tagja volt. Könyvet írt a többi között az Arab Államok Ligájának 1964 és 1982 közötti történetéről, megírta A Közel-Kelet politikai enciklopédiáját című, jól összeválogatott kötetet. Minket azonban az Állon Kádis és Árnon Golán izraeli történészekkel társszerzőként írt, s 2000-ben megjelent Lod elfoglalása 1948 júliusában (כיבוש לוד, יולי 1948) című könyv érdekel. Áváráhám Szelá’ történészprofesszor Lod elfoglalásáról a többi között ezt írja:

A részben lerombolt Lodban végül is körülbelül 1000 palesztin maradhatott (míg többségüket, mintegy 45 ezer helybeli polgári lakost, illetve a Hágáná nevű zsidó fegyveres szervezet által korábban elfoglalt környező palesztin falvakból kiűzött, s az akkor még arab kézen levő Lodba menekült tízezreket Jichák Rabin parancsára fegyveres fenyegetéssel elüldözték Lod városából – H. J.). Akik maradhattak, azoknak legtöbbje a város vasúti negyedében lakó, s a vasúton dolgozó személy volt, akikre a zsidóknak egyelőre nagy szükségük volt az ottani fontos vasúti csomópont működtetésére. Lod óvárosában – amelyet ma héberül Rámát Eskolnak hívnak – fegyveres izraeliek gettóba terelték a városban maradt palesztinokat, így a vasúti negyed palesztin lakosait is – írja Ávráhám Szelá’.

Benny Morris, korábban diplomata, később már „csak” történész, költő, író és újságíró, a Beér Sevá’-i Ben Gurion Egyetem történészprofesszora szintén az Új Történészek csoportjához tartozik. Morris legismertebb és a leghevesebb vitát kiváltó könyve, a fentebb már említett, 1987-ban angolul napvilágot látott The Birth of the Palestinian Refugee Problem, 1947-1949 (A palesztin menekültprobléma születése, 1947-1949) című vaskos kötet. Benny Morris az izraeli irattárak időközben kutathatóvá vált dokumentumaival alátámasztva ebben a könyvében kíméletlenül lerántja a leplet a Palesztina 1948-1949-es, a cionista propaganda szerint silány fegyverzettel történt meghódításának hagymázas, romantikus, kevesek a sokak ellen (a közkedvelt Dávid és Góliát-hasonlat) hazugságairól, a körülbelül egymillió muszlim és keresztény vallású palesztin földönfutóvá tételéről, több száz palesztin település lerombolásáról, s amint ez Rámlá és Lod esetében is történt - zsidókkal való benépesítéséről.

A Dáhmás-mecset kívülről, izraeli katonával a páncéltörős mészárlás után

Jichák Rabin aláírja a tömeges kiűzést elrendelő parancsot

Benny Morris könyvének 207. oldalán leírja a számunkra legfontosabb információt, amely szerint maga Jichák Rabin írta alá Lod város polgári lakosainak elűzését elrendelő katonai parancsot, amelynek szövege a többi között ezt tartalmazza:

Tekintet nélkül az életkorra, Lod város polgári lakosságát a lehető leghamarabb el kell űzni. A parancsot azonnal végrehajtani!

A palesztin menekültprobléma születése 1947-1949 című könyvének héber nyelvű kiadásában Benny Morris a következőt írja:

A két város (Lod és Rámlá – H. J.) ellen irányuló támadások kezdettől fogva azt a célt szolgálták, hogy pánikot keltsenek a polgári lakosság körében, s arra ösztökéljék őket, hogy puszta életüket mentve meneküljenek.( לידתה של בעית הפליטים הפלסטינים,1947-1949 - ’Ám Ovéd Kiadó, 1991., 274. oldal)

Mose Kálmán és Jigál Állon 1948-ban - egyik sikeres üzletember, a másik külügyminiszter lett

Nem kevésbé érdekes az sem, hogy a Dáni-hadművelet helyettes parancsnokának, Jichák Rabinnak és a főparancsnokának, Jigál Állonnak legfelsőbb szinten ki adta meg az engedélyt, vagy adott parancsot Lod és Rámlá városok, illetve a környékbeli palesztin falvak (Dir Tárif, Kúlá, Bét Nabálláh, Dzsimzo, Dánijál és Rántijjá) teljes lakosságának elűzésére. A legfelsőbb szintű parancskiadó nevét megtudjuk Árjé Jicháki izraeli történész 1982-ben megjelent Látrún – A Jeruzsálembe vezető országútért vívott csata (לטרון – המערכה על הדרך לירושלים) című, kétkötetes könyvéből:

A Dáhmás-mecsetben végrehajtott mészárlás után egy nappal Jigál Állon megkérdezte Dávid Ben Guriont, mi legyen a Lodban maradt polgári lakosság sorsa? Az ’Öreg’ (Ben Gurion miniszterelnök és hadügyminiszter egyik beceneve - H. J.) olyan mozdulatot tett a kezével, amelynek jelentése egyértelmű volt: Űzzétek el őket! Jigál Állon és Jichák Rabin ezután négyszemközt is megbeszélték a dolgot, s ők is úgy vélték, hogy életbe vágóan fontos a polgári lakosság elűzése Lodból és Rámlából.

Jichák Rabin a Zsoldkönyv (פינקס שירות) című, jóval később megírt önéletrajzi, megcenzúrázott könyvére később még visszatérünk, s most csak azt az egyébként cenzúrázott részt idézzük, amelyben Rabin is egyértelműen leírja, hogy a cionista propagandával ellentétben az otthonaikból elűzött palesztinok nem önként vagy az arab vezetőség fölbíztatására menekültek el Lodból:

Lod város lakosai nem önként távoztak. Nem volt más választásunk, mint az erőszak alkalmazása, figyelmeztető lövések leadása azért, hogy a polgári lakosság menete meginduljon az Arab Légió mintegy 20 km-rel keletre levő vonalai felé

- idézi a fentebb említett Árjé Jicháki izraeli történész Rabin önéletrajzi könyvének cenzúrázott részletét, s a hozzáfűzi, hogy mindezt Jigál Állon, a Dáni-hadművelet főparancsnoka is megerősítette neki egy beszélgetés folyamán. Árjé Jicháki történészt sem lehet az antiszemitizmus vádjával elintézni, hiszen olyan izraeli zsidóról van szó, aki 1967 és 1992 között Izrael minden háborújában részt vett egy harcoló elitegység katonájaként. Árjé Jicháki ezen kívül a katonai vezérkar történelmi osztályán kutató és irattárvezető beosztásban is dolgozott, s mintegy negyven (!) hadtörténeti, illetve Izraelt ismertető könyvet írt.

A Dáhmás-mecset fölirata is a páncéltörős vérfürdőre emlékeztet

A The New York Times 1979-ben föltárja Jichák Rabin háborús bűnét

A The New York Times (NYT) című, antiszemitának még a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető amerikai újság 1979. október 22.-i számában a lap akkori jeruzsálemi tudósítója, David K. Shipler kiszivárogtatás jóvoltából elsőként tárta föl azt, amiről már 1979 előtt is többen, arabok és zsidók egyaránt tudtak: Jichák Rabin 1948-ban a Dáni-hadművelet helyettes katonai parancsnokaként, hadműveleti tisztjeként elrendelte Lod város palesztin polgári lakossága elűzését. (A kiszivárogtató nem volt más, mint Peretz Kidron, bécsi születésű izraeli demokrata, a megszállt területeken való katonai szolgálatra vonatkozó parancsmegtagadási mozgalom egyik szervezője, Rabin önéletrajzi könyvének héberről angolra fordítója. Peretz a Rabin-kézirat ominózus szövegét még a cenzúrázásra küldés előtt kimásolta, majd eljuttatta a NYT jeruzsálemi tudósítójának – H. J.)

Lod - Mártírok tere - az autóparkolóban időként elhelyezik az emlékeztető táblát

David K. Shipler bizalmas információn alapuló, a The New York Timesban megjelent írásának lényege (amelyet annak megjelenése óta Izraelben máig nem cáfoltak, sőt maga Rabin is fájdalmasan elismerte, hogy őt bizony cenzúrázták - H. J.) a következő: Nem sokkal a NYT említett cikkének megjelenése előtt Izraelben, 1979-ben héber nyelven napvilágot látott Jichák Rabin Pinkász sérut (Zsoldkönyv – פינקס שירות) című, a régi „szép” időkre is visszaemlékező önéletrajzi kötete. David K. Shipler 1979-ben leírja, hogy a könyv megjelenésekor regnáló izraeli kormány öt tagjából fölállított cenzori testület egyszerűen megtiltotta Rabinnak, hogy könyvében beszámoljon, visszaemlékezzen a mintegy 45-50 ezer palesztin polgári személynek a Tel-Aviv környéki otthonaikból, településeikről, így Lod és Rámlá városokból történt erőszakos elűzéséről az 1948-as arab-izraeli háború folyamán. Rabin visszaemlékezésének cenzúrázott részlete nem is jelenhetett meg a könyv héber, majd az alig egy hónappal később, Amerikában napvilágot látott angol nyelvű változatában sem (Yitzhak Rabin: The Rabin Memoirs).

Lodban az egykori palesztin gettóra is emléktábla figyelmeztet

De végül is mit nem írhatott meg, pontosabban mit töröltek a cenzorok Rabin önéletrajzi könyvéből? A cenzúrázott szöveg szerint a Dáni-hadművelet idején a palesztin polgári lakosság elűzésére vonatkozó végső szót 1948-ban az államalapító első miniszterelnök és hadügyminiszter, Dávid Ben Gurion mondta ki (Itt az idő, hogy róla is nevezzenek el közterületet Budapesten – H. J.). Rabin eredetileg leírja azt is, hogy néhány izraeli harcos megtagadta a az arabok kiűzésére vonatkozó kegyetlen parancsot, s ezért később pszichológiai eszközökkel meg kellett nyugtatni ezeket a háborgó lelkű katonákat.

David K. Shipter a NYT-ban, 1979-ben írt cikkében megjegyzi, hogy Izrael igen érzékeny a palesztinok elűzéséről szóló beszámolókra, emlékiratokra, cikkekre, kiváltképpen akkor, ha azok alátámasztják a jelenleg Izraelhez tartozó területekre vonatkozó palesztin területi követeléseket. A The New York Times egykori jeruzsálemi tudósítója 1979-ben ezt írja:

Rabin visszaemlékezésében szerepel két arab város, Rámlá és El-Liddá, amely utóbbit ma héberül Lod-nak neveznek. Mindkét város a tel-avivi repülőtér közelében van (Pontosabban: Lod mellett volt Palesztina legnagyobb, a britek által még1936-ban épített Wilhelma nevű repülőtere, amely ma a Dávid Ben Gurion Nemzetközi Légikikötő nevet viseli – H. J.), s ezért e városok stratégiai szempontból nagy jelentőséggel bírtak, amikor 1948-ban az arabok megtámadták az éppen kikiáltott fiatal zsidó államot. Rabin akkor annak a Hárél dandárnak volt a parancsnoka, amely azt a feladatot kapta, hogy számolja föl az Arab Légió bázisait a Jeruzsálem-Tel-Aviv út mentén. Rabin kéziratának fénymásolatát a könyv héberről angolra fordítója, Peretz Kidron eljuttatta a The New York Times-nak (Magyarán, a Zsoldkönyv kéziratának még cenzúrázatlan változatát kapta meg David K. Shipter az izraeli fordítótól – H. J.)

Jichák Rabin önéletrajzi (megcenzúrázott) könyvének angol kiadása

David Ben Gurion félreérthetetlen kézmozdulattal rendelte el a tömeges kiűzést

Jichák Rabin Zsoldkönyv című könyvének cenzúrázott részlete a Dávid Ben Gurion miniszterelnök és hadügyminiszter, Jigál Állon, a Dáni-hadművelet főparancsnoka, későbbi külügyminiszter és Jichák Rabin, a hadművelet helyettes parancsnoka, hadműveleti tisztje közti hármas találkozó történetével kezdődik:

Miközben a harcok már javában folytak, igen kellemetlen jelenséggel találtuk szemben magunkat, amelyet a korábbi hasonló helyezetek híján nem nagyon tudtunk kezelni. Lod és Rámlá város, mintegy 50 ezres lélekszámú polgári lakosságának a sorsáról volt szó. A találkozón Ben-Gurion sem tudott fölhozni valamilyen megoldást a problémára, ám a hadműveleti főhadiszálláson megejtett megbeszélés folyamán az ilyen helyzetekben szokásos viselkedéséhez híven ezúttal is hallgatott. Nyilvánvaló volt azonban, hogy nem hagyhatjuk magunk mögött hátra Lod város ellenséges és fegyveres lakosságát, mert veszélyeztethették volna a kelet felé előrenyomuló Jiftáh (Az izraeli hadseregbe beolvadt Pálmáh nevű zsidó fegyveres szervezet egyik dandárja – H. J.) utánpótlási vonalát.

Ekkor kisétáltunk az épületből (Jigál Állon és Jichák Rabin – H. J.), majd Ben Gurion is csatlakozott hozzánk. Jigál Állon újra föltette a kérdést: ’Mit tegyünk a lakossággal?’ B. G. erre olyan kézmozdulatot tett, amelynek értelme ez volt: Űzzétek ki őket! Jigál Állon és én erre megbeszéltük a dolgokat. Egyetértettem azzal az elképzeléssel, hogy elkerülhetetlen a polgári lakosság elűzése. Ezért aztán elindítottuk őket gyalog a Bét-Horonba vezető országúton feltételezve azt, hogy az Arab Légió úgyis kötelességének tartja majd a róluk való gondoskodást, ami által újabb logisztikai nehézségeket vesznek a vállukra, csökkenek a harci képességeik, s a mi dolgunk meg ezzel is könnyebb lesz.

A kiűzés kegyetlen kifejezés, s pszichikailag ez volt a legnehezebb általunk végrehajtott akció. De nem volt más választásunk, mint az erő alkalmazása, figyelmeztető lövések leadása azzal a céllal, hogy a lakosság menetoszlopa meginduljon az úton, s úgy 10-15 mérföldnyi gyaloglás után elérje az Arab Légió állásait – írja Jichák Rabin a Zsoldkönyv című visszaemlékezésének cenzúra előtti kéziratában. (Palesztin történészek ezt az eseményt „Lodi halálmenetnek” nevezik, amelynek során a júliusi tikkasztó hőségben több száz palesztin, köztük gyermekek és nők nem érték el élve az Arab Légió állásait – H. J.)

Bemutattuk Jichák Rabin Izrael két ciklusbeli miniszterelnöke, hadügyminisztere katonai pályafutásának nem nagyon ismert, ám igen fontos állomását: 1948-ban katonai parancsnokként tevékeny részese, sőt elrendelője volt több mint 50 ezer palesztin polgári lakos elűzésének, földönfutóvá tételének, illetve sokak legyilkolásának, előidézője volt a menekülés útvonalán történt haláluknak. Háborús bűnös volt még akkor is, ha élete végén egyik kezdeményezője lett a palesztin-izraeli megbékélési folyamatnak. A kezdeményezés elismeréseként halála előtt, 1993 szeptemberében Jasszer Arafattal aláírja az oslói egyezményt, majd ezért Simon Peresz és Jasszer Arafat társaságában 1994-ben Oslóban átveheti a Nobel-békedíjat. 1995 novemberében Tel-Avivban Jichák Rabint agyonlőtte egy Jigál Ámir nevű zsidó anarchista.

Jichák Rabin Zsoldkönyv című önéletrajzi (megcenzúrázott) könyvének héber változata

Rabint meggyilkolták, tehát nem tudjuk, nem lett volna a sorsa ugyanaz az általa is kezdeményezett megbékélésnek, mint az előtte és az utána következőknek: amikor a béke érdekében a megszállt Ciszjordánia tényleges elhagyására, zsidótelepek fölszámolására kerülne sor, akkor Izrael egyszerűen földönti a sakktáblát, merthogy „nincs kivel tárgyalni”.

Jichák Rabin Menáhem Begin Olajfák hegyi temetésén 1992-ben

Mindenesetre a Budapest Fővárosi Közgyűlésnek jobban meg kellett volna gondolni azt, hogy erkölcsös döntés-e közterületet elnevezni egy háborús bűnösről. A zsidók elvárásainak megfelelően Magyarországon és Németországban az elmúlt években 96-98 éves embereket is a bíróság elé hurcoltak, pedig a nekik tulajdonított háborús bűntettet valamivel régebben követték el - ha egyáltalán -, mint a Nobel-békedíjas Jichák Rabin.

Hering József – Kuruc.info